fbpx

„Vigan” voltunk a Nyitott Műhelyben / Tommy Vig születésnapi koncertje

2023. július 17.

Mint arról koncert-előzetesünkben is hírt adtunk, a 85 éves muzsikus 2006-ban történt hazatelepülése óta minden évben igyekezett koncerttel emlékezetessé tenni születésnapját. Pénteken este a budai Nyitott Műhelyben gyűltek össze Tommy barátai és tisztelői, hogy köszöntsék a mindig vidám jazzfenomént.

Tommy Vig 85

Már itt, a bevezetőben köszönet illeti a Nyitott Műhely mindenki által tisztelt és szeretett „gazdáját”, Finta Lászlót, aki évtizedek óta a legnagyobb nehézségek, rengeteg „gyűrődés” dacára fenntartja és működteti a XII. kerület egyik fontos kulturális központját, amely nevéhez híven nyitott a legkülönbözőbb művészeti produkciók előtt is. Képzőművészeti és fotókiállítások, könyv- és lemezbemutatók, irodalmi estek, közéleti és tudományos előadások élménybeszámolók, filmklub és mindenféle egyéb kulturális rendezvény színhely ez a könnyen megközelíthető kis sziget a Déli pályaudvar közeli Ráth György utcában.

A színhely azért (is) számított különleges helynek a 85. születésnap megünneplésére, mivel 2006 tavaszán itt játszott Tommy a Vukán trió kíséretével, amikor már elárulhatta nekünk végleges hazatelepülési szándékát. A koncertet annak idején Deseő Csaba „hozta tető alá”, aki természetesen ezúttal is jelen volt. Mi több, magára vállalta a rövid megnyitó beszédet, emlékezést (sőt, remek fotóival színesítjük a beszámolót - a szerk.) Csaba számos alkalommal játszott az ünnepelttel a legkülönfélébb formációkban az elmúlt csaknem két évtized során.

Tommy Vig 85

Tommy ezt a születésnapot bensőséges, úgyszólván családias összejövetelként tervezte meg. Ezt tükrözték a jelenlévők, és persze zenészbarátai, elsősorban a duójátékban régi partnere, Joe Fritz, aki számos koncerten volt társa. De ez jellemezte a többieket is: bájos feleségét Miát, és az énekesnő kíséretét alkotó tenorszaxofonos Cserta Balázst, a kitűnő bőgőst, Csuhaj-Barna Tibort és a minden helyzetben, stílusirányzatban biztos pontot jelentő dobost, Jeszenszky Gyurit is.  A klub intim légkörében minden protokolltól mentesen élvezhettük a zenét, egymás társaságát, Tommy felhőtlen humorát. A duójáték minden szépségét felvonultatták, hiszen itt aztán egy egész estét betöltő improvizációözön tanúi lehettünk. Tommy és Joe – hogy stílszerűek legyünk – „félhangokból is értik egymást”. A duójáték persze lehetővé tette, hogy egy-egy számon belül is legyen „kiállás”, azaz Tommy kíséret nélküli játéka, vagy egy szám szólóban történő interpretációja. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az ünnepi koncerten egy remek Premier gyártmányú vibrafonon játszhatott az est hőse.) Egy másik különleges „attrakció” pedig az volt, amikor Joe klarinét improvizációját Tommy kézi csörgődobbal kísérte. Egyébként két szünet is volt, hiszen ezt a spontán, oldott légkör lehetővé is tette, nem hiába este 7-re hirdették a kezdést (ami minimális /kötelező/ késéssel meg is valósult).

Tommy Vig 85

Tommy Vig 85

Vig-koncert nem lehet Mia vokális előadása nélkül. Konferálása a lehető legérthetőbb angolsággal történt, ami különösen Petőfi Sándor Füstbement terv c. Tommy által megzenésített költeményének magyarul való előadása előtt volt fontos. Megtudhattuk, hogy Mia már akkor megértette és megszerette ezt a szívhez szóló verset, amikor Tommy először ismertette meg vele a tartalmát angolul. Ez a darab mindenkor üde színfoltja Tommy koncertjeinek, de most a költő születésének 200. évfordulója még inkább fokozta az élmény hatását…

Tommy Vig 85

Tommy Vig 85

A kellemes klubhangulatot csak fokozta, hogy a könnyen emészthető, mindenki számára befogadható amerikai sztenderdek kerültek sorra, mind vokális, mind pedig instrumentális előadásban. Hallhattuk a „Night and Day”-t Cole Portertől, Louis Prima „Sing, Sing, Sing” c. dalát. Itt kísérték Mia énekét a meghívott hangszeresek: azaz Tommy és Joe, valamint Cserta Balázs, Csuhaj-Barna Tibor és Jeszenszky Gyuri.  A swing-korszakot idéző Louis Prima örökzöld előadását még az is színesítette, hogy két ének között Mia is otthagyta mikrofonját és a vibrafonhoz pattant, hogy négykezest játsszon Tommyval.  Jóval később, a koncert utolsó – ráadásként kikövetelt száma kötődik még Miához, ez pedig Kozma Józsefnek már párizsi emigrációjában írott dala a „Hulló levelek” volt, ami „Autumn Leaves” címmel (és angol szöveggel) lett a jazzműfaj egyik legtöbbet játszott örökzöldje.

A hangszeres darabok közül kiemelném, hogy nem csak a leggyakrabban játszott swing-sikerek (Air Mail Special, Honeysuckle Rose) kerültek sorra, de olyan közismert és kedvelt modern darabok is, mint Parker „Donna Lee”-je vagy Coltrane Paul Chambers bőgős tiszteletére írott „Mr. P.C.”-je, nem is beszélve a két Monk kompozícióról!

Tommy Vig 85 Márton Attilával az ünnepelt.

A koncert megérdemli, hogy a teljes repertoárt közöljük kedves olvasóinkkal:

Honeysuckle Rose (Fats Waller – Andy Razaf)
Klarinét improvizáció csörgődob kísérettel
(Back Home Again in) Indiana   (James F. Hanley – Ballard MacDonald)
Night and Day  (Cole Porter)
Füstbement terv   (Tommy Vig – Petőfi Sándor)
Sing, Sing, Sing  (Louis Prima)

szünet

Donna Lee   (Charlie Parker)
Body and Soul  (Johnny Green – Edward Heyman, Robert Sour, Frank Eyton)
Straight, No Chaser   (Thelonious Monk)
Mr. P.C.   (John Coltrane)

szünet

Air Mail Special  (Benny Goodman – James  Mundy – Charlie Christian)
Blue Monk  (Charlie Shavers – Thelonious Monk)
Oleo  (Sonny Rollins)

ráadás

Autumn Leaves   (Joseph Kosma – Johnny Mercer)

  

 

Nyitott Műhely, 2023. július 14.
Fotó: Deseő Csaba

 

  

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005