fbpx

A Nemzetközi Jazznap magyar műsora - 2019

Tizennéggyel indulunk

Örömmel tesszük közzé a hatodik Jazznap-hu, vagyis non-profit akciónk 2019-es listáját, eddig tizennégy helyszín csatlakozott, és a lista még bővülhet! 

   

Idén hatodszor hirdetünk ingyenes koncerteket a Jazznap-hu nevében, a jazznap.hu site-on és a médiában. Az UNESCO és jószolgálati nagykövete, Herbie Hancock által kezdeményezett Nemzetközi Jazznapot április 30-án szinte az egész világon megünneplik. Magyarország 2014 óta különösen kitett magáért ezen a napon. Az ENSZ tagszervezete azért kiáltotta ki a Nemzetközi Jazznapot, hogy a műfaj oktatási és kulturális hasznát, demokratikus szellemét felmutassa. Fantasztikusan rövid idő alatt igazi világnap lett belőle, rendre vagy kétszáz országban rendeznek kapcsolódó eseményeket (jazzday.com), ezeket a mi honlapunk külön menüpont alatt ismerteti.


A magyar rendezvénysorozat speciális célja, hogy magát a műfajt szeretnénk tovább népszerűsíteni (bár az eddigi öt évben a részvétel is azt mutatta: sok és sokféle jazz él és virul mifelénk), új közönségrétegeket megnyerni és az „érintetlen” füleknek játszani. Mi lenne alkalmasabb erre a célra, minthogy ingyen kóstolhatnak bele azok, akik még nem szoktak rá a  jazzklubra járásra, vagy akik legfeljebb hírből, de nem testközelből ismerik a műfajt? Azoknak pedig, akik törzsvendégek a különöző jazzhelyeken, legyen ez a jutalom a hűségükért. 

Álljon itt tehát a lista, amely talán változik, de az alábbi helyeket mindenképp érdemes lesz felkeresni a jazznap alkalmából. Előbb a budapesti, utána a városon kívüli, sőt, a határon túli helyeket soroljuk.

 

 

A KONCERTEKRE A BELÉPÉS INGYENES!

www.facebook.com/JazzNap

Budapest

 

 

Április 30. 20:00

 

Budapest Jazz Club

Horváth „Tojás” Gábor trió
Horváth „Tojás” Gábor – zongora, Horváth Balázs – bőgő, Gálfi Attila – dob

 

Fat Mos’s Music Pub

Fat Mo’s Band
Németh-Szabó Mariann – ének, Papp Zoltán – gitár, Szabó Péter – zongora, Bokros László – cajon

 

Fonó Budai Zeneház

Ajtai Péter & Friends: Mingus Mingus Mingus
Kováts Gergő – szaxofon, Aram Shelton – szaxofon, Cseke Dániel – szaxofon, Pozsár Máté – zongora, Ajtai Péter – bőgő, Geröly Tamás Sándor – dob

 

Lámpás/Get Closer Concerts

D.A.S. Trio
Nagy Ábel – billentyűs hangszerek, gitár, Fábry Adonisz „Donka” – dob, Sárdi Ádám – basszusgitár

 

Gregersen Art Point

Piano-Forte Jazz-Day Special
Km.: Bori Viktor, zongorája és a vendégzongoristái

 

 iF Café

Halper Hendrix Experiment 
Halper László – gitár, Fekete István – trombita, Kollmann Gábor – szaxofon, Kosztyu Zsolt – basszus, Hajas László – dob

 

Magyar Rádió Márványterme
Klasszikus és Jazz
19.00

Klasszikus és Jazz: A Modern Art Orchestra Bartók-műsora

 

Müpa 

16.00 A Jazz Showcase 2019 szakmai nagydíjasa: Nagy Emma Quintet
Nagy Emma – ének, Cseh Péter – gitár, Papp Tamás – zongora, Dénes Ábel – bőgő, Klausz Ádám – dob

18.00 Egri Drive Stuff
Egri János – basszusgitár, Fekete István – trombita, Zana Zoltán – szaxofon, Szakcsi Lakatos Róbert – billentyűs hangszerek, Gyenge Lajos – dob, km.: Egri János Jr. – ének

21.30 Varga Bendegúz Sextet
Ávéd János – szaxofon, Mester Dániel – szaxofon, Czirják Csaba – gitár, Fenyvesi Márton – gitár, Bögöthy Ádám – bőgő, Varga Bendegúz – dob

 

Opus Jazz Club

Spring Roll Quartet (Fr.)
Sylvaine Hélary – fuvola, ének, Antonin Rayon – zongora, Moog szintetizátor, Hugues Mayot – szaxofon, klarinét, Bruno Chevillon – nagybőgő

  

 

Május 1.

 

 Nyitott Műhely
május 1. 20.00

Oláh Kálmán szólókoncert

 

Országos helyszínek, határon túli események

NAGYKANIZSA, Honvéd Kaszinó tükörterme
Április 30, 19:00

Borbély-Dresch Quartet
előtte: Goór Gábor jaZZanatok #2 című fotókiállításának megnyitója

  

Mozi club, Somorja (Szlovákia)
április 30.

Bágyi Balázs New Quartet

 

Dunaszerdahely (Szlovákia)

Bye Ler Bye (FR) 
Florian Demonsant – harmonika, Laurent Clouet – klarinét, Wassim Halal – darbuka, daf

 

Mediawave/Tartóshullám - Komáromi Erőd

Ékes Színpad  -  Április 30, 20:00
Fusion Jam Trió
Drapán László - HAMMOND SK2, szaxofon, Györgyfi Gábor – gitár,  Horváth Péter – cajon, dob

21:15
Rumbo Tumba
Facundo Salgado (Argentína)– mindenféle hangszerek és loop

23:00
Loose
Szántó Klaudia - ének, Almann Gergő - billentyűs hangszerek, Fazekas Tamás - gitár, Csányi László - basszusgitár, Kovács Gábor - dob

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005