fbpx

Tommy Vig koncert a Nyitott Műhelyben

2023. július 12.

Ismeretes, hogy az Amerikában fél évszázadot töltött Tommy Vig, aki immáron 2006 óta ismét itthon él, július 14-én ünnepli 85. születésnapját! Ezúton is kívánunk Neki az egész magyar jazztársadalom nevében további jó egészséget, alkotókedvet és a Tőle megszokott aktivitást!

Tommy Vig

Tommy 1938. július 14-én látta meg a napvilágot, így aztán születésnapja egybeesik a francia nemzeti ünneppel. Ezért szokta némi iróniával megemlíteni, hogy egy biztos: a franciák aznap ünnepelnek. De a tréfát félretéve, mi is sok szeretettel megünnepeljük ezt a kerek évfordulót, annál is inkább, mert a nyári „uborkaszezon” ellenére Tommy minden évben koncerttel is emlékezetessé teszi a nevezetes napot.

Ebben az évben három rendhagyó koncerttel készült Tommy: ezek közül egy már le is zajlott júniusban a Magyar Rádió és TV-nek az óbudai új épületkomplexumában található koncerttermében. Ennek – az Oláh Kálmánnal adott – fellépésnek nevezetessége az, hogy nem sokkal Tommy hazatelepülése után, a 2008-ban induló Háló jazzklub megnyitóján is ez a duó-felállás játszott. (Azóta csaknem másfélszáz koncertet rendezett a klub, amely októberben ünnepli fennállásának 15. évfordulóját!)

Nos, akik lemaradtak az említett duó koncertről, azok egy sokkal könnyebben elérhető helyen ünnepelhetik Tommy születésnapját, mégpedig a népszerű budai Nyitott Műhelyben, a Déli pályaudvar közvetlen közelében, a Ráth György utca 4. sz. alatt, július 14-én (tehát a tényleges születésnapon) pénteken este 7 órától. Ez is duó koncert lesz: Tommy régi partnerével, a népszerű Joe Fritz klarinétossal szerepel. Fritz Józsit sem kell bemutatni a hazai jazzbarátoknak. Minden stílusirányzatban otthon van, remekül swingel, de a melodikus bebop és akár a westcoast-jazz gyöngyszemeit is repertoárján tartja. Nemcsak számos fellépésük volt már együtt Tommy hazatelepülése óta (még a szlovákiai Ipolyságon is), de Tommy két Fritz-CD közreműködője is volt: az egyik a nagy jazzproducer, Norman Granz, a másik a híres dalszerző, Henry Mancini művészete előtt tisztelgett.

A harmadik koncert szeptember 30-án lesz a pesti belvárosban, a Városház utcai Szabolcsi Bence Zeneiskola dísztermében egy nagyobb formációval. Ennek nevezetessége az lesz, hogy az idős művész utoljára lép fel közönség előtt, lezárva közel nyolc évtizedes sikerekben és élményekben oly’ gazdag pályafutását.

Természetesen erről is idejében hírt adunk majd!

 

Fotó: Irk Réka

Kapcsolódó cikkek: Mindhalálig jazz // Tommy Vig 2022 – Jazz Jazz

 

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005