fbpx

2020. december 9-én a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében ad koncertet a László Attila művészeti vezetésével fellépő Senior Big Band neves vendégszólistákkal, Harcsa Veronika énekesnővel, Gyémánt Bálint gitárossal és Szolnoki Péter énekessel, illetve kiemelt szólista szerepet kap Borbély Mihály szaxofonos. Műsorukon a big band-irodalom gyöngyszemei és karácsonyi meglepetések sorakoznak. Az előadást online követheti majd a nagyérdemű a mupa.hu oldalon. Az eseménnyel kapcsolatban László Attilával beszélgettünk.

Az online térbe és az év végére szorult a Jazznap.hu néven futó non-profit kezdeményezés, de az eredeti elképzelésnek megfelelően a BJC-vel az élen a klubok több koncertet is közvetítenek december első hétvégéjén.

Junior Prima Díj 2020

2020. november 27.

Idén is a kiemelkedő teljesítményt nyújtó harminc év alatti fiatalok közül választották ki azt a 10 fiatal művészt, akik megkapták a Junior Prima Díjat. 

November 24-én tudhatjuk meg a Grammy-díjra jelöltek névsorát. Azonban előtte már van egy jelölés, ahova több magyar jazz-zenész lemeze is bekerült: Pankovits Nikolett River című lemezével, Németh Ferenc a Freedom albumával és Borlai Gergő a The Missing Song nevű lemezével. Ezeken a lemezeken több magyar zenész is szerepel. Pankovits Nikolett lemezén a The River Voices: Laura Angyal , Reka Bányai, Kinga Cserjési, Kata Harsáczki, Ildiko Nagy, Nikolett Pankovits, Artemisz Polonyi, Boglárka Goldea-Raksányi; Németh Ferenc lemezén Oláh Tzumo Árpád; Borlai Gergő lemezén: Mike Gotthard, Lukács Peta, Ladányi Andrea. Ne feledjük, hogy tavaly, 2019-ben Szabó Dániel Visionary albuma is jelölés előtt állt.

A figyelemérintés éltet - mondja Katona Klári.
A tőle kapott cikk velünk is ezt mondatja. 
A MagyarJazz ajándéka, 
méltató, tisztelgő írása, Gonda címmel a múlt héten a Jelen hetilap 23. számának Áthallások sorozatában jelent meg.

A „Vakrepülés”, azaz a Blindfold Test az amerikai Down Beat magazin által meghonosított zenehallgatási próba, illetve játék. A „Vakrepülés”-ben részt vevő jazzmuzsikusnak különböző zeneszámokat kell kitalálnia, véleményeznie, értékelnie, s esetleg a felvételeken hallható muzsikusokat beazonosítania. Az értékelés hagyományosan csillagokkal (*) történik. Az öt csillagos felvétel kiváló, az egy csillagos értékelhetetlenül rossz. A játékot megelőzően a muzsikus semmilyen információt sem kap az egyes zeneszámokról.

Kereken 50. születésnapját ünnepelte június 1-jén Pintér Zoltán jazz-zongorista. Akkor halasztani kellett a már fél éve szervezés alatt álló szülinapi bulit, de most úgy néz ki, végre megvalósulhat, méghozzá 18 fellépővel a Budapest Jazz Clubban november 7-én.

A májusban 75. életévét betöltő zongorista-zeneszerző komoly egészségi problémájáról nyilatkozott a The New York Times-nak

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik? 

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik? Péter ez alkalommal kivételt tett, és a Magyarországon roppant népszerű brit énekesnőnek, Liane Carrollnak is feltette a kérdést. Liane válaszai eredetiben és fordításban is alább olvashatók.
*** Music for a musician is not just a profession, a way of making a  living or an obsession but, above all, a source of joy.  In this new series of MagyarJazz our correspondent, Peter Pallai has been asking some Hungarian jazz greats to name ten pieces of music they love most to listen to for their own pleasure when they are not actually honing their craft. This time, however, he put this question to the British singer, Liane Carroll who is immensely popular in Hungary. Here are Liane’s answers in the original:

2019 júliusában készült interjú Gayer Ferenccel, aki többek közt a Pleszkán-versenyről is beszélt. Akkor végül is halasztásra került a verseny, amit 2020. november 6-án rendeznek meg Monoron.
Pleszkán Frigyes idén lenne 61 éves. Jövő februárban lesz 10 éve, hogy tragikus körülmények között meghalt. Csodagyerekként emlegették, virtuóz, komoly technikai tudású jazz-zongorista volt, akit 16 éves korában a „Ki mit tud?”versenyen ismert meg az ország, amikor már Gonda János tanítványa volt. Remek hangulatot tudott teremteni nagy koncerttermekben és kis klubokban egyaránt. Pleszkán életvidám, az akkori jazz szcéna kiemelkedő alakja volt. Az életéről Péterffy András készített filmet, Jazzember címmel.

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik?

A Kult50, a Fidelio zenei újság által indított értékmérő díj. 2017 óta minden évben kiadvány jelenik meg, ahova tíz kategóriában kerülhetnek bele olyan személyek, akik az előző évben jelentősen hozzájárultak a hazai kulturális élet előremozdításához.

Az idén 30 éves Magyar Jazz Szövetség már több ünnepi rendezvénnyel is jelentkezett ebben az évben. Az idei utolsót a Budapest Jazz Clubban tartják október 7. és 10. között, ahol 4 napon keresztül lépnek fel jazz-zenekarok, és kiosztásra kerülnek azok a díjak is, melyeket februárban ítélt oda a közgyűlés.

Ki mit hallgat / Benkó Ákos

2020. szeptember 14.

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik?

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005