fbpx

Charles Mingus – Changes (The Complete 1970s Atlantic Studio Recordings)

2023. augusztus 09.

Minden idők egyik legrangosabb jazzikonja – mindannyiunk szerencséjére – meglehetősen nagy hangzó örökséget hagyott maga után. A 70-as évek is nagyon termékeny időszakot jelentett a sok-sok nehézséget átélt hiperérzékeny művész számára. Ez az új kiadvány nem kevesebb, mint hét Mingus stúdió-albumot tartalmaz, amelyek a kreatív, sokoldalú muzsikus életművének nem kevésbé fontos, egyben utolsó szakaszát reprezentálják.

Charles Mingus – Changes   (The Complete 1970s Atlantic Studio Recordings)

A nagy zenei zseni számos lemezt készített a jazztörténeti szempontból fontos Atlantic kiadó számára már az 50-es évek második felében és a 60-as évek elején is, de 1962-től a Bob Thiele által újonnan alapított Impulse! márkához szerződött, mint az akkor már a csúcson lévő Coltrane is. A 70-es években viszont ismét az Atlanticnál találjuk, ahol fontos koncertfelvételek készültek aktuális együtteseivel. Ahogyan már a bevezetőben is említettem, ebben a DeLuxe kiadványban hét stúdióalbum mutatja be Mingus pályájának utolsó szakaszában is kiemelkedő munkásságát. (Zenerajongói és gyűjtői szempontból is kifejezetten szerencsés a mostani helyzet, mert a kiadók még a CD iránti érdeklődés erőteljes csökkenése ellenére is remek gyűjteményes kiadások piacra dobásával igyekeznek megtartani a „fogyasztóikat”.)

Mingus kiemelkedő fontosságát jól illusztrálja az a tény, hogy Gonda János tanár úr is külön fejezetben foglalkozott értékelésével a Jazzvilág c. könyvében. Mingus ugyanis még a jazzműfaj legnagyobbjainak sorában is a leginkább sokoldalú művészember volt: bőgős és zongorista (ezt kevesen tudják róla), hangszerelő és komponista, zenekarvezető és író, filozófus és polgárjogi harcos. Mint nagy bálványáról, Duke Ellingtonról, róla is elmondható, hogy hangszere nem egy instrumentum, hanem az aktuális zenekara volt. Ezt tükrözik lemezei is, köztük az itt tárgyalandó stúdió-albumok, életének utolsó alkotásai.

Ezek a lemezek Mingus életének utolsó hat évében születtek 1973 és 78 között. A kiadó időrendi sorrendben számozta őket, kivitelezésük pedig az eredeti LP-k kicsinyített hasonmása. A 22 oldalas kísérőfüzetben zenetudományi alapossággal lehet megtalálni mind a 33 elhangzó szám elemzését, a gyakran egy albumon belül is eltérő zenekari felállásokat. A díszkiadás a zseniális muzsikus születésének 100. évfordulóját hivatott megünnepelni, akiről az említett füzet első soraiban olvashatjuk, hogy „Duke Ellington és Billy Strayhorn után a legfontosabb amerikai zeneszerzőként tartják számon a jazz területén”. Jellemző, hogy a hét lemezen felhangzó 33 zenei darabból huszonötnek Mingus a szerzője!

Sorrendben tehát az 1973-ban készült Mingus Moves az első. Kilenc rövidebb szám, amiből csak három Mingus szerzemény. De kvintettjének két stabil tagja is szerepel szerzőként: a zongorista Don Pullen két, a tenoros George Adams egy kompozícióval. A címadó szám két vokalista szerzeménye, amelyet ők adnak elő. Érdekesség, hogy az énekes Honi Gordon, már 1953-ban énekelt Mingusnál!

A megjelenésekor is két LP-n kiadott Changes elnevezésű felvételsorozat egyben az egész hétlemezes box címadója. Mindkét lemez elismerő sorokat, de mégis csak 3 és fél csillagot kapott a Down Beat 1976. március 25-ei számában. Ennek persze az volt az oka, hogy a jazz megújításában már nem óhajtott részt venni a megfáradt muzsikus. Ellington (és zenekarának szólistái) iránti szinte imádatát mutatja, hogy mindkét lemezen szerepel egy-egy Duke Ellington’s Sound of Love változat és az elhunyt szaxofonos tiszteletére a For Harry Carney. Régi repertoárdarabjait is felidézi (Orange Was the Color… és a Devil Woman). Kérlelhetetlen politikai szembenállását a hatalommal pedig a Free Cell Block F. ’Tis Nazi U.S.A. mutatja, amelyet még a kritikus is „vádló” címnek titulál. De pusztán zenei értékét emeli ki, „nagyon attraktív jazz valcer”-ként értékelve. Azt is méltatja, hogy Mingus mindig saját magát adta és jottányit sem engedett a divatoknak, elvárásoknak. A kvintettjében Jack Walrath trombitál, George Adams tenorozik, Don Pullen zongorázik és Dannie Richmond dobol.  

Sorrendben a negyedik korong a Three or Four Shades of Blues c. lemez 1977-ből. A ¾ órányi matéria a mindenki által ismert és szeretett Mingus-i zene újraidézése, annál is inkább, mert két olyan „standard”-jével indul a lemez (persze új felvételekkel), amelyeket már az 50-es évek végén ismerhettek a rajongók koncertekről és az Atlantic lemezek jóvoltából. De az egész album zenei anyaga a fekete amerikaiak zenei önkifejezésének, a „blues népének” állít örök emléket (vesd össze: LeRoi Jones Blues People c. kötetével, ami magyarul is megjelent két kiadásban is!)

Az ugyancsak 1977-ben rögzített, mifelénk alig ismert Cumbia & Jazz Fusion már csak azért is érdekes, mert Mingus kevésbé ismert oldalát ismerhetjük meg. A címadó csaknem félórás zenemű a dél-amerikai zenei kultúra Mingus-i integrálása, míg a Todo Modo (22 percben) egy olasz film számára írt darab. Tudni kell, hogy Mingus mindig is vonzódott a filmvilághoz és már 1959-ben ő komponálta John Cassavetes Shadows (New York árnyai címen vetítették nálunk) című filmzenéjét.

Az utolsó – az 1978-as – év termése a díszkiadás hatodik és hetedik darabja. A Me, Myself An Eye c. album borítója hátoldalán a lemezen játszó huszonöt fős nagyzenekar tagjai láthatóak a Mester társaságában.  Mingus megkérdőjelezhetetlen tekintélyével az akkori idők legkiválóbb zenészeit hozhatta egy csapatba. (Csak néhány név: Michael és Randy Brecker, Pepper Adams, Ronnnie Cuber, Slide Hampton, Eddie Gomez, Steve Gadd …) A félórás Three Worlds of Drums c. kompozíciót Mingus két olyan „standardja” követi, amelyek évtizedeken át szerepeltek repertoárján, nemcsak koncertjein, de akár újabb és újabb feldolgozásban is: a Devil Woman és a gospeles ihletésű Wednesday Night Prayer Meeting. (Mingus kedvelte ezt a gyakorlatot, erre példák az itt tárgyalt kiadványon található Orange was the Color…, Better Git Hit… és a Goodbye, Porkpie Hat c. Mingus „standardek”.) A korong negyedik számát pedig kislányának, Carolyn „Keki” Mingusnak dedikálta. További érdekesség az albummal kapcsolatban, hogy a remek címlapfotó Mingusról Susan Graham, azaz Mrs. Mingus munkája, az egyik hangmérnök pedig az Atlantic magyar származású munkatársa, George Piros. Akkori „jobbkeze”, a trombitás Jack Walrath készítette a hangszereléseket és vezette a zenekari próbákat, de a Mester szigorú kontrollja alatt.

A hetedik lemezen is csak „tanácsadói” szerepkörben működött közre a gyógyíthatatlan idegsorvadás (angol rövidítése ALS) előrehaladott állapotában szenvedő művész. A lemezt éppen egy évvel halála előtt 1978 januárjában rögzítették az Atlantic New York-i stúdiójában. Paul Jeffrey vezényletével húsz, sőt huszonhét neves zenész részvételével állt fel a big band. (A korábban  felsorolt nagyságok között itt még megemlíthetjük Lee Konitz-ot, George Mraz-t vagy Larry Coryell-t is…). A lemezen a címadó zenemű két változata (19 és 12 percben) hangzik el, valamint a címével is szívbemarkoló Farewell Farewell, a zenei géniusz búcsúja az élettől.

A hazai közönség sajnos csak 1975-ben ismerkedhetett meg személyesen Mingus művészetével. Ráadásul nem volt igazán formában, ehhez nagymértékben hozzájárult megromlott egészségi állapota is. Ezzel együtt nagy élmény volt személyesen látni-hallani őt és neves társait. (Jack Walrath trombitán és szárnykürtön, George Adams tenorszaxofonon és fuvolán játszott, az éppen beteg Don Pullent Hugh Lawson helyettesítette a zongoránál és persze a hű barát, Dannie Richmond dobolt.)  Látszólag ellentmondó, hogy a nem túl szerencsés budapesti fellépés dacára jól sikerült albumokkal jelentkezett a 70-es évek folyamán, 1979. január 4-én bekövetkezett haláláig.

Atlantic, 2023

Disc 1.  MINGUS MOVES

  • Canon (Charles Mingus)
  • Opus4 (Charles Mingus)
  • Moves (Dough Hammond)
  • Wee  (Sy Johnson)
  • Flowers for a Lady (George Adams)
  • Newcomer (Don Pullen)
  • Opus 3 (Charles Mingus)
  • Big Alice (Take 1)   (Don Pullen)
  • The Call (Take 1)   (Ronald Hampton)

Disc 2.  CHANGES  /One/

  • Remember Rockefeller in Attica (Charles Mingus)
  • Sue’s Changes (Charles Mingus)
  • Devil Blues (Charles Mingus)
  • Duke Ellington’s Sound of Love (Charles Mingus)

Disc 3.  CHANGES  /Two/

  • Free Cell Block F, ’Tis Nazi U.S.A. (Charles Mingus)
  • Orange Was the Color of Her Dress, Then Silk Blue (Charles Mingus)
  • Black Bats and Poles (Jack Walrath)
  • Duke Ellington’ Sound of Love (Charles Mingus)
  • For Harry Carney (Sy  Johnson)

Disc 4.  THREE OR FOUR SHADES OF BLUES

  • Better Git Hit in Your Soul (Charles Mingus)
  • Goodbye, Porkpie Hat (Charles Mingus)
  • Noddin Ya Head Blues (Charles Mingus)
  • Three or Four Shades of Blues (Charles Mingus)
  • Nobody Knows (Charles Mingus)

Disc 5.  CUMBIA & JAZZ FUSION

  • Cumbia & Jazz Fusion (Charles Mingus)
  • Music for „TodoModo” (Charles Mingus)
  • Music for „TodoModo” (Take 1) (Charles Mingus)

Disc 6.  ME, MYSELF AN EYE

  • Three World of Drums (Charles Mingus)
  • Devil Woman (Charles Mingus)
  • Wednesday Night Prayer Meeting (Charles Mingus)
  • Carolyn „Keki” Mingus (Charles Mingus)

Disc 7.  SOMETHING LIKE A BIRD

  • Something Like A Bird, Part 1 (Charles Mingus)
  • Something Like A Bird, Part 2 (Charles Mingus)
  • Farewell Farewell (Charles Mingus)

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005