fbpx

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
Dátum : 2021. okt. 1.
2
Dátum : 2021. okt. 2.
16
Dátum : 2021. okt. 16.
28
30

Bill Evans Trio – On A Friday Evening

2021. szeptember 04.

Egy egész világ választja el egymástól Bill Evans és John Coltrane zenéjét, abból a szempontból azonban mégis összehasonlíthatók a muzsikusok, hogy mindketten fiatalon haltak meg (Coltrane 41, Evans 51 évesen), viszonylag kevés idejük maradt az alkotásra, de amikor végigtekintünk pillanatnyilag ismert, publikált életművükön, mindig meghökkenünk termékenységükön, valamint zenéik magas színvonalán.

És amióta érezhetően aktívabbá vált a hangarchívumok feltárása, és ezzel párhuzamosan soha nem hallott fejlődésen ment keresztül a hangrestaurálás tudománya (vagy művészete), rendszeressé vált elfeledett sessionök közzététele, sok esetben alapos filológiai apparátus és a felvétel körülményeit megvilágító esszék kíséretében. Az olyan, szellemes angol kifejezéssel „archival sleuth”-nak nevezett kutatóknak köszönhetően, mint a Resonance Recordsnál dolgozó Zev Feldman, immár a magánarchívumok rejtett kincsei közül is előbányásznak sose hallott felvételeket.

Mind Coltrane, mind pedig Evans diszkográfiájáról elmondható, hogy jelentős gazdagodáson ment át az elmúlt években. Most csak a zongorista újabb kiadványainál maradva: a Resonance három albumot adott ki az 1968-ban működő triójától, melyben Eddie Gomez és Jack DeJohnette vett részt. Ezek közül az egyik a londoni Ronnie Scott’s  klubban felvett koncert anyaga. Szintén újdonság az Elemental Music kiadásában napvilágot látott, két hilversumi koncert anyagából összeálló Behind the Dikes. The 1969 Netherlands Recordings címet viselő album – ugyancsak trió Eddie Gomezzel és Marty Morellel. Végül itt van a Craft Recordings dobozos kiadványa, az Everybody Still Digs Bill Evans: A Career Retrospective (1956-1980), egy ötlemezes album, melyről például az Evans zenéjével most ismerkedők kapnak némi áttekintést a zongorista pályájáról. E gyűjtemény ötödik lemezeként jelent meg „a hab a tortán”: Evans eddig teljesen ismeretlen, 1975-ös egyórás koncertanyaga, melyet az 1968-ban nyitott, s szűk tíz évvel később bezárt, kulturált közönségéről és intim környezetéről ismert Oil Can Harry’s klubban rögzítettek Vancouverben, Eddie Gomez és Eliot Zigmund társaságában. És hogy a gyűjtők is jól járjanak, a fenti válogatáslemez ötödik korongját külön is megvásárolhatóvá tették dupla LP-n és szimpla CD-n, On A Friday Evening címen. A péntek esti kanadai koncertet eredetileg az egyik helyi rádióadó, a CHQM sugározta két héttel az előadást követően, Gary Barclay jazzműsorában, a szalagra rögzített felvételről, a magnótekercset pedig Barclay a műsor elhangzása után hazavitte, és sok éven át otthonában őrizte. A ritkaság kétszer cserélt gazdát, mielőtt a Craft Recordings megjelentette.

Ezzel a kiadvánnyal mind az Evans zenéjéért rajongók, mind az audiofil zenehallgatók igen jól járnak. A lemez hiánypótló, még akkor is, ha nem a zongorista „nagy évtizedében” készült, amit pedig Paul Blakemore hangmérnök végzett a hanganyaggal, az tömören fogalmazva lenyűgöző. Amikor a „hiánypótló” szót használjuk, az úgy értendő, hogy az On A Friday Eveningről eddig nem tudott se a muzsikus alapos monográfusa, Peter Pettinger, se a zongorista sessionográfiája, mely pedig a kiadatlan felvételeket és magánkézben levő szalagokat is számon tartja.

Az archívumokból előkerült lappangó anyagok ritkán változtatják meg az előadóról kialakult véleményünket. Ez az új Bill Evans-lemezre is igaz. A kilenc darabból álló műsorban egyetlen számot se találunk, amelyet korábban már ne rögzített volna a zongorista. Az 1975-ös album egyik jellemzője, hogy a repertoár fele viszonylag frissen az Evans-kínálatba került számokból áll: a tágas, szárnyaló Sareen Jurer egyetlen korábbi felvétele 1974-ből való; a Sugar Plum, a The Two Lonely People és a Schönberg módszere előtt tisztelgő T.T.T. 1971-es keltezésű; Jerome Kern örökzöldje, az Up With The Lark 1972-ben jelent meg Evans műsorán; a maradék négy szerzemény, köztük Miles Davis korai modális korszakában írt Nardisa, melyet közel tizenegy perces változatban tolmácsolnak itt, régebbi, közismertebb választás Evans koncertjein. A Nardis olyan gyakori koncertdarabja lett a pianistának, hogy sokan az ő szerzeményének gondolják a számot.

Az együttes félig újnak volt mondható a kanadai előadáson: a trióban több mint hat éven át jól teljesítő Marty Morell a 70-es évek közepére megelégelte a sok turnéval járó fárasztó életet, és kilépett a zenekarból. Evans a korábban szabadúszó dobosként működő New York-i Eliot Zigmunddal helyettesítette, aki pompásan helyt állt a világ egyik vezető jazzegyüttesében. A City College of New Yorkban és a Mannes College of Musicban végzett dobos 1975 januárjában készítette első lemezfelvételét a trióval a Village Vanguardban, azon a helyen, ahol Evans „csúcslemezei” készültek tizenöt évvel korábban Scott LaFaro bőgőssel és Paul Motian dobossal. Mint Zigmund emlékezéseiből tudhatjuk, Evans sose próbált; amikor új tagot szerződtetett triójába, természetesnek vette, hogy az behatóan ismeri a stílusát és az együttes műsorprogramját. Zigmundnak ez akkoriban némi lámpalázat okozott, de a jelen lemez arról tanúskodik, hogy néhány hónap alatt sikerült alkalmazkodnia a zenekar két régi tagjához. Morellétől eltérő játéka pedig friss dinamikát vitt a trió játékába: villámgyorsan bánik az ütőkkel, nagyszerű a swingérzéke és ritmusfelfogása is szabadabb Morellénél. Dobolása úgy karakteres, hogy közben sosem tolakszik az előtérbe, Evanst remekül szolgálja ki. Hallhatóan Gomez is otthonosan érzi magát az új összeállításban és élvezi a Zigmund hozta friss energiát. A The Two Lonely People című Evans-kompozícióban például az új dobos sokkal merészebben díszít Morellnél, s míg a korábbi játékos a pergődobra fókuszál a számban, addig Zigmund a cineket is intenzívebben vonja be a társakkal való zenei párbeszédbe. Morell dobolása introvertáltabb; Zigmundé inkább megnyitja a korábban zárt szerzeményt.

Eddie Gomez a lemez felvétele idején már közel egy évtizede dolgozott együtt Evansszal. Bőgőzése ezen az albumon is ragyogó, rövid szólói ízlésesen lekerekítettek. A Nardisban vonóval szólózik, fanyar mellékízzel gazdagítva a darabot. Ismét egy Bill Evans-lemez, amely akárhányszor meghallgatható anélkül, hogy unnánk.

 

Craft Recordings, 2020

 

  1. Sareen Jurer
  2. Sugar Plum
  3. The Two Lonely People
  4. T. T. T. (Twelve Tone Tune)
  5. Quiet Now
  6. Up With The Lark
  7. How Deep Is The Ocean
  8. Blue Serge
  9. Nardis

 

Bill Evans - zongora 
Eddie Gomez - bőgő 
Eliot Zigmund - dob