„széles zenei palettát tár a hallgatók elé” - interjú Jámbor Árminnal

2020. július 21.

Tavaly július elején lépett fel a Budapest Jazz Clubban a Nexus Lineup. „rég hallottam pályájuk elején álló muzsikusoktól ilyen kerek, a klasszikus formákban hívő, szívvel-lélekkel előadott műsort” – írta Zipernovszky Kornél a koncertjükről.

Azóta történt változás a zenekarban, amit július 30-án meghallgathat a nagyközönség. A koncertről, a nemzetközi zenekar tagjairól mesélt Jámbor Ármin szaxofonos.

  • MagyarJazz: A Nexus LineUp a három fúvós miatt olyan hangzást tud elérni, ami ritka hazánkban. Mintha mini big bandet hallanánk. Ráadásul, ahogy Kornél írta, az aranzsok kellően kimunkáltak voltak. Miért döntöttetek e felállás mellett?
  • Jámbor Ármin: A zenekar alap pilléreit Hofecker Dániel építette, ugyanis diplomamunkája során írt egy négy tételes művet (New Day Suite) erre a formációra, amit stúdióban is rögzítettek. A zenekar egységes példaképe a New York-i One For All szextett. Ez a formáció nagyban befolyásolta zenei ízlésünket, hatást gyakorolt a hangszereléseinkre is és a zenekari hangzásunkat is megváltoztatta.

 

  • MagyarJazz: Tavaly nemcsak az új lemezetekről játszottatok számokat, de sok érdekes, igényes standard feldolgozás is elhangzott. Július 30-án mivel készültök?
  • Jámbor Ármin: Július 30-án a Budapest Jazz Club koncertjére, megint egy friss programmal készültünk, a világot megrengető körülmények ellenére is. A lemez anyagát felváltja egy újabb műsor, ami a már megszokott módon egy igen széles zenei palettát tár a hallgatók elé. Wayne Shorter ‘Fee-Fi-Foo-Fum’ kompozíciójától elkezdve a Toto ‘Africa’ című slágere is helyet kapott.

 

  • MagyarJazz: Változott a zenekar összeállítása tavaly óta. Egyikük egy fiatal, tehetséges zongorista, Gyárfás Péter, akivel már a karantén előtt készült itt a MagyarJazzen is interjú. Kik csatlakoztak még a zenekarhoz és miért döntöttetek a csere mellett? 
  • Jámbor Ármin: Gyárfás Péter alaptagja a zenekarnak, csupán addig kellett pótolnunk őt, amíg a Sibelius Akadémián erasmus program segítségével 1 évet távol volt. A zenekar dobosát (Oleg Markov) kell ezúttal pótolnunk, aki a krízis helyzetre való tekintettel nem tud bizonyos ideig Magyarországra utazni. Gyárfás Attila fogja őt pótolni.

 

  • MagyarJazz: Tavaly külön kiemelte játékodat Kornél: „A szólisták közül nálam a pálmát az altós Jámbor Ármin vitte el, gördülékenysége, harmóniai természetessége, hangszíneinek vátozatossága és hangulatábrázolási képessége okán.” Mi történt veled azóta?
  • Jámbor Ármin: Ez úton szeretném hálámat kifejezni Kornélnak, hogy írt rólunk egy cikket korábban. Igyekszem minél több időt a munkámnak, családomnak, szeretteimnek szentelni. Hullámvasút-szerűen éltem meg az elmúlt időszakot több okból kifolyólag is. Az egyik, hogy januárban diplomázok a gráci jazz-tanszak hallgatójaként, ami azt jelenti hogy az életem eddigi legmeghatározóbb szakasza most lezárul és egy új irányt vesz majd. A nyári időszakban saját lemezem, és annak anyagával fogok dolgozni, amit ősszel szeretnék publikálni.

 

  • MagyarJazz: Úgy láttam, vidéken is lesz koncertetek a BJC után. Hol találkozhatunk veletek még?
  • Jámbor Ármin: Július 31-én a ‘Pannonhalmi Jazznyár 2020’ keretein belül lépünk fel a Viator Jazzvacsorán, ami streamelve lesz a Facebookon: https://www.facebook.com/events/1209567156102405/ Az elmúlt események nagyban megváltoztatták a mi életünket is, ezért a többi koncert eseményeinket kövessék a Facebook oldalunkon.

 

  • MagyarJazz: Mikor várhatjuk tőletek a következő lemezt?
  • Jámbor Ármin: Nagyon szeretnénk egy új lemezt készíteni. Ehhez támogatókra van szükségünk, hogy profi körülmények között a lehető legjobb minőségben tudjunk dolgozni.

 

Köszönöm az interjút!

Fellépők:

Hofecker Dániel – trombita, szárnykürt,
Jámbor Ármin – szaxofon,
Karel Eriksson (SE) – harsona,
Gyárfás Péter – zongora,
Hrvoje Kralj (HR) – bőgő,
Gyárfás Attila – dob

További információ: https://www.bjc.hu/programok/eloado/nexus-lineup/

 

Fotó: Nexus LineUp