koncert

Ella Fitzgerald „daloskönyve”– Jane Monheit a Müpában

2019. április 21.

Jane Monheit amerikai énekesnőt a New York Times kritikusa szerint fenomenális hanggal áldotta meg a sors, ennek megfelelően napjaink egyik legjobb és legfontosabb énekeseként tartják számon, a tengerentúlon Diana Kralléhoz mérhető népszerűségnek örvend.

Monheit New Yorkban nőtt fel, már nagymamája és nagynénje is énekesnők voltak, édesanyjának is voltak zenés színházi fellépései, rendszeresen énekelt templomi kórusban. Édesapja amatőr bendzsó- és gitárjátékosként a bluegrass, a folk zene és az akusztikus blues megszállottja volt, ez nagy hatást a gyakorolt az énekesnőre, akinél, mint mondja, „minden a történetmeséléssel indult”.

Gyermekkorát az Usdan Summer Camp of Arts képzésében töltötte, olyan társakkal együtt, mint Natalie Portman, Mariah Carey vagy Taylor Dayne. Eközben klarinétozott és zeneelméletet tanult, iskolája és a helyi színtársulat színházi előadásain is rendszeresen fellépett. Kitüntetéssel diplomázott Manhattan School of Musicban, a New York Voices alapítója, Peter Eldridge növendékeként. Ugyanitt találkozott férjével és zenésztársával, Rick Montalbanóval.

Már 20 évesen nagy tapasztalattal rendelkező, érett művésznek számított, 1998-ban a Thelonius Monk Institute énekversenyén a legendás énekesnő (és nagy visszatérő), Teri Thornton mögött lett második helyezett. Nem sokkal később kiadta első albumát, amelyen nem kisebb nevek játszottak vele, mint Kenny Baron, Ron Carter és Lewis Nash. Ezután sorra jelentkezett újabb és újabb albumokkal kalandozva a jazz és a jazzel rokon stílusok közt: a Taking Chance on Love a kabaré világát idézi fel, Season című albuma karácsonyi hangulatban született, a 2007-ben megjelent Surrender pedig a brazil zene iránti vonzalmának és a műfajban való jártasságának bizonyítéka.

Avatott ismerője, igazi letéteményese Ella Fitzgerald örökségének, dalait sajátjává formálva készítette el The Songbook Sessions: Ella Fitzgerald című lemezét. Számára ez az album tisztelgés a nagy előd előtt, akinek életműve Monheit „bibliája” volt. Évek óta dolgozik együtt a producer, zeneszerző és trombitaművész Nicholas Paytonnal, aki a Fitzgerald-lemez elkészültében is fontos szerepet játszott.

Monheit a legkülönbözőbb formációk élén, eltérő stílusokban is otthonosan mozog, legyen szó a férjével közös, saját triójáról vagy nagyzenekari produkcióról. A Jazztavaszon adandó koncertjén az utóbbiról győződhet meg a közönség, hiszen az énekesnő partnere a húsz éve fennálló Budapest Jazz Orchestra lesz.

Jane Monheit és a Budapest Jazz Orchestra
Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
május 4.