koncert

Anita O'Day - egy vagány világklasszis jazz-énekesnő

2019. október 18.

Ma (2019. október 18.) lenne 100 éves Anita O'Day. 

A modernizmus előszele már a harmincas években érezhető volt, akkor még nem is annyira Ella Fitzgerald, inkább Billie Holiday és Mildred Bailey stílusában. A kor fehér big bandjeivel fellépő énekesek és énekesnők között voltak jó hangúak, voltak szvinges ritmikájúak és még nagyobb számban voltak teljesen feledhetőek. Az áttörést ebből a gárdából a Gene Krupa zenekarával 1941-ben feltűnt Anita O’Day hozta. A chicagói ír származású szülők Anita Belle Colton néven született leánya már gyerekkorától kezdve arról álmodozott, hogy mivel a zenével tudta legjobban kifejezni magát, azzal tudjon kenyeret keresni. A nagy gazdasági világválság éveiben tánc-maratonokon vett részt, amelyeken azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy nem csak táncolt, hanem amikor már a finis végkimerülésében vánszorgó párok közel álltak a törülköző bedobásához, Anita énekelni kezdett. A körülményekre való tekintettel ez szenzációszámba ment. A rendszeres iskolakerülő, nagy ambíciókat tápláló, de semmiféle zenei képzettséggel nem rendelkező lány 16 éves korában már táncosnő volt szülővárosának egyik lebujában, a Vanity Fairben. Ott, Anita O’Day saját szavaival “az ember bármit előadhatott, mert a közönség annyira berúgott, hogy oda sem hederített”. Az egyik este a producer megkérdezte, hogy “Lányok, van közöttetek valaki, aki énekelni is tud?”. Anita közölte, hogy az “I cannot give you anything but love” című slágerrel meg tudna birkózni. Az énekesnő szókimondó önéletrajza szerint ezek után “Egy kosztümöt nyomott a kezembe, közölte, hogy öltözzem át és menjek fel a pódiumra. Amikor abbahagytam az éneklést, a közönség nem engedett el. Az volt a gond, hogy a zongorista és én csak ezt az egyetlen dalt ismertük az eredeti formájában. Így aztán megismételtük hangról hangra ugyanúgy, mint előtte. Csak a dallamot énekeltem aznap este.  A kuncsaftoknak még ez sem volt elég. Úgyhogy elénekeltük ugyanúgy harmadszorra is.”.  A rákövetkező napokban még három-négy dalt kidolgoztak a zongoristával, és kezdetét vette Anita O’Day énekesnői pályafutása.

 

Ezek után több mulatóhelyen is duplázott, mint énekesnő és pincér, mígnem összetalálkozott a dobos Don Carterrel, aki bevezette a zeneelmélet rejtelmeibe. Amikor a 19 éves Anita O’Day az Off-Beat nevű klubban énekelt, egy este betért Chicago, sőt Amerika egyik legnépszerűbb zenésze, Gene Krupa, akit lenyűgözött az énekesnő eredetisége, s akinek nyomban megígérte, hogy ha megválik a zenekartól jelenlegi vokalistája, Irene Day, akkor Anita léphet a helyébe. 1939-ben ez meg is történt, és a viszonylag tapasztalatlan, de hihetetlen dinamikával és ritmikával rendelkező egykori táncosnő az ország egyik legismertebb big bandjének kíséretével kapta meg élete nagy esélyét, amivel maradéktalanul élni is tudott.

 

ANITA O’DAY: Kick it (1941)

 

A fiatal Anita O’Day

Anita O’Day, oly sok fehér kortárs- és pályatársnőjétől eltérően, nem egyszerű biodíszlet volt a Krupa zenekarban, hanem minden szempontból “egyike a fiúknak”. Felrúgva a hagyományt, az estélyi helyett leggyakrabban a fiúk által is viselt zenekari zakóban és szoknyában énekelt, de ami még fontosabb, rengeteget hozzáadott a zenekar sodró lendületéhez. Azt állította magáról, hogy mivel gyerekkorában egy mandula műtét alkalmával tévedésből kioperálták a nyelvcsapját, ezért nem ment neki a vibrato, nem tudott hangokat hosszan kitartani és ezt kompenzálandó volt kénytelen kifejleszteni egy ütősebb, dobszerűen ritmizáló stílust, ami rövidebb frázisokkal járt. Amikor azonban jó hangban volt, erre többször is rácáfolt hosszú élete során. Példaképeinek Mildred Baileyt, Billie Holidayt és Ella Fitzgeraldot tekintette. Kifejezésmódja kombinálta a csipős humort, az érzékiséget és az egykori táncosnő lendületét. Sok szempontból a bebop vokál egyik előfutárának volt tekinthető.

 

ANITA O’DAY: That’s what you think (1942)

 

Anita O’Day Krupától  Woody Herman, majd 1944-ben Stan Kenton zenekarába igazolt át. Kenton stílusa nem volt igazán ínyére való, noha respektálta a zenekarvezető merészségét és ambícióját. Mint később elmondta: “A Stanleyvel töltött idő hozzájárult, hogy ápoljam és fejlesszem a velem született harmónia érzéket.” Ezt követően majdnem egy évre visszament Krupához, de utána szóló énekes lett. Megemésztette a bebop harmóniai újításait és minden idők egyik legötletesebb scattelő énekesnőjévé nőtte ki magát. Hihetetlenül merész és újító szellemben énekelt, még csak nem is ismételgette saját eredetileg kapásból kiötölt zseniális fordulatait. Legemlékezetesebb megörökített fellépésére az 1958-as newporti jazz fesztiválon került sor, ahol egy feledhetetlenül nagy kalapban adta elő a “Sweet Georgia Brown” majd a “Tea for two” című sztenderdeket, de messze nem szabványszerű formában.

 

ANITA O’DAY: Sweet Georgia Brown/Tea for two (1958)

 

Anita O’Day feltétlenül abba a kategóriába sorolható, mint Billie Holiday, Ella Fitzgerald és Sarah Vaughan. Életpályája teli volt buktatókkal, nem vetette meg sem az italt, sem a heroint, az utóbbi miatt nem egyszer rács mögé is került. Szerelmi élete sem volt mindig rendezett, de lendülete és humorérzéke soha nem hagyta cserben. Kíméletlenül őszinte volt önmagával és másokkal is. Önéletrajza (“High times, hard times”) mentes a díszítő elemektől. Nem kifejezetten egészséges életmódja dacára 87 évet élt és 86 éves korában még énekelt. 2007-ben szívszélhűdésben, álmában hunyt el.

 

 December 13-án a Budapest Jazz Clubban Vörös Niki állít neki méltó emléket.