Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
20
Dátum : 2020. márc. 20.
23
24
25
26
27
28
29
30
31

A portugál fado gyönyörűsége Cristina Branco tolmácsolásában

2019. december 16.

Nem mentegetőzésképpen hivatkozom arra, hogy a világzeneként címkézett, a legváltozatosabb etnikai gyökerű irányzatokat magában foglaló műfajnak helye van a jazzrovatban. Nemcsak azért van ez így, mert ez a gyakorlat alakult ki a zenei lapoktól a lemezboltokig, de számos ponton nyilvánvaló az összefüggés, az átfedés. Ahogyan a kortárs jazz szívesen használ fel népzenei elemeket, úgy a városi folklór (azaz a world music) is óhatatlanul merít a jazz kifogyhatatlan kincseiből.

A Get Closer koncertrendező iroda jóvoltából a számos jazz, progresszív rock, latin zene,  R&B,  soul,  blues és  pop koncert mellett a világzenei produkciók is egyre-másra tűnnek fel a kínálatban, amelyek a XII. kerületi MOM Kulturális Központban kerülnek sorra.  Nemrégiben legnagyobb örömünkre a világon egyre keresettebb népzenei ihletésű portugál fado egyik ikonikus figurája, Cristina Branco látogatott el hozzánk és adott frenetikus sikerű koncertet. 

A fado évszázadok óta szerves, sőt meghatározó eleme Portugália kultúrájának.  A szó a jól ismert latin fátum (sors) szóval kapcsolatos, és azt az életérzést fejezi ki, ami a portugál saudade szóval jellemezhető. Ez egyszerre jelent vágyakozást, szomorúságot és fájdalmat, de egyben a szerelem és a boldogság lehetőségét is. Nem véletlenül rokonítják az amerikai blues fogalmával. Az utóbbi időkben megfigyelhető volt, hogy a világzenei divathullám káros mellékhatásaként kicsit a fado is kommercializálódott, akárcsak a Zöld-foki szigetekről származó morna, vagy az eredeti kubai son, bolero vagy a cha-cha-cha. De Cristina Branco autentikus képviselője és méltó utódja az előző évszázad fado királynőjének, Amália Rodrigues-nek. Nemcsak képes annak örökébe lépni, de megújítani is ezt a hagyományos zenei műfajt. A fado a portugál lélek tükre, a portugál blues, éppen úgy, mint Césaria Evora, a zöld-foki morna mezítlábas dívája, vagy az újjáélesztett igazi argentin tangó előadói.

Cristina Branco a fado két stílusirányzata, a lisszaboni és a Coimbra-i közül az előbbit, a populárisabb, szórakoztatóbb fővárosi változatot gyakorolja. A nagy elődök által megteremtett hagyományokból saját, kreatív zenei világot hozott létre, amelyben a városi dallamokhoz a luzitán népzene, az európai klasszikus örökség és a jazz motívumkincsét társítja.

A MOMKult értő közönsége a művésznő pusztán családnevével fémjelzett immáron tizenhatodik „Branco” című lemezének bemutató koncertjét élvezhette. A kíséretet három hangszeres látta el: a kissé a mandolinra emlékezető, különleges hangszínnel megszólaló, szívalakot formázó portugál gitáron játszó Bernardo Couto, a zongorista Luis Figueiredo és a másik Bernardo, a bőgős Moreira. Jóllehet ez a zene nem a hangszeres művészek produkciójáról szól, hanem az énekes a főszereplő, néhány csodaszép hangszerszólót is hallhattunk mindhármuktól. Az énekesnő teljesítményéről is csak felsőfokú jelzőkkel beszélhetünk. Először is kitűnő angolsággal konferálta a számokat, ami nagyban hozzájárult a dalok mondanivalójának megértéséhez. Másfél órát énekelt végig, és mivel alig voltak hangszeres szólók, mindvégig csodálatos hangját és mélyen átélt előadását élvezhettük. Kristálytiszta intonációja, leheletfinom, érzelemgazdag előadásmódja minden dalának önálló értelmet adott.

 Leszámítva néhány korábbi sikerszámát (mint például a Fado Tango, az Anclao en Paris vagy az Alvorada), természetesen a tavaly megjelent legutóbbi albumának dalai voltak műsorán, sőt egy-két olyan melankolikus fado is sorra került, amelyek a jövő tavaszra várható lemez újdonságai lesznek.  Olyan remekművek hangzottak el, mint az "Este Corpo", az "Eu", a "Namora Comigo",  az "Afinal, o Que É Que Ves em Mim?", és az "Aula de Natacao".

Csak csodálni lehet, hogy másfél évtizedes karrierje, a számtalan előadás és lemezfelvétel dacára Cristina Branco előadásmódjában az elegánsan visszafogott szenvedély, a művészi szintre emelt melodramatikus hangvétel lángja nem aludt ki, és ma is képes elhitetni a közönséggel a spontaneitás varázslatát. Fogytak is a CD-k, annál is inkább, mert a mosolygós művésznő lelkesen dedikált a forró hangulatú koncert után.

 

Fotók: Kleb Attila

 MoMKult, 2019. december  10.