Ki mit hallgat / Vörös Niki

2020. máj. 11.

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik?

Vörös Niki top 10-es listája:

Nem sorrend. És nem szakmázós...viszont kb. 20 éve folyamatosan jelen levő dalok az életemben.

 

  1. Wolfgang Amadeus Mozart:  Requiem

Úgy 14 éves voltam, amikor egy felnőtt vegyeskar tagja lettem. Akkoriban a kórus már korábbról tudta ezt a művet, így csak „áténeklős” próbákat tartottak, amikor én csatlakoztam közéjük. Olyan hatással volt rám az egész mű, hogy éjjel-nappal azt hallgattam walkman-en (hordozhatós kazettás  magnetofon smile). Megszereztem az egész partitúrát és otthon a zongoránál ülve tanultam meg az egész szoprán szólamot.  Úgy egy hónap múlva a kórus előadta a művet, ahol az új kórustagok csak kísérőként vehettek részt. Én azonban fogtam magam, és soroltam fel a színpadra …a kórusvezető döbbenten kérdezte, mit keresek a többiek között, én csak ennyit mondtam: „Megtanultam, esküszöm tudom az egészet!” smile
Hatalmas zenei élmény volt számomra, azt hiszem igazi zenei sokkot kaptam.
Azóta is hallgatom, és kívülről tudom az egész szoprán szólamot. smile

 

  1. Winand Gábor : Corners of my Mind

Ez az album életem első jazz kazettájának egyik oldalán volt. Mivel másolt kazi volt, nem volt ráírva semmi, így nem tudtam ki játszik rajta.  Sokáig nem tudtam végighallgatni, egy tollal vagy ceruzával minden utazásom alkalmával át kellett tekernem a másik oldalra, ahol számomra érthető jazz zene volt hallható. Néhány év elteltével - amikor megismertem Winand Gábort - eszembe jutott ez a kazetta, és emlékeztem, hogy az Ő hangja lehetett ezen a bizonyos kazettán. Megkerestem, és ez az album volt, amit azóta rengetegszer végighallgattam és megtanultam érteni. Az éneklésnek egy teljesen új formáját tanultam Tőle, teljesen elbűvölt a zene, és sokat nevettem azokon az időkön, amikor még túl fiatal és éretlen voltam hozzá.

  

  1. Hanne Boel : Let’s Make a Baby King

Nos, Hanne Boel teljesen véletlenül került hozzám szintén olyan 20 éves korom környékén. Ez a dal, és igazából az egész album velem maradt a mai napig. Ritkán hallgatok hangosan zenét, főleg vezetés közben nem szoktam. Ez az egy album kivételt képez, ordítva hallgatom és beleautózok vele a naplementébe. smile Teljesen kikapcsol, nem kell gondolkoznom rajta, csak élvezem. smile

  1. Dianne Reeves : Loads of Love

Gyakran megkérdezik tőlem ki a kedvenc énekesnőm.  Néhány évvel ezelőtt még nem tudtam választ adni erre a kérdésre. Mindig mást és mást hallgattam, hiszen folyton új és másfajta inspirációra volt szükségem. Ha ma megkérdezi ezt tőlem valaki, akkor minden bizonnyal az elsők közt szerepel Dianne Reeves. Szeretem az eredetiségét, kreativitását és természetességét. Ez a dal az egyik nagy kedvencem tőle sok közül.

 

  1. Chick Corea: Your Everything

Rengeteget tanultam Chick Corea zenéjéből. Csodálatos és nehéz ének dallamok, finomság és izgalom. Ezt jelenti nekem ez a dal is, mely az egyik nagy kedvencem a Light as a Father albumról. Érdekes, hogy Kisfiam csecsemő korában csak erre az albumra tudott egy ideig elaludni. Jó választás volt. smile

 

  1. Abbey Lincoln : Throw it away

Ez a dal azért szerepel az örök listámon, mert életem borzasztóan nehéz időszakán segített át.  Ezt a dalt hallottam először Abbey Lincolntól. Rögtön magával ragadott a hitelessége és mondanivalója. Találtam egy olyan énekesnőt, aki bele meri  „kiabálni” a világba azt, amit érez…úgy igazán, igaz,hiteles tartalommal megtöltve. Szeretem, ha valaki profi, hiteles és manír mentes… Ő ilyen volt. A dalaival mindig valami igazán mélyről jövőt szeretett volna mondani, és azt hiszem ezt meg is tette.
Ez a hangszerelés a kedvencem.

 

  1. Avishai Cohen : Leh-lah (de az egész At Home c. album)

Avishai Cohen zenéje mindig nyugtatóként hat rám.  Nehéz volt dalt választanom róla, de ez az egyik kedvencem. Szeretem az zene összetettségét és változatosságát. Mindig feltölt, és zeneileg borzasztóan inspirál.

<

 

  1. Astor Piazzolla : Tanguedia III

Astor Piazzolla zenéje alap és örökérvényű számomra.  Imádom ennek a zenének a pulzálását. Segít feloldani a bennem lévő feszültségeket, inspirál, erőt ad, kedvem lesz bármihez miután meghallgatom.

 

  1. Besh o droM : Nekemtenemmutogatol

A Beshodrom zenéje mindig energiával tölt fel.  Amikor azt szeretném, hogy valami gyorsan és intenzíven kimozdítson egy adott hangulatból, mindig ehhez az albumhoz nyúlok. Sok éve volt szerencsém egy alkalmi projectben együtt dolgozni a zenekarral, nagy hatással volt rám a zenéjük, és a zenéhez való viszonyuk.

<

  1. Keith Jarrett: Memories of Tomorrow

Keith Jarrett az első zongoristák közt volt, akit hallgattam. Imádom a lágyságát és a hömpölygő zongorázását. Mindig szívesen hallgatom. Ez a dal a kedvencem. Arra az időre emlékeztet, amikor megfertőződtem a jazz zenével. Egy zongorista barátom játszotta sokat. Akkoriban még musical színész szerettem volna lenni, aztán meghallottam ezt a zenét és többé nem vágytam musicalekre. smile Akkor kezdődött minden, és azóta is tart.

 

 

Fotó: Irk Réka