fbpx
Pallai Péter

Pallai Péter

Az 1956-os forradalmat követően Angliában építőipari segédmunkás voltam. A londoni egyetemen szereztem közgazdasági-, valamint pedagógiából poszt-graduális diplomát. Hét évig londoni gimnáziumban tanítottam. 1968-tól  1996-ig  a BBC Világszolgálatánál dolgoztam a magyar és angol nyelvű osztályokon, ahol aktuálpolitikai-, dokumentum- és zenei műsorokat készítettem, 28 éven át jazz műsorokat is. Már főmunkatársként 1996-tól 1999-ig a BBC budapesti irodáját vezettem. 1999-től 2015-ig a Civil Rádiónak készítettem jazz műsorokat. 2002 óta szervezek  jazz koncerteket. Társszerzője vagyok A" Jazz Évszázada", valamint. az 1956-os forradalmat feldogozó "A Szabadság Hullámhosszán" és a "Némi Demokráciától A Népi Demokráciáig" című könyvnek. Több mint tíz éve írok a Gramofon magazin számára.

A legtekintélyesebb brit jazz szaklap, a Jazzwise márciusi számában jelent meg ez a roppant pozitív recenzió a jól ismert angol kritikus és szakíró, Stuart Nicholson tollából Gárdonyi László La Marseillaise című koncert albumáról. A kritikát munkatársunk, Pallai Péter ferdíttette, saját bevallása szerint, ugyanabban a szellemben rögtönözve, mint Gárdonyi László a szóban forgó koncerten. :)))

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban 2020. február 21-én, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Borbély Balkán Jazz Project feat. Dresch Mihály

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban 2020. február 14-én, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Jazzation

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban 2020. február 7-én, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Urbán Orsi Quartet

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban 2020. január 31-én, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Szaniszló Richárd – Cseke Gábor Duó 

A Budapest Jazz Club és a londoni jazz szentély, a 606 Club között a Harmónia Jazzműhely közvetítésével immár tizenkettedik éve folyó zenei cserekereskedelem legfrissebb magyar exportja, a trombitás-szárnykürtös Subicz Gábor volt.

Juhász Gábor albuma a néhai nagy gitáros Joe Pass-t juttatta eszembe. Nem mintha Gábor Joe Pass imitátor lenne, csak éppen ars poeticajuk tűnik azonosnak. Mindkét gitáros fülbemászó témákra fülbemászóan rögtönöz. Sokak azt gondolnák, hogy fülbemászóan játszani olcsó, populista fogás. Javaslom, próbáljanak meg Juhász Gábor szintjén komponálni és rögtönözni. Ördögtől való, ha az ember úgy zenél, hogy az be nem avatott füllel hallgatva is élvezetes? Sajnos ezt manapság elég sokan tartják ördögtől valónak a szakmában, ami részben megmagyarázza, miért lett kisebbségi műfaj az egykor jelentős követőtábort vonzó jazz.

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Általában ezek a darabok a Spotify-on is fellelhetők, ha csak nem jelzem az ellenkezőjét.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban 2020. január 17-én, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Elsa Valle Latin Jazz Syndicate

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban 2020. január 10-én, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Kőszegi Quartet

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005