Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Myrtill nagykoncert a BJC-ben

2020. szeptember 01.

Aligha vitatható, hogy a Hollán Ernő utcai „jazzszentélyben”az már eleve minősíti egy koncert iránti érdeklődés mértékét, hogy vannak-e asztalok a nézőtéren, vagy – a járvány ellenére – szorosan egymás mellé helyezett széksorok fogadják a gyanútlan nézősereget. Ez történt Myrtill fellépésén augusztus 25-én este kedvenc klubunkban. Nagykoncertnek azért nevezem, mert ez év januárjában egy teltházas hangversenyen Myrtill nagyjából ezzel a műsorral aratott óriási sikert a Müpa nagytermében, amiről mi is beszámoltunk honlapunkon.

Elöljáróban elmondanám, hogy Myrtill leggyakrabban duóban lép fel a gitáros Pintér Tibor kíséretével, mégpedig havonta éppen a BJC-ben. A másik gyakori formáció a Swinguistique nevű kvartett (Pintér Tibor szólógitár, Pintér László ritmusgitár, Sárkány Sándor bőgő és a dobos Berdisz Tamás)  Ezzel a felállással lépett fel ebben a hónapban a Hajdúszoboszlói Jazzfesztiválon is. De van egy ritkán látható-hallható formáció is, és éppen ez lépett a pódiumra a januári koncerten és kedden este a BJC-ben is. Hogy mekkora a közönség igénye a jó öreg amerikai daloskönyvre, vagy ahogyan Myrtill elnevezte ezt a remek projektet, a Nagy Amerikai Swingbook-ra, azt jól illusztrálta már évekkel ezelőtt (2014 őszén), amikor először lépett fel ilyen műsorral és magam is alig tudtam bejutni! Most is teltház előtt zajlott a forró hangulatú jazzest, amelyen a kísérő formációban Pintér Tibor gitározott, az egyik „Finucci Brother”, Balogh Zoltán zongorázott, Fonay Tibor és Kaszás Péter alkotta a ritmustandemet. Myrtill csúcsformában volt, ennyire meggyőző, mélyen átérzett előadást még talán soha nem láttam tőle. Biztosan inspirálta a közönség lelkesedése, a vastapsok, a feléje áradó szeretet és nagyrabecsülés. Ebben a kiváló nyelvtudás is szerepet játszik, hiszen érti a szövegeket, és innen eredeztethető a mély átélés. És hogy Myrtill lebilincselő előadása milyen hatással volt a nézőkre, azt azzal az örvendetes ténnyel illusztrálnám, hogy a hazai közönség a legritkábban (legfeljebb az igazán ütős, gyors számoknál tapsol az énekesnőknek, többnyire csak a hangszeres szólókat szokták megtapsolni), de most már a téma előadása után igazán spontán és lelkesen tapsoltak… Persze a tőle megszokott kedves konferálás is szimpátiát vált ki a közönségből, erről az atmoszférateremtő attitűdről minden alkalommal meggyőződhetünk Myrtill bármelyik előadásán.

Sorjáztak a jobbnál-jobb dalok, külön értékelendő, hogy nem csak standardek hangzottak el (azok közül sem a mindenki által agyonjátszott darabok), hanem mindkét félidőben egy-egy lenyűgöző előadásban egy Cher és a Bang Bang (My Baby Shut Me Down). A dalok karakterének megfelelően Pintér Tibi ezekben rock-gitárra cserélte megszokott jazzgitárját, és olyan szenvedélyes szólókat produkált, hogy a legkritikusabb pop/rock előadónak is dicséretére vált volna.  Persze a dalok többsége a Nagy Amerikai Songbook veretes darabjai közül került ki, olyanok, mint a „That Old Feeling” (az új CD címadója), az „Almost Like Being in Love”, a „Too Darn Hot”, az „I Won’t Dance” vagy a „Temptation”. De az igazán pop slágerek (azért a rend kedvéért hozzáteszem, hogy jazz-orientációjú slágerekről van szó) is igazi jazzköntöst kaptak, mint az annakidején Frank Sinatra védjegyének számító „Strangers in the Night”, vagy a Louis Prima által is favorizált „Old Black Magic”, nem is beszélve Peggy Lee világsikeréről a „Fever”-ről. Az utóbbi csak bőgő és dob kíséretével hangzott el szenzációs „tálalásban”. Ha jól kalkuláltam a „Bye Bye Blackbird” (ráadás számmal) összesen nem kevesebb, mint tizenhat dalt élvezhettünk a két órában.

A kíséret is remekelt. A hangszeres szólókat elsősorban Pintér Tibitől és Balogh Zolitól hallhattuk, de néhány szép bőgőszóló is színesítette a produkciót, nem is említve Kaszás Péter szenzitív kíséretét és néhány ízléses szólóját. A meglepetések között kell megemlíteni nemcsak a két „kakukktojást”, azaz a két popszám drámai előadását, de Myrtill csodás scattelését, amelyet pontosan a saját adottságaihoz mért, de ilyen intenzitással és terjedelemben még sosem hallottam tőle. Nagyon attraktív volt a „körítés” is:  Myrtill fekete overállja, a zenészek szolid öltözéke (semmi fordított sildes sapka, kitérdelt melegítő és hasonló állezser „szerelés”). Mindez jól illett a régi nagy repertoárhoz, ami persze a legkorszerűbb hangvételben szólalt meg. (Csak egy példa: a koncertet indító Cole Porter „Too Darn Hot” c. számáról ebben az előadásban aligha hitte volna bárki is a nézőtéren, hogy 1936-ban született.)

El kell mondani azt is, hogy a BJC jól használta ki a kényszerszünetet, nagyon szépen fest az egész terem (még a WC-k felújítására is sor került). Valahogyan ünnepi ragyogást kaptak még a hangszerek is, a Yamaha zongora remekül szól (megérdemli a Yamaha a vetített háttér sarkában a feliratot). Nem véletlen, hogy a Down Beat magazinban a világ vezető jazzklubjainak felsorolásában minden évben olvasható a BJC – egyetlen hazai jazzklubként.

Kár, hogy fotós nem örökítette meg ennek a fergeteges koncertnek egy-két emlékezetes pillanatát. De mint azt Myrtill is elmondta a közönségnek, ez a zenei anyag már a járvány előtt felvételre került. Ilyen sok idejük még sosem volt a keverésre és más munkák elvégzésére. Megkaptam a lemez borítójának képét, ezt örömmel osztjuk meg olvasóinkkal. Remélhetőleg sokszor találkozunk a közeljövőben is Myrtill és zenésztársainak művészetével.

Ez a felejthetetlen este is jól megmutatta, hogy az élő zene hatását, élményét semmi sem helyettesíti.

Ez akkor is így van, ha bármennyire szeretnénk is már a CD-t a lejátszónkba tenni!

  

Budapest Jazz Club, 2020. augusztus 25.

Fotó: Myrtill