fbpx

Folytatódik a Mingus centenárium megünneplése / The Great Concert Of Charles Mingus (Midnight at the Théatre des Champs-Élysées, Párizs, 1964. április 19.)

2022. máj. 31.

Örömmel látjuk, hogy a jazzvilág nem feledkezett meg a műfaj történetének egyik legjelentősebb figurájáról, és születésének 100. évfordulójára több olyan lemezt jelentettek meg, amely vagy csak részben, vagy egyáltalán nem került eddig kiadásra.

Mi is megemlékeztünk a nagy formátumú jazzikonról honlapunkon április 22-én, valamint testvérlapunk, a Gramofon ez évi tavaszi számában is. De azt, hogy a centenáriumra megindult Mingus hangzó örökségének „újrafelfedezése”, jól mutatja, hogy már tavaly augusztusban a Mingus at Carnegie Hall c. dupla CD-ről írhattunk lemezajánlót. Az a koncert éppen 10 évvel későbben hangzott el (1974-ben) mint az itt tárgyalandó, amikor már Mingus életének alig több mint négy éve volt hátra, hiszen 1979. január 4-én hunyt el. 1975-ös Erkel színházbéli koncertjén sajnálatosan ezt a leszálló ágat már mi is megtapasztalhattuk.

Tíz évvel korábban, 1964-ben azonban még ereje teljében volt, jóllehet összeférhetetlen viselkedése, kiszámíthatatlan, gyakran agresszív megnyilvánulásai akkor sem hiányoztak a palettáról. Emiatt a trombitás, Johnny Coles kórházba került, mert annyira nehezen viselte az állandó feszültséget, az együttes kiemelkedő szólistája, Eric Dolphy pedig úgy határozott, hogy nem tér vissza velük Amerikába, hanem európai karrierrel próbálkozik…  

Előre kell bocsátani, hogy 2007-ben a Blue Note kiadó (Mingus özvegyének jóvoltából) közzétett egy másik jazztörténeti jelentőségű felvételsorozatot dupla CD-n ugyancsak 1964-ből, amely voltaképpen a „főpróbája” a most tárgyalandó párizsi koncertnek. Ugyanis előkerült az európai koncertkörutat megelőzően a Cornell Egyetemen adott koncert anyaga, amely elképesztő összehasonlításra ad lehetőséget, hiszen ugyanúgy élő felvétel, a szextett felállása, mi több a repertoáron szereplő darabok, sőt a „kivitelezés” is szinte azonos!

A most megjelent 1964-es párizsi koncert dupla CD album (DeLux kiadásban), amely annakidején három vinyl nagylemezen volt kapható. Először magam is csodálkoztam, hogy az alcímben miért szerepel a „midnight” szó, aztán a precíz kísérőfüzetből kiderült, hogy éjfél után tíz perccel indult és hajnali ¾ 3-kor fejeződött be a koncert!

A dolog különlegességéhez az is hozzátartozik, hogy ezidőben a Mingus együttesben az egyik fúvós szólista Eric Dolphy volt, aki fuvolázott, altszaxofonon és basszusklarinéton játszott, a másik pedig Clifford Jordan tenorszaxofonos. Érdekes, hogy Johnny Coles trombitás viszont nem játszik, így aztán sem a borítón nem tüntetik fel, sem a füzetben a közreműködők felsorolásakor. (Csak Mingus említi a zenekari tagok egy percnyi bemutatásakor és a repertoár felsorolásakor van odaírva a neve. Minden bizonnyal ekkorra már a kiújult gyomorfekélyével kórházba került. (Nem csodálom.)   

Természetesen Mingus bőgőzött, Jaki Byard zongorázott és Dannie Richmond dobolt.

Az egész koncertkörút meglehetős feszült légkörben zajlott, elsősorban Mingus miatt, aki ezúttal is hozta a formáját, éppen csak nem verte meg zenészpartnereit. Feltehetően ezért (is) – mint már említettem – Dolphy úgy határozott, hogy kiválik a zenekarból és Európában próbál szerencsét. Bevallom, hogy korábban azt hittem, hogy Dolphy rövid időn belül Berlinben bekövetkezett halála miatt írta Mingus a „So Long Eric” c. darabot, de egyfelől ezen a koncerten elhangzik, másfelől pedig a cím folytatása „Don’t Stay Over There Too Long”, azaz ne maradj távol túl sokáig. Ez azt jelenti, hogy nem végleges búcsúról volt szó, Mingus azt hihette, hogy Dolphy egyszer még visszatér hozzá… Azt meg nem sejthette, hogy szegény Dolphy június végén meghal.

A felvételek igazi koncertélményt tükröznek, mivel van egy negyedórás szám, két 20 percen felüli és két közel félórás(!) darab is. A Jaki Byard által Art Tatum és Fats Waller tiszteletére előadott A.T.F.W. szólózongora darab csak 4:17, és a Duke Ellingtont idéző Sophisticated Lady 7:55. (Tudjuk, hogy Mingus mennyire nagyra értékelte a Maestro-t.) A két CD teljes időtartama egyébként 2 óra 8 perc. Hát ennyi zene már ma is izmos koncertet jelent.

Természetesen minden szám Mingus szerzeménye, kivéve az Ellington örökzöldet, a Sophisticated Lady-t, és a Jaki Byardnek párperces A.T.F.W. c. játékát. Az öt terjedelmes Mingus mű sorrendben: a már említett So Long Eric, aztán az Orange Was the Color of her Dress Than Blue Silk, egy igen gyakran előadott Mingus opusz. A Fables of Faubus c. darab híven tükrözi Mingus harcos politikai állásfoglalását. Orval E. Faubus Arkansas-i kormányzó volt, aki 1957-ben megakadályozta fekete tanulók bekerülését a Little Rock-i középiskolába. Így a zeneműben bizarr, dehonesztáló hangzások gúnyolják a rasszista politikust, beleszőve olyan zeneművek rövid „szösszeneteit”, mint az amerikai nemzeti dicsőségre (alighanem ironikusan) utaló „Yankee Doodle Dandy”, valamint a francia himnusz, a Marseillaise, a vendéglátók iránti tiszteletből. 

A Sophisticated Lady-ben Mingus virtuóz bőgőszólóval rója le tiszteletét bálványa előtt, amelyet halkan kísér Jaki Byard zongorán. Ezt egy újabb tiszteletadás követi: a Parkeriana (Dedicated to a Genius), amelyet a zseniális Charlie Parkernek dedikált. Végül a Meditations on Integration (Or for a Pair of Wire Cutters), szintén politikai töltetű, a 20 percet is meghaladó terjedelmű számok egyike.

Mingus ekkori munkásságának az a jelentősége, (és ez egyértelműen kiderül a öt extra terjedelmű szám meghallgatása során is), hogy John Coltrane és Ornette Coleman mellett ő volt a jobb híján „szabad zenének” nevezhető irányzat legfontosabb képviselője. Természetesen nem abban az értelemben, amit a későbbiek során free jazzen értettünk vagy ma értünk. Akkoriban még „csak” a korlátok tágítása, nem pedig azok teljes elvetése volt a cél. A zenekari tagok, még a leginkább progresszív Eric Dolphy-t is beleértve remekül swingelnek, miközben egyértelműen megmutatják hajlandóságukat a kötött formáktól való eltávolodás irányába. Nos, ezért hallatlanul érdekes ez a felvételsorozat, amely technikailag is kifogástalan. Friss, élvezetes modern jazz, egy „vakteszt próbán” aligha találnák el a hallgatók, hogy csaknem 60 éve hangzott el. Persze ehhez ilyen zenészek kellettek, mint Mingus, Dolphy, Jaki Byard vagy Dannie Richmond! 

A kísérőfüzet érdekessége, hogy kétnyelvű (francia és angol, ebben a sorrendben, ha már egy párizsi fellépésről van szó), amely terjedelmes tanulmányt közöl a Mingus-i világról és konkrétan az egyes számok hátteréről, a velük kapcsolatos tudnivalókról.  Mindenkinek ajánlom ezt a mérföldkőnek minősíthető albumot!

 

The Great Concert of Charles Mingus, Universal Music S.A.S. France

 

CD 1

  1. T.F.W. (Jaki Byard) 4:17
  2. Presentation of Musicians by Mingus 1:08
  3. So Long Eric (Don’t Stay Over There Too Long) (Charles Mingus)       21:47
  4. Orange Was the Color of her Dress then Blue Silk (Charles Mingus)       14:29
  5. Fables of Faubus (Charles Mingus)         27:46 

 

CD 2

  1. Sophisticated Lady (Duke Ellington – Irving Mills)         7:55
  2. Parkeriana (Dedicated to a Genius) (Charles Mingus)        27:04
  3. Meditations on Integration (Or for a Pair of Wire Cutters)        22:45

 

 

Közreműködtek:

Charles Mingus,   bőgő, 
Johnny Coles,   trombita, 
Eric Dolphy,   fuvola, altszaxofon, basszusklarinét, 
Clifford Jordan,    tenorszaxofon, 
Jaki Byard,   zongora, 
Dannie Richmond,    dobok