koncert

Jazzkoncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V

„Még a csilláron is lógtam”

2019. szeptember 20.

Folytatódott az Érdi Jazz Fesztivál programja a hétvégén is. A cím nem véletlen, egyik résztvevő (SzA) írta ki megosztásnál, mert minden nap teltházas koncertek futottak, de vasárnap még a kertben is álltak, annyian voltak kíváncsiak a nagy jazz generáció játékára. Összesen öt különleges produkcióval és formációval várta a közönséget a fesztivál a hétvégén. Az ötből csak egyet hallhatott már máshol is a publikum, a többi csak Érden hangzott el.

Kezdjük a pénteki fellépőkkel a beszámolót, de szervezőként szubjektíven tudom csak megítélni játékukat. A következő három napra már kiköltözött a Magyar Földrajzi Múzeum fás, bokros, vadregényes, keskeny ösvénnyel határolt gyönyörű kertjébe a jazzfesztivál. Dresch Mihály és Borbély Mihály már jól ismertek Érden, mindketten sűrűn lépnek fel az Érdi Galéria kiállításmegnyitóin, és Dresch Mihály több formációjával is sikert aratott a városban. Amúgy a Borbély-Dresch Quartet eleve teltházakat vonz a fúziós zenéjükkel, és a „Körbe-körbe” közös lemezük óta sűrűn játszanak együtt, a népzenei motívumok át- átjönnek a saját szerzeményeiken is. Érdre egy fiatal zongoristát hoztak vendégüknek, - aki a Borbély Műhelyben zongoristaként, időnként pedig dobosként játszik,- Tálas Áront. Áron végig visszahúzódva, inkább ritmusszekcióba beleépülve játszott, de amikor szólózásra került a sor, akkor hirtelen előbújt a csigaházából, és megmutatta a játéka finomságát, harmónia-gazdagságát. A két dudás pedig ahogy szokta, hozta a jókedvet, hol szaxofonon, hol fuhunon, hol basszusklarinéton  fújták a dallamot. A ritmus szekciót Horváth Balázs bőgőn és G. Szabó Hunor dobon alkották. Utóbbi olyan erőteljes ritmust adott a zenekarnak, mintha valami őserő tört volna elő a zenekarból. Ez különben mindhárom napra igaz volt, a dobosok óriási erőt adtak át a közönségnek.

Másnap már két zenekar is színpadra lépett. Először a kiemelten tehetséges egyetemistákból csak Érdre összeállt csapat, akiket idén is a SPAR támogatott: Nagy-Babos Rebeka és Rozbora Ádám Quintetje. Jó volt látni, hogy tavalyhoz képest nőtt azok száma, akik kíváncsiak voltak a fiatalok zenéjére, és óriási tapsokkal honorálták kitűnő előadásukat. Mindannyian a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem diákjai, helyesebben egyikük idén végzett trombitaművész. Nagy-Babos Rebeka hangjával nagyon ügyesen bánik, egyedi és mindig tiszta énekét igazán jó hallgatni, dalválasztásai különlegesek, de mindig harmóniában gazdagok. Ő az az énekesnő, aki nem kitűnni szeretne mindenáron, hanem együtt játszani a színpadon lévőkkel. Rozbora Ádám az érdi zeneiskolában kezdte zenei tanulmányát. Tőle két szép, saját kompozíciót is hallhattunk, a „Clay Golem”-et és a „Night train”-t. A ritmusszekcióban a szenzációs gitáros palántát, Cseh Pétert hallhattuk, itt is megcsillogtatta tudását, valamint Miskolczi Márk bőgőzött és Mohai Szabolcs dobolt, akik biztos alapot nyújtottak az együttesnek. Az előadásuk után többen megkérdezték, hogy vajon ők az év fiatal jazz-zenészei. Hiába kaptak dupla vastapsot, és próbálta a dugig telt kocsiszín közönsége visszahívni őket, az idő szűkössége miatt, erre már nem volt lehetőség.

Gróh Ádám pár perc alatt beállította a következő zenekar hangját, és már folytattuk is a műsort egy olyan zenekarral, akiknek a koncertjén eddig csak húszon éveseket láttam. Nálunk is ott voltak, de a kertben tanyáztak, miközben a jóval idősebb generáció a színpad előtt ülve, ugyanolyan lelkesedéssel hallgatta a Barabás Lőrinc Quartetet. Barabás Lőrinc zenéjét a nagyon erős alapritmus és ismétlődő motívumok jellemzik, ami besulykolja a fejekbe a dallamot, és ami keretbe önti Lőrinc hihetetlen improvizációit. Valóban pszichedelikussá teszi zenéjét a körforgás, a sok-sok ismétlés, osztinátó. Mintha varázsigét szórtak volna a fejekre, úgy mozogtak ritmusra. A zenekarhoz csatlakozott egy jazzgitáros is, akivel ez volt az első együttzenélésük. Birta Miki mindenféle műfajban bemutatta már magát, de ez az este nem csak neki, hanem a zenekarnak is különleges volt, nem játszottak együtt még soha gitárossal. Érdekes volt nézni, hogy a csapat tagjai is mennyire élvezik a közös muzsikálást, őket is kimozdítva egy kicsit a megszokott rutinból. Miki hat számban gitározott, és mindegyiket egy kicsit megspékelte az időnkénti odaszúrásaival és rock gitározásával.  A ritmusszekciót Cséry Zoltán zongorán, Herr Attila basszusgitáron, Mihalik Ábel dobon adták frenetikusan. A közönség megőrült, kiabáltak, tapsoltak, magával ragadott mindenkit a zene. A ráadásra alig akartak visszajönni, de végül engedtek, és eljátszották a „Beardance”-et első albumokról, hogy megragadjon a közönségben a zenéjük.

Ezután a nap után már tudtuk, hogy sikerült elérnünk a jazz-kedvelőket, viszont azt is tudtuk, hogy a védett, árkádos épületbe több széket nem helyezhetünk el, így lesznek, akik csak állva tudják végighallgatni az utolsó napi koncerteket. Valószínűleg erre rájött a közönség is, mert az előzenekar fellépése előtt egy órával már foglalták a helyet az élelmesebbek. Vasárnap is két zenekar lépett fel. Az előzenekar „Az Év Fiatal Jazz Zenészei” verseny győztesei voltak, akiket februárban választott meg a közönség és a szakmai zsűri, akik kivételes módon ugyanazok, akik kísérik és mentorálják őket egy éven át. Ők valamennyien a Magyar Jazz Szövetség elnökségének tagjai. Nekik azért könnyebb dolguk volt, mint az előzőnapi fiataloknak, a „háttérzenekar” profi zenészei mindent megtettek, hogy jól érezze magát a két főszereplő, és ők már jó párszor játszottak együtt más fesztiválokon. A két győztes, Hász Eszter, aki épp idén végzett ének szakon, valamint a trombitás Sebestyén Patrik, gyönyörű estét varázsoltak a közönségnek. Eszter üde jelenség, a hangja légies, egyedi. Patrik pedig kitett magáért, szép improvizációi voltak.

Ekkor már nem volt szabad ülőhely, a büféből is elhoztak minden szabad padot és a kertben lévőket is elfoglalták. Rengetegen voltak kíváncsiak azokra a zenészekre, akik ismertté tették a magyar jazzt, akik kinevelték a mai generáció jazz-zenészeit. Ez a formáció soha nem játszott még így együtt, de egyenként is nagy tömeget vonzanak. A közönséget szerencsére a késői időpont és a másnapi munka sem zavarta abban, hogy végighallgassák őket. Már a konferálásnál több percig szólt a taps nekik: Szakcsi Lakatos Béla, Tony Lakatos, László Attila, Kőszegi Imre, Orbán György. Az is különleges volt a fellépésükben, hogy attól függetlenül, hogy Tony Lakatos előző nap érkezett Magyarországra, amikor egy fellépése volt már Budapesten, így nem volt lehetőségük gyakorolni, mégis elfogadták a kérésemet, hogy ne csak standardet játsszanak, hanem saját darabokkal is készüljenek. A nagy szél miatt a próbán ez egy picit leredukálódott, de így is négy saját szám hangzott el, amit Szakcsi Lakatos Béla, Tony Lakatos és László Attila jegyzett. Az egész zenélésük lenyűgözően hangzott, olyan őserő volt a játékukban, amit nagyon ritkán hall az ember, és mint két nappal később a Klub rádió műsorából kiderült ők is ugyanúgy érezték és élvezték a koncertet, mint a közönség. Szakcsi Lakatos Béla hozta a mindig oly játékos és egyedi zongorázását. Tóni végig olyan futamokat játszott szaxofonon, hogy a zenésztársak is néha csak csodálták. László Attila, - aki már 4 éve segíti a fesztivált és eddig az ő zenekarai vonzották a legnagyobb közönséget Érden,- egyedi soundjával és érzékeny improvizációival tette különlegessé a zenét. Kőszegi Imre pedig nekem még mindig a legjobb dobos, a swing dobolás királya, iszonyú erő van az ütésében, a ritmus csak úgy dübörög, pedig december 6-án lesz 75 éves, amit 4-én ünnepel meg a MÜPA-ban egy nagy koncerttel (kis info: már kevés jegy maradt). És a kakukktojás, táncoló bőgős, aki kilóg az életkorával, viszont a tudásával nem, Orbán György, - aki nem ijedt meg a feladattól, hogy ilyen nagyságokkal kell együtt játszania, - szólói gyönyörűek voltak. Egy szó, mint száz, ez a koncert nem csak az 5. Érdi Jazz Fesztiválra tette fel a koronát, hanem az öt éve tartó jazzfesztiválra.

Fantasztikus érzés, hogy beérett egy vidéki jazzfesztivál, amit már a városban élők is segítettek. Óriási dolog, hogy Érd öt éve támogat minden módon egy kulturális fesztivált, ami egy egész új arcát mutatja meg a városnak. A média és kiemelten az Érd Média Centrum pedig minden lehetőségével próbálta elérni az alvó város munkából fáradtan hazaérő lakóit, és olyan videót is készített, ami vírusként terjedt a világhálón (alább). Mert az élő zenét semmi nem helyettesítheti -  Márton Attila mondása nyomán. Egy év múlva újra Érden jazzfesztivál, addig pedig a közeli Törökbálinti Jazz Klub és a budapesti BJC, iF Jazz Club és Opus Jazz Club is nívós műsorral várja a jazz-kedvelőket.

Fotók: Lázár Miklós, Sztraka Ferenc, Újvári Mihály