koncert

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V

Funk, soul és fúziós jazz komoly mondanivalóval

2019. december 11.

Ben Williams & The Sound Effect ismét a MOMKultban lépett fel

A világhírű bőgős-basszusgitáros-zeneszerző a Get Closer rendezőiroda meghívására már 2017 nyarán is óriási sikerrel lépett fel a Hegyvidéken.  Akkor a „Coming of Age” c. lemezalbumot mutatta be kvartett felállásban: a zenekarvezető, Ben Williams mellett a fúvós hangszerek mestere Marcus Strickland volt, aki azóta is meghatározó szerepet játszik az együttesben. Két év elteltével ismét felfokozott várakozással tekintettünk az újabb koncert elé, annál is inkább, mert a fekete világsztár – ezúttal kvintett felállásban – legfrissebb lemezalbumát mutatta be európai koncertkörútjának itteni állomásán is. A komoly mondanivalóval rendelkező „projekt” az amerikai feketéknek a 60-as években az amerikai Délen kibontakozott polgárjogi mozgalmának állít emléket. Erre utal az akkoriban rendkívül népszerű jelszó, egyben az új lemez címe is, az „I Am A Man” azaz: „Ember vagyok”.

Ben Williams 1982-ben született az amerikai fővárosban, ahol a fekete lakosság mindig is viszonylag integrált körülmények között élhetett. Nem véletlen, hogy a fiatal Benny éppen az ugyancsak Washingtonban született nagy jazzikonról, Duke Ellingtonról elnevezett művészeti iskolában kezdte ismerkedését a zene világával és a világhírű new yorki Juilliard konzervatóriumban szerezte meg diplomáját. 2009-ben megnyerte a Thelonious Monk Nemzetközi Jazz-bőgőversenyt, ez a díj lemezszerződéssel is járt a Concord kiadóval, ahol aztán 2001-ben készítette el debütáló lemezét „State of Art” címmel. Saját, olykor négy-, máskor öttagú együttese mellett már évek óta a jazzvilág vezető egyéniségeinek meghívását élvezi. Impozáns referencialistáján olyan nevek szerepelnek, mint George Benson, Wynton Marsalis, Chaka Khan, Dee Dee Bridgewater, Benny Golson, Terence Blachard, Roy Hargrove vagy Pat Metheny , akinek Unity Bandjével óriási sikereket mondhat magáénak, akár a koncertkörutakat, akár a lemezstúdiókat illetően. (Mindkettőben lehetett részünk, hiszen Pat Methenyvel játszott a fővárosban, a Unity lemezei  pedig természetesen eljutottak hozzánk is.) A koncertekre vonatkozóan egy jellemző adat: 2014-ben harminc országban 160 fellépésük volt! Ben Williams elnyerte a bőgősök között a „Rising Star” kategóriában az első helyezést a Downbeat kritikusainak szavazásán. Mindezek az eredmények levették a válláról a bizonyítási kényszer terhét és legújabb – most bemutatott projektjéhez – teljes felszabadultsággal készíthette el a zenei anyag megkomponálását és állíthatta össze saját, rendkívül „ütőképes” zenészcsapatát.

Leszámítva néhány olyan számot, amelyek Williams korábbi felvételeit idézték, mint a „Forecast” és a „Lost & Found” (mindkettő a „Coming of Age” című albumról), új lemezének olyan darabjai kerültek sorra a koncerten, mint a címadó „I Am a Man” vagy az „If You Hear Me”.  Közismert Ben Williams elkötelezettsége az afro-amerikai kulturális tradíciók és a polgárjogi mozgalmak iránt, de például „Voice of Freedom” című dala a dél-afrikai szabadságküzdelem hőse, Nelson Mandela tiszteletére született.  Ezen a koncerten is a számok részletes felkonferálása nyilvánvalóvá tette a daloknak a nemes cél érdekében történt átpolitizáltságát. Különösen megmutatta ezt az a csodaszép, méltóságteljes ballada, amelyet az 1955-ben, Mississippi államban meglincselt 14 éves fiú emlékére írt Bob Dylan, az akkori idők világhírű énekese, maga is a polgárjogi mozgalom elkötelezett híve „The Death of Emmett Till” címmel. Ennek előadásában Marcus Strickland szaxofonos és David Rosenthal gitáros párhuzamos szólója mind magasabbra emelte a zene dinamikájának szintjét.  A lemez minden száma nem kerülhetett sorra, de jó is lett volna meghallgatni a polgárjogi mozgalom emblematikus indulóját a „We Shall Overcome”-ot is, amely a lemez záró darabja.

A kvintett minden tagja hangszerének mestere, de a két legismertebb és világszerte sztárolt muzsikus ezúttal is a zenekarvezető és a fúvós hangszerek megszólaltatója, Marcus Strickland voltak. Utóbbi a rendkívül ritkán használt, különleges tónussal megszólaló basszusklarinét mellett tenor- és szopránszaxofonon is játszott.  A billentyűket bűvölő Julius Rodriguez csak egy-két alkalommal volt igazán hallható, bár mind akusztikus zongorán, mind pedig Fender Rhodes-on is játszott.  A gyönyörű gitár-sounddal megszólaló David Rosenthal sem kapott elég szereplési lehetőséget, de amikor hallhattuk, felejthetetlen játékkal nyűgözte le a közönséget. Justin Brown dobos egyesítette a mai kortárs jazzben már megszokott magas fokú dobművészetet a rock zenére jellemző lüktető, lehengerlő ritmussal és erős hangzással. (Ez utóbbi olykor zavarónak bizonyult, mert a többi hangszer hallhatóságának rovására ment.) A zenekarvezető főleg bőgőzött, egy számot szólóban adott elő, ebben csak a befejező részben kísérte a dobos. Bőgőjátéka óriási élmény volt, jómagam „élőben” csak most láttam először.

A koncert befejezéseként egy újabb remek előadásra számíthattunk a mesterötös részéről, de igazi szenzációs meglepetést tartogatottak a ráadás-számban. Egy nyolc-tíz éves kisfiú jött be, a részére készített kisebb méretű basszusgitárral és frenetikus kíséretet adott a zenekarnak. Az ifjú titán, Hodek Áron a felvidéki Révkomáromból jött, és nem más, mint a ma már a világelsők között nyilvántartott dobos, Hodek Dávid kisöccse. Dávid karrierje is „csodagyerekként” indult több mint húsz éve Sárik Péter és Tóth Viktor zenekaraiban. Biztos vagyok abban, hogy Hodek Dávidot nem kell bemutatni olvasóinknak, szerencsére gyakori vendég Budapesten és a legkülönfélébb formációkkal szerepel.

Áron ismertsége amerikai jazzkörökben abból adódik, hogy frenetikus sikert aratott Los Angelesben. Azért nem semmi, amikor két csodagyerek kerül ki egy családból itt a Duna mentén. De elég, ha egy harmadik felvidéki fenomént is megemlítek, ő pedig Várady András gitáros. Szóval oda kell figyelni nemcsak a hazai, de a környező országokban felbukkanó tehetségekre. Egy biztos: az utánpótlás a jazzben is biztosítottnak látszik. De még egy biztos van: az élő produkciót semmi sem pótolja. (Volt egy ismerősöm, aki a ráadás szám előtt elrohant, másnap aztán bánhatta, hogy nem látta Áron fellépését.)   

 

Fotók: Kleb Attila

 MoMKult, 2019. december  2.