fbpx

OLASZ – MAGYAR JAZZBARÁTSÁG // Roberta Gambarini és a Budapest Jazz Orchestra koncertje a Müpában

2023. szeptember 28.

A torinói születésű amerikai jazzdíva nevével és művészetével a század első évtizedének közepén találkoztam először nagy sikerű Easy to Love c. albumának beszerzésével. Akkoriban azt hittem, hogy ő is olyan olasz-amerikai, mint Joe Lovano (és még sokan mások, akik Amerikában születtek), annyira akcentus nélkül énekelte a Nagy Amerikai Daloskönyv legjobb darabjait, olyan muzsikusokkal a háttérben, mint Gerald Clayton vagy James Moody…

Budapest Jazz Orchestra és Roberta Gambarini

A koncert a Müpa Európai Hidak Budapest–Róma elnevezésű rendezvénysorozatának keretében került sorra.  A „magyar oldalt” a BJO képviselte, amely egyúttal 25 éves jubileumát ünnepelte ez alkalommal. A zenekarnak van mire emlékeznie. Elég, ha a koncert elején eljátszott három instrumentális számot említjük, amely három emlékezetes „projektjüket” idézte. Ezekben szerzőként és hangszerelőként vettek részt a ma már az égi jazzközösség tagjai: Butch Lacy, George Duke és Zakar Zoltán. (Lacy és a BJO „A Noiseful Joy” c. lemezének ötpontos kritikáját volt szerencsém a Gramofon 2011 őszi számában publikálni.) A George Duke szerzemény a nagy amerikai művész azonos című nagylemezének címadó darabja. Zakar Zoltán szerzeménye pedig a debreceni illetőségű zeneművész tisztelgése városának nevezetessége, a Nagyerdő előtt. De a zenekar a vendég énekesek meghívásában is jeleskedett az elmúlt évtizedek során: elég, ha csak Kevin Mahogany fellépésére, vagy a zenekar 20. születésnapját ünneplő koncert énekesnőjére, Jane Monheitre gondolunk…

Budapest Jazz Orchestra és Gambarini koncertjeSignora Gambarini jó helyre született, édesapja tenorszaxofonon játszott, mamája is olyan lelkes zenerajongó volt, hogy a kislány a Roberta c. Broadway-musical miatt kapta keresztnevét.  (Jerome Kern darabjának két dala is jazz standard lett: a Smoke Gets in Your Eyes és a Yesterdays!) A tinédzser lány ráérzett, hogy – különösen a jazzvokált illetően – hazája nem a legjobb háttér a világhír felé vezető úton.  1998-ban tehát emigrált az USA-ba, amit egy interjúban logikusan megindokolt: „ahogyan az olasz operát is a helyszínen lehet legjobban elsajátítani, úgy a jazzt sem Itáliában, hanem létrejöttének helyszínén”. Bámulatos merészséggel ugrott fejest, de hallatlan szerencséje és persze istenadta tehetsége okán olyan mentorokra akadt, mint Benny Carter, James Moody, Slide Hampton vagy Roy Hargrove. Mindezekről az előadott számok között könnyen érthető angolsággal és természetes egyszerűséggel beszélt.

Egyébként, ahogyan utána ástam 2007-ben már fellépett magyar színpadon, mégpedig az A38 Hajón, amerikai zenészekkel. (A minden fontos koncertre felutazó tatabányai barátom, Fazekas Sanyi mondta el, hogy ő jelen is volt.) Hát – legyünk őszinték, nem a legideálisabb helyszín, az utóbbi években meg már igen ritkák a jazzkoncertek a hajón. Így aztán én erről csak most értesültem, miközben éppen aktuális Easy to Love c. lemezét már akkor begyűjtöttem. (Ha jól emlékszem, mindössze két alkalommal voltam a hajón úgy két évtized alatt: Joey DeFrancesco-t és Charles Gayle-láttam ott.)

A Müpa koncerten előadott repertoár – a dolog természetéből adódóan – két kultúrkörből adódott, egyfelől a Nagy Amerikai Daloskönyv standardjeiből, másrészt a Budapest-Róma „tengely” okán – anyanyelvén előadott olasz dalkincsből, mindez nem elkülönülve, hanem tetszőleges sorrendben.  Tehát az említett három hangszeres szám után hatalmas ováció fogadta a rendkívül csinos, csillogó kosztümben megjelent hölgyet.  A mindenki által ismert Fats Waller slágerrel, a Honeysuckle Rose-zal indított, a hangszerelés első számú mentora, Benny Carter munkája volt. Maradva a nemzetközi sikerszámoknál a Fekete Orfeusz mindenki által ismert száma, a hivatalosan a Karnevál reggele címre hallgató dal indult Birta Miklós gitár kíséretével. Természetesen portugálul adta elő, mielőtt az Amerikában született angol szövegre tért volna.

 Majd kiugrottunk a bőrünkből, amikor az említett Easy to Love c. lemez legkiemelkedőbb száma, a vocalese iskolapéldája, a jó öreg On the Sunny Side of the Street hangzott fel. Ennek nevezetessége ugyanis az, hogy Dizzy Gillespie, Sonny Rollins és Sonny Stitt legendás albumának, a Sonny Side Up-nak ezt a felvételét adaptálták vokálra úgy, hogy a hangszeres szólókat az énekes interpretálja.  Az est egyik csúcspontja volt. Amerika után Itália következett: Bruno Martino Estate c. számát olaszul énekelte. Ezt – és több más „talján” számot Duccio Bertini hangszerelésében adták elő, így a következő Sicily c. Chick Corea szerzeményt is, amelynek szövegét a híres olasz énekes, Pino Daniele írta. De visszatérve Amerikába, Hoagy Carmichael Stardust-ja következett Slide Hampton hangszerelésében. Érdekes volt, hogy a mexikói La Puerta c. kompozíciót Roy Hargrove hangszerelte, aki támogatta Roberta karrierjét és közreműködött az ugyancsak Grammy-re nominált So in Love c. albumán is. Benny Carter The Lights Are Low c. számát ugyancsak Slide Hampton hangszerelte. Még újabb római utazás volt hátra: a világhírű olasz komponista (különösen filmzeneszerzőként lett ismert), Ennio Morricone által a Cinema Paradiso c. mozihoz írott melódiái (a fő téma és az Elena) hangzottak el. Egy amerikai standard (történetesen a Nagykanizsáról Amerikába került Romberg Zsigmond szerzeménye) a Lover, Come Back to Me zárta a koncertet, de a kitartó taps visszahozta a kedves előadót a zenekar elé. A tényleg mindenki – öreg-fiatal – részéről ismert Volare hangzott el, amely a San Remo-i dalverseny győztese volt, és maga a szerző, Domenico Modugno énekelte 1958-ban. (Jómagam éppen abban az évben érettségiztem…)

Budapest Jazz Orchestra és Roberta Gambarini

Szólni kell a legmagasabb nívót képviselő Budapest Jazz Orchestra játékáról. Tevékenységük külön fejezetet érdemelne, szögezzük le: ez egy világszínvonalú big band. Persze ezúttal, énekest kísérve, nagylélegzetű szólókra nem is volt lehetősége az egyenként is kiváló muzsikusoknak, nem is említve a számok sokaságát és a hangszerelések megkötéseit.  Az biztos, hogy Zana Zoli EWI (szaxofon szintetizátor) szólói voltak a leggyakoribbak, az énekesnő nem mulasztotta el, hogy kézmozdulattal tapsra késztesse az eléggé lusta közönséget. De volt altszaxofon szólója a zenekarvezető Kollmann Gábornak, a harsonás Schreck Ferinek, és a zongorista Juhász Attilának is, bocsánat, ha nem jegyeztem meg mindenkit, de az alábbiakból kiderül az oka ennek is.

Budapest Jazz Orchestra és Roberta Gambarini

Örök rejtély marad számomra, hogy a vokalistákat miért nem tapsolják meg „menetközben” mifelénk.  A hangszereseknél is abból jönnek rá, hogy most kell tapsolni, mert egy másik zenész kezdi a szólót. Így aztán a „négyezésnél” már az első periódusban tapsolnak a dobosnak, aztán ezzel vége is… Az itt leírtak természetesen a kisegyüttesek esetében nyilvánvalóak, csak most kívánkozott ki belőlem. Az meg egyenesen elképzelhetetlen, hogy egy-egy közismert standard első sorait felismerve tapssal jelezzék, hogy „vették az adást”. Szóval kellene még némi jazzműveltség. A mellettem ülő jazzszakértő hölgy az első instrumentális szám után aggódva kérdezte, hogy jön-e majd az énekesnő. Megnyugtattam, hogy gyakorta hangszeres szám indítja az énekes koncerteket. Ekkor kezdte el Kollmann Gábor a három elhunyt partnerre való emlékezését, ettől még idegesebb lett. Mikor viszont Gambarini elkezdte a szereplését, attól kezdve a barátnőjével végig hangosan beszéltek, nevetgéltek, mint a presszóban, szóval jól érezték magukat. Viszont az utolsó hangoknál úgy rohantak ki a teremből, hogy majdnem elestek a lépcsőn…

Budapest Jazz Orchestra és Roberta Gambarini

Mindezek dacára az élőzene az igazi, járjunk koncertekre, legfeljebb egy kicsit kulturáltabban viselkedjünk. Még az is lehet, hogy vannak, akik a ZENE miatt jöttek!

 

Az elhangzott repertoár:

  • Searching for Words (Butch Lacy)        Butch Lacy
  • A Brazilian Love Affair (George Duke)      George Duke
  • Walkin’ with Cathy Cat (Zakar Zoltán)       Zakar Zoltán
  • Honeysuckle Rose (Fats Waller – Andy Razaf)     Benny Carter
  • Morning of the Carnival from „Black Orpheus” (Luiz Bonfá – António Maria) Slide Hampton
  • On the Sunny Side of the Street (Jimmy McHugh – Dorothy Fields)   Alan Baylock
  • Estate (Bruno Martino – Bruno Brighetti)    Alan Baylock
  • Sicily (Chick Corea – Pino Daniele)    Duccio Bertini
  • Stardust (Hoagy Carmichael – Mitchell Parish)   Slide Hampton
  • La puerta (Luis Demetrio) Roy Hargrove
  • When Lights Are Low (Benny Carter – Spencer Williams) Slide Hampton  
  • Medley from „Cinema Paradiso” – Main Theme/For Elena (Ennio Morricone – Andrea Morricone)   Duccio Bertini
  • Lover, Come Back to Me (Sigmund Romberg – Oscar Hammerstein II.) Slide Hampton
  • Ráadás: Volare /Nel blu dipinto di blu/  (Domenico Modugno)      Duccio Bertini

Roberta Gambarini,  ének

Budapest Jazz Orchestra:

Kollmann Gábor  művészeti vezető, altszaxofon
Varga György, bariton-, Mester Dániel, altszaxofon, Meleg Tamás és Zana Zoltán tenorszaxofon
Tulkán Péter, Hofecker Dániel, Táborszky Bence és Koós-Hutás Áron trombita
Kasza Nándor, Schreck Ferenc és Skerlecz Gábor harsona, Nagy Viktor Dániel basszusharsona
Juhász Attila zongora, Birta Miklós gitár, Hárs Viktor bőgő, basszusgitár, Serei Dániel dob


Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem,  2023. szeptember 23.

Fotó: ©Csibi Szilvia, Müpa

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005