Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Játszd újra, Ben!

2019. június 06.

Egy zenészlegendához illő telt ház várta hétfőn este a BJC színpadán. A világsztárok sorozat keretében érkező Ben Golson megélt már néhány emlékezetes pillanatot élete során. Ezek talán kevésbé közismertek, ezért ahelyett, hogy veretes névsort állítanék össze azokból, akikkel játszott valaha, inkább elmesélek ezek közül kettőt.

Egy kép, ami filmsztárrá tette Golsont

Szerepel például a jazztörténet leghíresebb fotóján a legfelső sorban a baloldalon. A nevezetes kép 1958. augusztus 12-én délelőtt 10 órakor elkészült. A helyszín a Harlemben a keleti 126. utca volt, amit a kép elkészítésének idejére a rendőrség lezárt a forgalom elöl az 5. és a Madison Avenue között. 57 muzsikust sikerült Esquire magazinnak meggyőznie arról, hogy szerepeljen Art Kane azóta kultikussá vált fotóján.


Fotó: https://loeildelaphotographie.com/en/event/november-2018-release-art-kane-harlem-1958/

Ha valaki bevállalja a Harlemet New Yorkban, ami nem veszélytelen vidék (egyszer egy bandaháború kellős közepébe sétáltunk ki a metró lépcsőjén). Szóval, ha szereti valaki a jazzt és a veszélyt, megtalálhatja az egykori helyszínt, sőt pár utcányit sétálva, megnézheti a The National Jazz Museum remek anyagát. Idén június 12-ére épp jótékonysági koncertet hirdetnek egyébként kiemelt eseményként, és ki lesz az egyik fellépő? Ben Golson.

A másik történetet ez a fotó inspirálta. Az Európában turnézó zenészt hívta az ügynöke, hogy Spielberg akar vele beszélni. Azt hitte, viccelnek. A filmmogul stábja nyilván végigfuttatta a neveket, lehetséges-e a sztorijukat arra építeni, hogy az 1958-as fotón szereplő egyik zenésszel találkozna a film végén a repülőtéren rekedt Viktor Navorski. Apja megszállottan gyűjtötte össze a képen szereplők aláírását, az egyetlen hiányzó megszerzésért utazott New Yorkba. Vállalna egy „cameo” szerepet Tom Hanks-szel? – kérdezte Spielberg. (ez a filmesek szótárában rövid, de fontos jelenet egy híres közreműködővel). Kit kellene játszanom? Saját magát. Kezet ráztak. Ezért érkezik a taxi a Lexington Avenue 161-hez a film végén, mert ott játszik a Ramadam Inn szálló bárjában Golson.

Soundtrack Golson és bandája modorában

Az ötvenes évek bebopjának modern fazonírozású változatát hallhatjuk a filmben, és ennek posztbop változata szólt a koncerten is. Ebben az évtizedben a jazz alapvetően megváltozott. Coltrane és Mingus a polgárjogi témák szószólói lettek, ez a zenéjükre is kihatott. Az improvizáció és a komponálás számukra már mást jelentett. Formálódott egy koncertképes új jazz, ami már a színházak színpadára való volt és nem a mulatók pódiumára. Golson a koncerten egy hangképes összegzést nyújtott át a nagy koncepcióváltás időszakáról. Vehetjük az 58-as Jazz Messengers albumot, a Moanint vagy az 59-es Art Farmerrel alapított Jazztetet kezdőpontnak, az erre a formációra utaló 2009-es New Time, New 'Tetet pedig a végpontnak az idővonalon.

 „Gondolkodtam azóta, miért engem választott Spielberg, hiszen élt még Johnny Griffin, Sonny Rollins, Hank Jones, Horace Silver, és híresebbek is voltak nálam.” Golson felsétált a színpadra a jazztörténelemből, és a történeteiben olyan nevek sorjáztak, mint Max Roach, Dizzy Gillespie vagy Coltrane. Csak ámultunk. Elmesélte például, hogy született Clifford Brown halálhírére a tragikus baleset után az „I Remember Clifford”. Ez a kompozíció volt a filmszereplés apropója is, mint később megtudta, mert Spielberg és Hanks is rajongott érte. Felkerült a filmet idéző Terminal 1. című CD-re is, itt rostokolt Krakóziából érkezett Navorszki a filmben a Kennedy reptér tranzitjában. Egyedülállóan szólt a koncerten is.

Golson csak Philadelphiából érkezett New Yorkba, de gyorsan hasonlóan praktikusan rendezte be az életét. Los Angelesben él, van egy lakása New Yorkban és Friedrichshafenben is. Más formációval lép fel a nyugati és keleti parton és Európában.

A Great Day in BJC

Egyetlen kérdés vetődik fel ilyenkor azonnal mindenkiben, vajon igazi finom termelői bort kapunk-e a poharunkba, esetleg egy különleges ürmöst, a legfinomabb illatok, összetevők eszenciáját, vagy már több lesz a mese, az eldúdolt dallam, mint a kóstoló. Hallottunk már ilyet is.

Most az európai turnék csapata jött: a spanyol Joan Monné (zongora), remek keze van ehhez a zenéhez, Ignasi González (bőgő) különös szerepet kapott, hiszen amit Golson máskor egy trombitással old meg, a párhuzamokat, variánsokat, azt most neki kellett hoznia. Szerintem életében nem játszott annyi melódiát, mint most, dallamhangszer volt a hagyományos bőgő játék mellett. A Németországban született, de Katalóniában élő Jo Krause (dobok) precíz és visszafogott volt, még egy marching band imitációt is hallottunk tőle a ráadás előtt. Az „All the Things You Are”-t pedig hármójukra bízta, mutassák meg, mit tudnak. 

Az 1996-ban életműdíjat kapott Benny Golson kompozícióit nagyon szeretik a zenésztársak, mert eredetiek és mégis egy laikust is megérintenek érzelmileg. (Nem véletlenül költözött LA-be, mikor jobban koncentrált a hangszerelésre.) Szerzeményei a nagyzenekari jazz fúvós hangzásának és a bebop kísérletező kreativitásának ötvözetei. Pazar tónusok, a dallamok interpretálását könnyednek tűnő virtuozitás jellemezte (a zenészek kedvéért: a subtone, a ghost és a frullátó technikát természetes könnyedséggel, de sosem öncélúan alkalmazta). Az elkóborló, csúsztatott ritmika és a tempóváltások is remek játék az értő füleknek, és ezt a trió hozta rendesen. Jó példát hallottunk erre például a "Whisper Not" esetében, vagy a Clifford Brown kompozíció, a „Finders Keepers”-ben, de említhetném a „My Heart Belongs to Daddy" és az „Along Came Betty" ravaszul becsempészett motívumait is. Kíváncsi vagyok, a második koncerten mi került a műsorba.

 

Sommelier of jazz

A posztbop kedvelői gyülekeztek tehát hétfő este a Hollán Ernő utcában Bóna Lászlónak köszönhetően, aki több éves profi munkával a Budapest Jazz Clubot felrakta az európai jazztérképre. A Casablanca nevezetes mondata jutott eszembe, miközben Ben Golsont hallgattam. Akkor ugrott be a cím is. Igaz, a filmben Ilse (Ingrid Bergman) bíztatja a zongoristát, a párizsi emlékeit felidéző dal eljátszására. „Play it, Sam. Play ’As time goes by’". Vagyis a sokszor emlegetett szállóige valójában el sem hangzott a filmben. Mégis a mozi történetének egyik legtöbbet idézett mondata.

Golson jól érzékelhetően a Jazz Világnapját kitaláló Hancock elvét vallja: „A jazzben az a fantasztikus, hogy az emberi szellem legkülönlegesebb adottságait engedi érvényesülni. Megoszthatsz érzéseket és gondolatokat, figyelhetsz másokra, tisztelheted őket, teremthetsz, ha képes vagy rá. Nem kell ítélkezned, élvezheted a pillanatot, mikor megmutatod, mit tudsz.” (Herbie Hancock olyan ikonikus filmekhez komponált zenét, mint Antonioni Nagyítása és a Párizsban játszódó jazz-kultmozi, a Round Midnight).

Nos, az 'As time goes by’ tényét nem érdemes vitatni, de Golson meggyőzött minket a BJC színpadán, hogy ha Múlik is az idő, de a jazz varázslata ma is a régi. Azok szeretik, akiknek a függetlenség, a kreativitás és a teremtés eufórikus öröme nélkülözhetetlen az életükben. És eszük ágában sincs ezekről lemondani.  

Golson megmutatta az ízeket, a fajtajellemzőket, a finomságokat. Somelier bemutató volt a jazz világából. Öröm volt hallgatni. Köszönjük Ben!

 

Fotó: Irk Réka