koncert

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
7
Dátum : 2019. dec. 7.
24
25
26
27
28
29
31

Lester Young: The „Kansas City” Sessions

2019. november 09.

Vannak a jazz történetének olyan kiemelkedő és meghatározó muzsikus-személyiségei, akik munkássága hosszú időre meghatározza mind a jazz, mind egy-egy hangszer fejlődésének irányát. A most bemutatásra kerülő lemez főszereplője a tenorszaxofon-játék egyik legnagyobb egyénisége, aki hangszerén olyan határozott és karakteres stílust alakított ki, melynek eredményeképpen jelentősen megváltozott a szaxofonjáték. Olyan iskolát teremtett, melynek a későbbi korok legnagyobbjai közül is igen sokan a követőivé váltak. Ebben a részben Lester Young CD-re gyűjtött válogatása kerül bemutatásra, amely „The Kansas City Sessions” címmel jelent meg és az 1938 és ’44 között készített felvételeket tartalmazza új kiadásban.

 

 

Elsőként érdemes meghallgatni a „Way Down Yonder in New Orleans„ című felvételt, amelyben a szaxofonszólót Lester Young játszotta.

A lemez anyagát három időpontban rögzített felvételek adják, melyek a Count Basie együttes néhány kiemelkedő egyéniségének és néhány Kansas City-i régi muzsikusbarátnak a közreműködésével készültek. Eredetileg jelentek meg külön-külön is felvételek „Kansas City 5” és „Kansas City 6” néven, ez a válogatás a „The „Kansas City” Sessions” címet kapta. Az együttesben olyan remek muzsikusok szerepelnek a Basie együttesből, mint a trombitás Buck Clayton és Bill Coleman, a trombonos és gitáros Eddie Durham, a bőgős Walter Page és a dobos Jo Jones és természetesen a főszereplő, a tenorszaxofonos Lester Young. Rajtuk kívül közreműködött a lemezen Dicky Wells trombonon, Freddy Green gitáron, Joe Bushkin zongorán és Joe Simmons bőgőn.

A felvételek a zenészek csodálatos együttműködését tanúsítják, mindenki játékán érezhető az alázat a zene és a géniusz szaxofonos iránt.

A következő javasolt felvétel a lemez második darabja, címe: „Countless Blues”.

 

A lemezeket hallgatva érdekes összehasonlításra nyílik lehetőséget. Egymás után lehet lejátszani olyan felvételeket, amelyek ugyanannak a számnak a második feldolgozását mutatják be. 1938 szeptemberében készült a „Pagin’ the Devil” című felvétel. A szám hangulata leginkább Ellington „Mood Indigo” című darabjára emlékeztet. Szinte megható Young szólója, amint kicsit csúszkálva, a fémklarinét alsó regisztereiben csodálatosan mély tartalmú improvizációt játszik együtt a trombitával. Ez a korszak Young egész pályafutásának talán egyik legemocionálisabb periódusa, amikor szinte minden szólóját mély érzelem itatja át, melyet kiforrott technikával interpretál. Különösen a lassú számok adnak lehetőséget az előbbiekben leírtak kifejezésére, hiszen Young játéka mindig is közelebb állt a szomorú hangulathoz, mint a vidámhoz. Hallgassuk meg tehát először a  „Pagin’ the Devil” első változatát. Majd mindenféle felvezetés nélkül érdemes meghallgatni a „Pagin’ the Devil” második változatát.

Hasonlóan szép és érzelemmel telt az „I Want a Little Girl” című felvétel. Ebben különösen figyelemre méltó Young lassú, diatonikus dallamvezetésű szólója, mely szinte egy sérült, megbántott lélek panasza.

Az egyik felvétel 3’19” másodperces volt. Most hallgassuk meg ugyanezt a darabot egy kicsit gyorsabb ritmusban, a felvétel ugyanis 2’52”-ig tart. Természetesen Young szólója is más, de miután mindkét változatban remek, nem is kell dönteni arról, hogy melyik a jobb. Egyszerűen csak élvezni kell a zenét. Íme tehát az „I Want a Little Girl” című felvétel második változata.

 

Vitathatatlan, hogy ha Lester Young játékáról beszélünk olyan szavak kerülnek elő, mint művészi kvalitás, kiérlelt művészet, tudatosság, visszafogottság, gyengédség. Erről tanúskodik a Gershwin testvérek kompozíciója, amelynek címe: „I Got Rhythm”.

 

Young mind életvitelében, mind muzsikájában látszólag egyfajta hűvös bölcsesség birtokában volt. Ezt fejezi ki letisztult, sallangmentes, megfontolt muzsikája, mely sok követőt vonzott a későbbi idők során. Ugyanakkor tudni lehet, hogy igen sok problémával, köztük szenvedélybetegséggel, depresszióval kellett küszködnie életében, mégis, a tartózkodó hűvösséget, a gyöngéd érzékenységet meg tudta őrizni zenéjében.

Ezzel a furcsa érzelemvilággal találkozunk a következő felvétel hallgatása során is. A felvétel 1944-ben készült, címe: „Four O’Clock Drag” Érzelemvilág és hangulat. Nagyon érdekes értékelni Young művészetét abban az összefüggésben is, hogy a Young-i világ közel húsz évvel később az amerikai fiatalság között leginkább elterjedt érzelmi és viselkedési divat alapja lett. Gondoljunk a trombitás Chet Bakerre, a színész James Deanre, akik az ötvenes évek meghatározó és divatformáló figurái voltak, akik egyszerre fejeztek ki kemény férfiasságot és nőies gyöngédséget. Amit tapasztalhatunk Young zenéjében is, aki valóságos ikon lett. Előfutára volt az ötvenes években kibontakozott cool jazz-stílusnak és a hozzá tartozó kulturális divathullámnak, ami, ha tekintetbe vesszük, hogy egy visszahúzódó zárkózott, magának való művészemberről van szó, elképesztő dolog. További csodálatot érdemel Young abban a tekintetben is, hogy az általa kifejlesztett művészet és stílus nem az időben utána következő periódusban teljesedett ki, hanem jóval később. Utána ugyanis berobbant a bebop, majd csak annak lecsengése után lett átütő stílus a cool. Mondhatni tehát, hogy óriási ívű híd volt Lester Young személye és művészete. Mellékesen és csak a divathoz tartozóan érdemes megemlíteni, hogy amikor a cool népszerű lett, Young figurája szinte emblematikussá vált a korabeli jampecek között, akik toronyba fésült sérót, szűk aljú harmonikába végződő nadrágot, vastag szivacstalpú cipőt, és a nadrágjuk farzsebében nyeles fésűt hordtak. Micsoda furcsa paradoxon példakép és követői között.

A CD harmadik zenei csoportja és a lemez harmadik harmadában lévő darabok ismét 1938-ban készültek, és ezek eredetileg Kansas City Five néven kerültek forgalomba. Érdekes a kiadó választása, ugyanis a Kansas City Five által lemezre vett darabokban Young nem szerepel. Ennek ellenére mégis Young az egész újraválogatott lemez főszereplője.  

Lester Young művészetének esszenciáját hallhatjuk, ha meghallgatjuk a „Way Down Yonder in New Orleans” című felvételt.