Hangfoglaló program idei győztesei – interjú Rafael Márioval

2020. december 02.

Idén két jazz-zenészt választottak ki a Hangfoglaló programba, Rafael Máriot és Sebestyén Patrikot, egész pontosan a Rafael Mário Triót és a Sebestyén Patrik Sextettet. Ez a program lehetőséget ad a fiatal zenekaroknak, hogy lemezt készítsenek, koncerteket tartsanak a jövő év folyamán, pontosan 2 millió forinttal támogatja őket a program.

Rafael Mário a Zeneakadémián végzett, Junior Prima Díjat kapott 2018-ban, és ugyanebben az évben Lakatos Ablakos Dezső jazz-előadóművészi ösztöndíjat is ő kapta.
A triójával tiszteletben tartva a hagyományokat, friss, energikus zenét játszik. Tavaly készítette el második lemezét.

Ahogy Sebestyén Patrik, Mário is megnyerte az Év fiatal jazz-zenésze versenyt, amit a Magyar Jazz Szövetség indít minden évben. A másik közös pont a Müpa, Mário zenekarát is kiválasztották a Müpa Jazz Showcase tehetségbörzére 2011-ben.

Rafael Máriot kérdezem a terveiről.

  • MagyarJazz: Kihagytam a felsorolásból bármit, amit fontosnak tartasz?
  • Rafael Mário: Nem, így is köszönöm, hogy ennyi mindent észben tartasz rólam :)

 

  • MagyarJazz: Mi történt veled ebben az évben, hogy vészelted át a karanténidőszakot?
  • Rafael Mário: Hát még sajnos tart ez az egész állapot. Nyáron volt pár koncertünk, de közel nem az történt, amit reméltünk ettől az évtől sajnos. Próbálom minél hasznosabban kihasználni a rengeteg időt, amit ez a helyzet adott nekem. Új dalok komponálása és gyakorlás a fő, és a családdal töltött idő.

 

  • MagyarJazz: Mik a terveid a jövő évre? Mire fogod fordítani a támogatást?
  • Rafael Mário: Tervem az sok van :) Reméljük, enyhül a helyzet és lehet koncerteket adni. Nagyon hiányzik már a színpad. Terveim között van egy lemezfelvétel vonósokkal és egy videóklip is. Természetesen az online jelenlét is fontos, a támogatás nagy részét biztos, hogy online jelenlétre fogom fordítani, főleg, ha koncertezni nem lehet.

 

  • MagyarJazz: Milyen zenekarokban vagy benne jelenleg?
  • Rafael Mário: Jelenleg a saját formációim a Rafael Mário Trio és a Rafael és session zenészként a Péter Szabó Szilvia zenekarában vagyok, illetve Gáspár Lacival kezdtünk el együtt dolgozni ebben az évben és Gitano Nagy Lacival.

 

  • MagyarJazz: Mit tanácsolsz a fiatal, egyetemet végzett jazz-zenészeknek?
  • Rafael Mário: Azt tudom ajánlani, hogy már az egyetemi évek alatt kezdjék el kiépíteni a kapcsolatrendszerüket, mert sok esetben ez sokkal fontosabb, mint a tudásunk.

 

  • MagyarJazz: Mindenkinek felteszem ezt a kérdést, mert sok vita alakult ki ebben az ügyben: milyen nevet adnál a Máté Péter-díjnak, ha lehetőséged lenne átnevezni?
  • Rafael Mário: Ez jó kérdés. Mindenképp olyan nevet adnék a díjnak, ami a jazz-zenéhez vagy szerzőhöz köthető. Máté Péter egy nagyszerű muzsikus volt, de nem gondolom, hogy a jazz-zenét az ő nevével lehetne fémjelezni. Én is avval értenék egyet, hogy ha nem lehet különálló díjként a jazz-zene, akkor maradjon Liszt Ferenc-díj. A minőségi zene díja ezen a néven méltó lenne. 

 

Gratulálunk a program megnyeréséhez, és várjuk az új lemezt.

Köszönöm a megkeresést :)

 

 

Fotó: Irk Réka