Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V

Lemezajánlók

Fennállásának huszonhét esztendeje, de még inkább a nemzetközi jazzéletbe való berobbanása óta eltelt tizennyolc év alatt a Marcin Wasilewski Trio az európai jazz egyik meghatározó tényezője lett, s nemcsak a Tomasz Stańko Quartet tagjaiként, de a trombitás nélkül készült albumaik jogán is. Nagy elismeréseket szerzett triólemezeiket követően azt is megmutatták, hogy új hangok befogadására szintén nyitottak: így készült el 2014-es albumuk, a Spark Of Life Joakim Milder svéd szaxofonos közreműködésével. Hat év csend után most új stúdiólemezzel jelentek meg a piacon, ezúttal Joe Lovano vendégszólistával. (A történeti igazság része, hogy néhány évvel ezelőtt Charles Lloyddal is felléptek kvartettben, de az a zeneanyag nem került lemezre.)

A jazz története tele van olyan kitűnő zenészekkel és énekesekkel, akik ugyan nem lettek a műfaj sztárjai, de művészi teljesítményük, jelentőségük és akár hangzó örökségük sem marad el  lényegesen azokétól. Nos, ezek egyike egy „jazzdinasztia” képviselője, Jimmy Heath (1926) szaxofonos-zeneszerző-hangszerelő. „Hattyúdala”, utolsó lemezalbuma nemrégiben jelent meg a patinás Verve Records gondozásában. Tavaly év végén rögzítették három különböző amerikai stúdióban és a nagy jazzikon rövidesen, január 19-én, 93 éves korában eltávozott közülünk…

Senki sem állt még elő megcáfolhatatlan elmélettel a marokkói gnawa zene eredetét illetően, de valószínűnek látszik, hogy kialakulásánál a 16. század végén Nyugat-Afrikából (Mali, Ghána) Marokkóba hurcolt rabszolgák bábáskodtak, akik éjszakai rituális-ceremoniális zenéléseikkel (lila) egyrészt a szellemek jóindulatát igyekeztek elnyerni, másrészt betegségeket gyógyítottak. A gnawa későbbi, arabosodott formáiban is megőrizte törzsi eredetű, ceremoniális, misztikus és révülést célzó jellegét.

Azt hiszem, talán egyetlen Krall-album sem kapott még ennyire ellentmondásos, rajongó vagy épp fanyalgó kritikákat, mint ez a furcsa sorsú és eredetű felvételsor, melynek címadó dala egy csodás Bob Dylan-nóta feldolgozása. Talán egyszer sem beszélt maga az előadó és egyszersmind egyik producer annyit a lemezkészítés körülményeiről, mint éppen ennek az albumnak az esetében, melynek  másik producere, a legendás Tommy LiPuma a megjelenéskor már három éve halott volt. Talán egyetlen jazz-album sem fejezte még ki ennyire pontosan a karanténban töltött hetek-hónapok érzéseit, melankóliáját, szorongását és mégis-akarását, mint ez az összeállítás, melynek minden darabja jóval a karantén előtt készült. Amolyan furcsa, noktürn-szerű „sentimental journey”, hogy Doris Day 1944-es slágerét idézzem.

Egy igencsak hosszú évtized telt el úgy, hogy a lengyel jazzben alig-alig játszott szerepet a gitár, mint hangszer. Sok oka lehet annak, hogy ez így történt, de tény, hogy az 1960-as években – és joggal mondhatjuk, hogy ez a korszak volt a lengyel jazz evolúciójának legfontosabb korszaka – a zongoristák és a fúvósok vitték a prímet.

A lemez címét nem G. E. Lessing ismert párbeszéde (Ernst und Falk) ihlette; keletkezéséről maga Anne Mette Iversen komponista/bőgős számol be: Provence-ban történt meg vele, hogy amikor szokásos reggeli kocogását végezte egy földúton, az útszéli vadvirágok közül hirtelen egy színpompás pillangó emelkedett a levegőbe, s a muzsikusnak az az érzése támadt, hogy a kis állatnak kedve támadt játszadozni az ismeretlen óriással. A lepke előre repült, majd visszatért hozzá, köröket írt le a feje felett, szinte táncolva kísérte. Iversen célja ezek után az lett, hogy új lemezén is hasonlóan szabadon szárnyaljanak a ravaszul kiszámíthatatlan melódiák, s az indák szinte kibogozhatatlan törvényét kövessék a ritmusok. Ez a vidám és színes zenei világ valósul meg már a lemezt bevezető Triangular Waves-ben is. A CD kilenc száma közül öt a címében is viseli a „pillangó” szót.

Rendhagyó lemezajánlóra inspirált Brad Mehldau. Régóta vallom: a jazz valójában gondolkodásmód és életforma. Azok szeretik, akiknek az élet legizgalmasabb kihívása a tehetség kipróbálása, a határok keresése. Számukra az endorfin termelésének leghatásosabb módja a váratlan szituációk megélése, a megoldása pedig a teremtő kreativitás. Ezért marad mindig rétegműfaj, mert az emberek többsége nem így él és gondolkodik.

Az első dán jazzlemez állítólag 1924-ben jelent meg Valdemar Eiberg jóvoltából, de akad, aki a dán jazz kezdetét inkább egy évvel későbbre datálja, mondván, helyesebb a műfaj ottani kezdő pillanatát Sam Wooding zenekarának koppenhágai koncertturnéjához kötni. Akármelyik dátumot fogadjuk is el, tény, hogy a dán zenei élet gyorsan reagált az amerikai előzményekre. A jazz dán őstörténetének vizsgálatakor mindenképp meg kell említeni még Erik Tuksen nevét, aki később a Dán Rádió Szimfonikus Zenekarának karnagya lett; valamint Sven Møller Kristensent: ő írta az első jazzelméleti könyvet dán nyelven.

A Kada (és a későbbi Kada Ad Libitum) egyike a progresszív zenei törekvések legkitűnőbb hazai zenekarainak.  A gitáros-zenekarvezető, egyben a hazai akusztikai szakma kiemelkedő képviselője, Válik László hangmérnök immáron harminc éve alapította a Kada együttest, amely azóta is búvópatak módjára létezik. Egy évtizede már, hogy koncerten nem találkozhattunk velük, de a tavalyi őszön egy szenzációs albummal jelentkeztek. A rejtélyes cím a Hamvas Bélától (Scientia Sacra) is ismert fogalom, a Csinvat azt a hidat jelenti, amely összeköti a láthatót és a láthatatlant, a szellemi és anyagi világot, az Eget és a Földet.

Szerző Fehér holló sorozatcímmel szeretne időről-időre hírt adni Magyarországon nem forgalmazott új jazzlemezekről. E tervezett cikkek célja az, hogy felhívják a figyelmet soha nem vagy ritkán hallható CD-kre és előadókra, s így tudatosítsák a magyar olvasóban, hogy a nemzetközi jazzélet és jazzlemez-kiadás, mit sem törődve a vészmadarak jövendöléseivel, él és virul. S ugyan mind több és több az új, eklektikus hang a műfajban, olyan előadók is bőven akadnak még, akik régebbi jazzhagyományokat követnek, illetve újítanak meg. Brian Landrus ez utóbbiak közé tartozik.

1. oldal / 7