fbpx
Irk Réka

Irk Réka

Alapító, webfejlesztő és -dizájner. 15 évig tanult klasszikus zenét. Szervezi tíz éve az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. A Harmónia Jazzműhelyben, a pénteki Budapest Jazz Clubban lévő koncertek internetes, marketinges részét szervezi. Kitalálta 2020 márciusában, hogyan lehet jó minőségű karanténkoncertekkel folytatni a műsort, majd az újabb lezáráskor, 2020 novemberétől az élő közvetítést rendezte. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. 2019-ben elindította a magyarjazz.hu szakmai portált, majd 2022-ben a Jazz.hu portált, ahol a jazz minden ágával szeretnének foglalkozni, beszámolókat, ajánlókat írni, ami nem blogként, hanem jazzről szóló hírportálként működik. 2021-ben elindította az Érdi Jazz Klubot.

Idén is erős mezőnyből választották ki azt a 25 zenekart, akiket egy évig támogat a Hangfoglaló Program. 

A Liszt-díjas jazzgitáros, innovátor, folyamatosan újít, most épp a zenekarát. Ez alkalommal az izgalmas nevű László Attila Fusion Circus lép a Budapest Jazz Club manézsába december 14-én, szombaton. A májusban Cegléden debütáló zenekart, most Budapesten is meghallgathatja a közönség.

A Budapest Jazz Clubban minden hétfőn, szerdán, csütörtökön, pénteken és szombaton free jam session várja a jazz kedvelőit esténként, a koncertek után.

Jazz-zene megismertetése, megkedveltetése gyerekkorban – ezt tűzték ki célul a Kokopelli Jazz Matiné programot elindító zenészek: Vörös Niki, Strausz Eszter és Vörös László. A gyerekek még sokkal befogadóbbak az újdonság iránt, élvezik a szabadságot, amit a jazz-zene ad.

A 62. Grammy-díj átadása 2020. január 26-án lesz, de már kiadták a jelöltek névsorát. A 84 kategóriából nekünk csak a jazzhez kötődő előadók fontosak. Lássuk őket:

November 5-én a Miskolci Múzsa Díjat a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium jazz tanszaka kapta, a megyei Príma Díjat pedig a Miskolc Dixieland Band. A két díj között a kapcsolat egy zongorista, mégpedig Bundzik István, aki az előbbi intézmény oktatója és az utóbbi együttes zongoristája.

A kétévente megrendezésre kerülő Jazz Combo verseny idén november 17-én, vasárnap délután került lebonyolításra a BJC-ben. A 2005 óta működő, magas színvonalú verseny döntőjébe igazán színvonalas produkciók kerültek. Úgy gondolom, hogy minden verseny jó gyakorlás, színpadi tapasztalatszerzés, reklám a jazzel foglalkozó fiatalok számára. Ha megnézzük az első Jazz Combo versenyen győzteseit, akkor rögtön kiderül, hogy a ma már ismert zenészek is pont így gondolták annak idején: Fenyvesi Márton, Ávéd János, Oláh Dezső.

A Jazz Combo Versenyt a Magyar Jazz Szövetség írta ki, és a szövetség egyik vezetője, Kollmann Gábor szervezi.

Binder Károly a Zeneakadémia tanszékvezetőjének, zongoratanárának és Borbély Mihály az Zeneakadémia  szaxofon tanárának előadását hallgathatják meg középiskolások, konzisok és pedagógusok Budapesten, Szegeden, Nagykanizsán, Pomázon, Győrben, Miskolcon, Pécsen.

A Harmónia Jazzműhely Jazz-Csillagvizsgáló sorozatában idén már harmadszorra van lehetőségük egyetemistáknak vagy konzisoknak bemutatni tudásukat. Az énekes és a szaxofonos tehetségek után, a gitárosok következtek októberben.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
7
Dátum : 2019. dec. 7.
13
Dátum : 2019. dec. 13.
24
25
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005