Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Ted Poor – You Already Know

2020. szeptember 06.

Amikor megkaptam az amerikai dobos új lemezét, abban biztos voltam, hogy találkoztam már ezzel a névvel, hiszen lehet-e elfelejteni egy ilyen különleges nevet? „Szegény” Ted. Aztán néhány kattintás (milyen jó az internet) és sok minden kiderült, többek között az is, hogy a vietnámi származású amerikai trombitás Cuong Vu triójának Pat Metheny-vel készült CD-jéről 2016-ban írtam a Gramofonba, és ki más is volt a trió dobosa, mint Ted Poor.  A meglehetősen csekély terjedelem nem tette lehetővé bővebb elemzését Poor dobjátékának, de így hangzik, amit akkor írtam: „… a dobokon viszont újabb amerikai, bizonyos Ted Poor játszik – igazán fenomenálisan.”

 

Talán nem feltétlenül kell nagyobb jelentőséget tulajdonítani annak, ha igazán nagy „márkánál” jelenik meg valakinek a lemeze, de azért az vitathatatlan, hogy az Impulse! kiadó neve nem hangzik rosszul a jazz világában. Gondoljunk csak a 60-as évek kiemelkedő albumaira John Coltrane, McCoy Tyner, Pharoah Sanders albumaira, de még napjainkban is rangot jelent, ennek a label-nek az „istállójába” tartozni. Ted Poor itt tárgyalandó lemeze pedig itt került kiadásra. Bátran nevezhetjük szerzői lemeznek, hiszen a kilenc szám kétharmadát Ted Poor jegyzi, hármat pedig altszaxofonosa, Andrew D’Angelo. Érdekes, hogy egy szám kivételével mindegyiket Poor és D’Angelo dominálja, olyannyira, hogy szinte duó-felvételeknek tűnnek, olyan mértékben uralják a hangzást. De ez egyáltalán nem zavaró, főleg azok számára, akik kedvelik a jazz-rock intellektuális változatát, nevezetesen az indie-rockot. Akik a mainstream jazzt, a hard-bopot keresik, azoknak nem ajánlanám, viszont aki nyitott az experimentális irányok felé, azoknak nagy örömükre szolgál ez az album. Ahogyan említettem már a minimalista, repetitív számok egyszerű szerkezete, felépítése nélkülözi a jazzben megszokott hangszeres szólókat, így a többi kísérőzenész szinte észrevétlenül van jelen. A két domináns játékos esetében világosan felismerhető a nagy mesterek hatása, azaz Ted Poornál Jack De Johnette, D’Angelonál pedig Ornette Coleman. Egyébként Ted Poor „referencialistája” meglehetősen gazdag. A New York állambeli Rochesterben 1981-ben született dobos olyan nagy nevekkel játszott, mint Bill Frisell, Pat Metheny, Kurt Rosenwinkel, Mark Turner vagy Chris Potter. Ugyanakkor kedvenc jazzdobosai között a modern jazz korai korszakának ütőseit említi, nevezetesen Billy Higgins-t Sonny Rollins partnereként, vagy Philly Jo Jones-t a korai Miles Davis együttesekből.

A lemezen minden, tehát a hangszerelések is a zenekari tagok munkája. Összességében egy szeptett formációról van szó, a teljes „stáblistát” az írásom végén olvashatják. Az ifjú zenészek nevei aligha ismertek mifelénk, de másutt se nagyon. A helyzet ugyanis az, hogy ma már hihetetlenül széles a képzett, „lemezérett” művészek sora bárhol a világon. Hiába, újabb és újabb generációk nőnek bele a művészetek világába…

Ami kissé bosszantó, hogy – miközben az internet világában sok-sok információ beszerezhető – miért nem kap a „fogyasztó” némi információt egy rövid „liner notes” formájában a legfontosabb tudnivalókról, ha már egy 8 oldalas szép kiállítású füzet kíséri a korongot.  És ez a jó szokás futótűzként terjed az ECM-től az Impulse!-ig, a Blue Note-tól a Concordig.

 

  1. Emilia
  2. Only You
  3. Kasia
  4. To Rome
  5. New Wonder
  6. At Night
  7. United
  8. Push Pull
  9. Reminder

 

Ted Poor -  dobok, ütőhangszerek, zongora, harmónium
Andrew D’Angelo -  altszaxofon
Balke Mills -  gitár, akusztikus bőgő, zongora, harmónium
Sebastian Steinberg, Paul Kowart -  akusztikus bőgő
Andrew Bird  - hegedű
Rob Moose -  hegedű, brácsa, cselló

/p>