Somogyvári Péter

Dhafer Youssef - oud

A MÜEZZIN UNOKÁJA

2025. május 16. ·

Avishai Cohen négy ráadást hozott álom megnyitója után egy héttel, a Jazzfest Budapest második Erkel Színházban rendezett koncertjén is megtelt a nézőtér. A keleti és nyugati zenét, a tradicionális arab dallamokat a modern jazz improvizációval és elektronikus hangzásokkal ötvöző kortárs zene egyik nagykövetének tartott tunéziai oud virtuóz, Dhafer Youssef fiatal tehetségekből álló zenekarával szintén teltház előtt l…

Tovább
Jazznap - Jazzfest Budapest

JAZZNAP A LISZT FERENC TÉREN

2025. május 12. ·

2011 novemberében az UNESCO, az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete Általános Konferenciája jószolgálati nagykövete, Herbie Hancock kezdeményezésére április 30-át az embereket a világ minden táján közelebb hozó, a kultúrák közötti párbeszédet és megértést erősítő jazz nemzetközi napjává nyilvánította. Már a következő évben is koncertek ezreit rendezték világszerte, a Nemzetközi Jazz Nap a…

Tovább
Borbely - Tenores di Orosei

FONÓDÁSOK

2025. május 5. ·

A vasárnapi álomnyitány után a JazzFest Budapest hétfői programjai között a Fonóban egymásután két koncert is szerepelt. Este félnyolctól a Szardínia egyik nevezetességét adó többszólamú éneklési módot, az ősi „cantu a tenore” hagyományát őrző Tenores di Orosei kezdett, a második részben a Borbély Mihály, Farkas Zoltán „Batyu” és Mohácsy Lőrinc Ágoston felállású „agrár-jazz” trió következett, a végén pedig nagy pill…

Tovább
Avishai Cohen

FESZTIVÁLNYITÁNY ÁLLÓTAPSSAL, NÉGY RÁADÁSSAL

2025. május 2. ·

A Jazzfest Budapest nyitónapján a Gellért-hegyi víztározó csodás panorámát kínáló kilátóteraszán tartott koncert hajnali varázslata után az esti csodát Avishai Cohen hozta európai turnéja első állomásán, az Erkel Színházba. Változó felállású formációival az évek során mindig telt ház előtt lépett fel, vasárnap este új kvintettjével is megtöltötte az ország legtöbb ülőhellyel rendelkező nézőterét.

Tovább
Jazzfest budapest

VASÁRNAP INDUL A JAZZFEST

2025. április 26. ·

A visszaszámolás megkezdődött, hétvégén indul az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Jazzfest Budapest, amely az elmúlt három évben lépésről lépésre a főváros egyik emblematikus kulturális eseményévé fejlődött. Április 27. és május 14. között 18 napon át 54 koncerten 23 ország 181 muzsikusa lép fel városszerte különböző helyszíneken, a nagybefogadású patinás színházaktól, a családias hangulatú jazzkluboki…

Tovább
Kalmár Quintet

TOVÁBB ÉLŐ ÖRÖKSÉG

2025. április 23. ·

Készülő, második lemezét mutatta be a BJC-ben a két év után idén nyáron újra stúdióba vonuló Kalmár Zoltán Quartet. A dobos vezette all-star csapatban egy Emerton-díjas zongorista, Cseke Gábor, egy Artisjus-díjas bőgős, Hárs Viktor és „Az év fiatal jazz-zenésze” közönségdíjas altszaxofonosa, Raboczki Balázs játszott.

Tovább
Tribute to Füsti Balogh Band lemezbemutató

NAGY DOLGOKAT FELIDÉZVE

2025. március 14. ·

Február utolsó jazzpéntekén a ‘70-es, ‘80-as évek üstökösként feltűnt zongoristája, a tragikus hirtelenséggel, fiatalon elhunyt Füsti Balogh Gábor emlékét őrző, Egri János ötlete nyomán létrejött formáció mutatta be tavaly októberben „The Big Things” címmel megjelent debütáló lemezét. A 2022-ben alakult „Tribute to Füsti Balogh Band” felállása többször is változott, a trombitás Koós-Hutás Áron helyét hamarosan a lem…

Tovább
Ella & Louis - Müpa

SZERELEMRE HANGSZERELVE

2025. március 4. ·

Hagyomány lett, hogy a Pannon Filharmonikusok a pécsi Valentin-napi koncertjeit pár nap múlva megismétli a Müpában. A zenekar ezeken a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben mindig teltházat hozó esteken olyan világsztárok, mint az ABBA, Frank Sinatra, Tina Turner vagy Barbra Streisand dalait szimfonikus hangzásra hangszerelve, könnyű- és jazz-zenészekkel kiegészülve mutatta be. A hagyomány idén is folytatódott, L-…

Tovább
Syrius Legacy - Göd

A BERCSÉNYI HANGULATA GÖDÖN

2025. február 26. ·

Az idei Gödi Jazz Napok különkiadására ezúttal már februárban sor került. Az idestova jó másfél évtizedes múltú, nyári hónapokban tartott rendezvényen Orszáczky Jackie 2008-as halálát követően, már 2010 óta hagyománnyá vált, hogy minden évben meghívást kapott a legendás Syrius zenéjét életben tartó, továbbvivő utód. Előbb a Zappa-Syrius Emlékzenekar, majd megalakulásuk évében, 2014-től a Syrius Legacy lett az egyre…

Tovább
Neverever All Stars

CSILLAGOKAT LÁTTUNK

2025. január 7. ·

A Harmónia Jazzműhely december utolsó Jazzpéntekén a portálunkon évenként meghirdetett „Év Jazz-zenésze” addigi közönség és szerkesztőségi szavazásain különböző kategóriákban legtöbb voksot kapott muzsikusaiból verbuvált zenekar búcsúztatta az óévet. Bevezetőjében Pallai Péter elmondta, az alkalmi formáció kis szójátékot rejtő „Neverever All Stars” elnevezése adta magát, hiszen tagjai, Fekete-Kovács Kornél, Csapó Kr…

Tovább
Pataj Jazz Quintet  feat. Moldovai Dóra

MÉLYVÍZBEN

2024. december 29. ·

A Harmónia Jazzműhely karácsonyi ünnepek előtti Jazzpéntekén a Pataj Jazz Quintet egy eddig a nagyközönség előtt javarészt ismeretlen fiatal énekesnővel, az LFZE jazzének-művész szakának elsőéves hallgatójával, Moldovai Dórával lépett fel. Furcsa párosításnak tűnt a szervezők részéről, hogy pont a „Blue Note” úton járó, repertoárját a hard bop fénykorának idővel standardé vált instrumentális kompozícióira alapozó ze…

Tovább
Zakir Hussain

Hétfőn hajnalban elhunyt a legendás indiai tablás, Zakir Hussain

2024. december 16. ·

A közösségi médiákban vasárnap az esti órákban kezdett terjedni a hír a világ legjobb ütőhangszeresei közé sorolt Zakir Hussain haláláról. Valamivel később húga, Aulia Khursheed több fórumon is megjelent közleményében olvashattuk, hogy bár bátyja egy San Franciscó-i kórház intenzív osztályán továbbra is nagyon-nagyon kritikus állapotban, de még életben van, és arra kérte az embereket, hogy imádkozzanak bátyjáért ebb…

Tovább
Al Di Meola - Mike Stern Band

TELTHÁZAS ÉVADZÁRÓ VILÁGSZTÁROKKAL

2024. november 27. ·

A Jazzfest Budapest szenzációs dupla koncerttel zárta évadját a hónap második vasárnapján. Al Di Meola és Mike Stern sokadszorra is meghódította a közönséget, a szuperhétvégén szombat után vasárnap is megtelt az Erkel nézőtere, igazolva, hogy a ma már nem egyeduralkodó, de a színes jazzpalettán továbbra is méltó helyet elfoglaló, a jazznek rengeteg hívet hozó jazz-rock szerencsére, mit sem vesztve vonzerejéből, ma i…

Tovább
Al Di Meola

THANKS AL(L) !

2024. november 19. ·

Pat Metheny októberi szólókoncertje után múlt szombaton is gitáros érkezett a világ elitjéből a JazzFest Budapest meghívására az Erkel Színházba. Al Di Meola az elmúlt években számtalanszor látogatott el hozzánk, legutóbb akusztikus formációjával a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében idén márciusban két estén is fellépett. A több mint öt évtizedes karrierjét megalapozó Electric Bandjével viszont 36 évvel ez…

Tovább