koncert

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
7
Dátum : 2020. febr. 7.
8
Dátum : 2020. febr. 8.

A nagy elődök - 10. rész

2020. január 19.

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Általában ezek a darabok a Spotify-on is fellelhetők, ha csak nem jelzem az ellenkezőjét.

– TROMBITÁSOK II.  (Armstrong kortársai)

 

1)  LUIS RUSSELL ORCHESTRA Jersey Lightning (1929)

Jazz történészek elfogadott tényként kezelik, hogy a kornettesek vagy trombitások között Louis Armstrongnak nem volt vetélytársa 1925-től egy jó évtizeden át. Az említett évtized első 4-5 éve volt, amikor egymást érték Armstrong részéről az újítások, de azért technikailag továbbra is jóval meghaladta a többieket. Talán az egyetlen pályatárs, aki már az 1920-as évek vége előtt sikeresen beépítette játékába Satchmo újításait, New Orleans-i földije, Henry „Red” Allen volt, aki Luis Russell zenekarában tűnt fel. Ennek a zenekarnak a másik érdekessége, hogy a tuba helyett a basszus kíséretre már bőgőt használt, ráadásul olyan markáns bőgős, mint Pops Foster segítségével. Az ő szólója után hallhatjuk Henry „Red” Allent. A klarinétos egy másik New Orleans-i legenda, Albert Nicholas volt, a pozanos J. C. Higginbotham. 

2) HENRY “RED” ALLEN It Should Be You (1929)

A korabeli 78-as fordulatszámú lemezek maximálisan 3 és fél perces terjedelme nem adott túl sok időt a szólistáknak a kibontakozásra, de azért Allen játéka és a 20-as évek mércéjével mérve modern frazírja még ezen a lemezen is kitűnik, amelyet már saját zenekarával vett fel.

 

 

3)  FLETCHER HENDERSON Off To Buffalo (1926)

A stílusformáló együttesekkel, zenekarokkal majd a későbbiekben foglalkozunk, de már itt is megjegyezhetjük, hogy mind Luis Russell, mind pedig Henry Allen zenekara már elkülönített szóló részeket biztosított az együttes legjobbjainak, és ez is Armstrong hatásának volt tulajdonítható, aki 1925-ben egy rövid ideig New Yorkban játszott Fletcher Henderson bandájában és néhány hónap alatt teljesen megváltoztatta zenésztársainak a hozzáállását. Armstrongot egy másik fiatal kornettista, Rex Stewart váltotta a zenekar rezes szekciójában. Ezen a számon őt a tenor szaxofon szóló után halljuk. A még nálánál is rövidebb részt kapott tenoros néhány éven belül a hangszer első nagy szólistája lett. Coleman Hawkinsnak hívták.

 

 

4)  ROSA HENDERSON Get it fixed (1925)

Van egy másik akkori felvétel, amelyen Rex Stewart az énekesnő Rosa Hendersont kíséri, de itt  sokkal többet hallhatunk a játékából. Őt is természetesen befolyásolta Armstrong stílusa, de természeténél fogva is erősen blues alapú zenész volt. Egyik jellegzetes technikája a hajlított hangok beiktatása volt, amit úgy ért el, hogy eleinte csak félig nyomta le a szelepet hangváltásnál.

 

 

 

5)  DUKE ELLINGTON AND HIS KENTUCKY CLUB ORCHESTRA East St. Louis Toodle-oo (1929)

Rex Stewart a 30-as években már Duke Ellington zenekarát gazdagította. Az utóbbi tíz évvel korábban fiatal zongoristaként vándorolt együttesével Washingtonból New Yorkba. Rövidesen kialakította zenekarának sajátos hangzását, az úgynevezett “dzsungel” hangzást, amely hatalmas sikert aratott a fekete zenészeket és táncosokat fehér közönség előtt felléptető Cotton Clubban. Ellington stílusát saját zenészeinek adottságaira szabta és nem átallott néha lopni sem tőlük. Az első Ellington zenekarok egyik meghatározó szólistája a trombitás Bubber Miley volt, aki a WC pumpára emlékeztető New Orleansban majd Chicagóban használatos szordínó, vagyis hangtompító használatával síró emberi hangot és úgynevezett “wah-wah” hangzást is produkált a hangszerén. Ez volt a dzsungel hangzás egyik legfontosabb összetevője.

 

  

 

6)  DUKE ELLINGTON’S COTTON CLUB ORCHESTRA Blues With A Feeling (1929)

A dzsungel hangzás kialakításában Bubber Miley nagy partnere az Ellington zenekarban a harsonás “Tricky” Sam Nanton volt. A következő felvételen mindketten hallhatók egy másik legendás Ellington “sideman”-nel. Johnny Hodges-szel együtt, aki itt szopránszaxofonon játszik.

 

 

 

7)  RED NICHOLS AND HIS FIVE PENNIES Ida, Sweet As Apple Cider (1927)

Mielőtt még azt a benyomást kapná az ember, hogy az 1920-as években csak afrikai-amerikai kornettisták vagy trombitások vitték a prímet, tudni kell egyrészt, hogy a fizető-, vagyis a táncoló (mert a jazz akkor még az esetek többségében tánczene is volt) és lemezt vásárló közönség túlnyomó többsége fehér volt és még a liberálisabb felfogású északi államokban is eleve népszerűbbek voltak a fehér zenészek a feketéknél. A “Jazz Korszak”-ként aposztrofált 1920-as évek talán legfelkapottabb zenekara a fehér kornettes, Red Nichols Five Pennies nevű együttese volt. Nichols mestere volt hangszerének, jó hangszerelő is, aki gyönyörűen, tisztán és precízen játszott, de viszonylag keveset szólózott. Ez az 1927-es lemeze volt talán az első aranylemez a jazzben, ha ezt annak nevezhetjük, vagyis több mint egymilliós példányszámban kelt el.

 

 

 

8)  BIX BEIDERBECKE with FRANKIE TRUMBAUER’S ORCHESTRA Singin’ The Blues (1927)

Red Nicholsról Hollywood készített nagy sikerű játékfilmet 1959-ben a komikus Danny Kaye-jel a főszerepben.
A maga korában Nicholsnál jóval kevésbé volt ismert a Chicagóban feltűnt kornettes, Bix Beiderbecke, akinek egy korábbi fejezetben hallhattuk az “In A Mist” című igen progresszív zongora darabját. Befolyása a többi chicagói zenészre és az őt követő generációra azonban óriási volt. Mint kornettista új fejezetet nyitott a hangszer történetében. Lágy puha, dallamos, gyönyörű tónusú, visszafogott játéka talán ugyanabban a szellemben fogant, mint a negyed évszázadnyival későbbi cool zenészeké. Ennek nagyszerű példája a második szóló a következő számban, ahol Bix zenei lelki társa, a szintén kiváló C Melody szaxofonos, Frankie Trumbauer játssza az elsőt.

 

 

 

9)  BIX BEIDERBECKE with FRANKIE TRUMBAUER’S ORCHESTRA I’m Coming Virginia (1927)

Bix kifejezetten lírai indíttatású zenész volt. Zenei szempontból mindenesetre érdekes, hogy bár Beiderbecke nem aratott olyan fényes sikereket, mint pl. Armstrong, nem volt olyan virtuóz technikájú, mint néhány kortársa, mégis maradandót alkotott. Hűvös, tiszta játéka, mély szellemiséget rejtő kifejezésmódja jelentősen megelőzte korát és majd az 50-es években kibontakozó irányzat vizsgálata kapcsán lesz érdemes visszatérni Bix Beiderbecke munkásságára, épp úgy mint Frankie Trumbauerére.  Búcsúzóul érdemes meghallgatni még egy remekbeszabott felvételt velük.

 

 

 

 

(Folyt. köv.)