fbpx

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V

Az arányok tisztelete / Rátonyi Róbert – Mellifluous

2022. február 10.

Pontosan tudják a hazai jazzszcéna szereplői, hogy milyen fantasztikusan sokoldalú zenész a zongorista Rátonyi Róbert. Jazz, pop, színházi zenék, filmzenék, reklámzenék, rádióműsorok zenei kísérete… Ezt felsorolni is nehéz, de talán nem is szükséges. Jól ismert alakja a hazai zenei életnek, ráadásul tanít is, tehát átadja a tudását és a tapasztalatait a pályára készülő ifjabb nemzedéknek. Mindemellett nagyra tartott komponista és hangszerelő is.

Na, igen, kezdjük talán épp a kompozíciókkal. Rátonyi Róbert szám szerint hat darab, igényes és elegáns szerzeményét tette fel legújabb lemezére, a Mellifluous című CD-re. Ezek a művek a smooth jazz szellemében születtek, ami egyébként nem lehet meglepő senki számára sem, hiszen Rátonyi Róbert mindig is vonzódott a melodikusabb zenei formákhoz, illetve a kompozíciók átlátható, világos szerkezetéhez, azt is mondhatnánk, a darabokban uralkodó „rendhez, tisztasághoz”. Természetesen ez jellemzi nemrég megjelent, Mellifluous című CD-jét is. Alapvetően nyugodt, elegáns, nagyobb érzelmi amplitúdóktól és dinamikai kitörésektől mentes, eleganciára törekvő muzsikát hallhatunk a lemezen. Hirtelen a Gőz László féle ESP juthat az ember eszébe, azzal együtt, hogy a smooth jazznek nincs túl nagy tábora idehaza, szemben például a műfaj hazájával, az Egyesült Államokkal. Egyébként sok magyarországi jazzmuzsikus is a poposabb hangzás felé veszi az irányt időnként, ahogy teszi ezt Nyugaton Pat Metheny, Herbie Hancock, George Benson, de tette például Michel Petrucciani is. Hosszan lehetne sorolni a példákat, jóllehet ők olyan muzsikusok, akik alapvetően nem a smooth felkent papjai, csak kirándultak ezen a területen, próbára téve a Rátonyi Róbertével rokon sokoldalúságukat.

A Mellifluous egyik nagy erénye, hogy rendkívül perfekt gördülékeny muzsika hallható rajta, mind a hat számban. Köszönhetően a CD-n szerepelő fiatal és tehetséges muzsikusoknak, és tapasztalt, nemzetközi hírnévnek is örvendő társaiknak. Szendőfi Pétert és Dörnyei Gábort hallhatjuk dobokon, az ő játékukat egészíti ki, pontosabban teszi még színesebbé Kovács Ádám ütőhangszereken. Érdekes dolgot művelnek – ide számítva Szuna Péter basszusmeneteit is -, mert a Mellifluous a jazz sajátos szlengjében szólva nem „hajtós” jazz, inkább egyfajta balladisztikus atmoszféra jellemzi, de ritmikailag mégis rafináltan érdekes képleteket használ, olyanokat, amelyek kerülik a smootban megszokott, sokszor kényelmes „frázisokat”.

Szólni kell Varga Gergely szaxofon játékáról is, amely tökéletesen alkalmazkodik az adott zenei folyamatokhoz, kerüli a nagy, harsány improvizációkat, nem akar „rálicitálni” a zenekarvezetőre, tiszta és visszafogott, nem uralja, hanem építi az adott kompozíciót. Ugyanez mondható el a neves, külföldön is jól ismert gitárosról, László Attiláról. Régóta tudjuk róla, hogy egyfelől kitűnő ötletei vannak, amikor rögtönözni kell, másfelől pedig mindig fontos és pontos alapembere a kíséretnek, hozzájárulva a ritmusszekció játékához is. Saját lemezei is bizonyítják, hogy cseppnyi kétség sem fér magas szintű muzikalitásához.  A Mellifluous perfekciója azért is érték egyébként, mert ebben az esetben nem egy állandó, és ennél fogva összeszokott együttesről van szó, kis túlzással élve, itt mindenki vendég. 

Rátonyi Róbert keyboardokon is játszik, nem ezek uralják a zenei folyamatokat, félreértés ne essék, csak színesítik a felvételeket. Amúgy persze, Rátonyi zongorajátéka uralja a lemezt, dallamos improvizációi újra és újra bizonyságot tesznek csak felsőfokon említhető hangszeres tudása mellett. Rátonyi a hangszerelés terén sem fog mellé, nyilván olvasta valahol az ókori görögök figyelmeztetését az arányok mindenhatóságára és tiszteletére. A keyboardok színesítő effektusai is csak ott, akkor – és ami a fő – addig szólnak, amíg valóban szükség van rájuk.

Egyáltalán nem mostohagyereke a jazz világának a smooth jazz. Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy a műfaj egy önálló zenei univerzum, akkor értjük, hogy vannak, pontosabban, kell, hogy legyenek könnyebben követhető és hallgatható leágazásai is. Ez jellemzi a klasszikus- és kortárs zene világát is, ahol nemcsak Penderecki Hirosimájára figyelünk, de bizonyos, jól dúdolható opera áriákra is. Ezek a rétegek nemcsak kiegészítik, de direkt feltételezik is egymást. Sokféle tapasztalat mutatja azt a jazzen belül is, hogy értelmetlen az irányzatok sovinizmusa. Ettől még szeretheti valaki jobban a free-t, mint a swinget – vagy fordítva! -, de a szembeállítás csak a jazz ellen indított támadásokat erősíti. Lehet, hogy túlzásnak, vagy még inkább felesleges okoskodásnak tűnik, de a jazz önálló, bár rendkívül sok külső hatás által megérintett, és befolyásolt zenei galaxis, amelyben a történeti stílusok, ezek megidézései, de a napjainkban taposott utak és a különféle kísérletek kölcsönösen feltételezik és kiegészítik egymást. Felesleges éles határvonalakban gondolkodni. Nemcsak Lester Bowie volt képes időről időre visszanyúlni a St. Louis-i (és a New Orleans-i) street bandek világába, de a lengyel tenorszaxofonos, Tomasz Szukalski is szerepelt a ragtime és a swing ösvényeit taposó S.P.P.T. Chalturnikban, miközben meghatározó alakja volt a trombitás Tomasz Stanko kvartettjének is, amely az 1970-es évek egyik – nemzetközi szinten is - legjelentősebb free lemezét, a Twet-et készítette.

A végére csak annyit, van azért hibája a Mellifluousnak. Túl rövid.  Bőven elbírna a hallgató még vagy két számot.  

 

Tom-Tom, 2021

 

  1. Mesmeric
  2. Andante Comedia
  3. Petrichor
  4. Edina
  5. Epoch
  6. A Night at Rosehill

 

Rátonyi Róbert – zongora, keyboards
László Attila – gitár
Varga Gergely – tenorszaxofon
Szuna Péter – basszusgitár
Dörnyei Gábor – dob
Szendőfi Péter – dob
Kovács Ádám – ütőhangszerek

 

Megvásárolható: Tom-Tom