fbpx

Koncertbeszámolók

Augusztus 21-én, szombaton a Bazilika főbejárata előtt felállított színpadon adott ingyenes koncertet a Mandoki Soulmates. A még a Covid idején szervezett, nemzetközi sikerű áprilisi online koncert után, Budapesten hallhatta először élőben a közönség a Németországban élő zenész-producer, Leslie Mandoki Bartók Béla zenei öröksége ihlette új albumát. A zenekarban olyan világsztárok léptek fel, mint Al Di Meola, Mike Stern, Bill Evans, Randy Brecker, Richard Bona, és a rockzenében hasonló hírnevet szerzett, törzsolvasóink számára talán kevésbé ismert Tony Carey, akik saját formációikkal külön-külön is teltházas koncerteket hoznak.

Szerdán a Kossuth téren, az Országház főbejárata előtt felállított színpadon adott ingyenes koncertet a Borbély Műhely. Az esemény a júniustól szeptemberig tartó Tér - Zene elnevezésű rendezvény programjában kapott helyet, az ugyancsak jelenleg zajló Zenélő Budapest koncertsorozat vendégműsoraként. Eredetileg múlt csütörtökön játszott volna a zenekar, de akkor a több napja tartó, szűnni nem akaró országos eső tombolása miatt, még idejében lefújták a szervezők. Erre a hétre viszont kitisztult az ég, a felhőknek nyoma sem maradt, így a szerda délután öt órára meghirdetett koncert létrejött. Az alapító-névadó Artisjus-, eMeRTon-, Szabó Gábor- és Liszt-díjas, a Vujicsics együttes tagjaként pedig Kossuth-díjat is elnyert, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Borbély Mihály bemutatta pár éve már változatlan felállásban játszó zenekarát. A „műhelyben” a létező összes nád- és fafúvós hangszeren játszó zenekarvezető mellett Tálas Áron billentyűzött, Horváth Balázs bőgőzött és G.Szabó Hunor dobolt.

Szombaton az Orgonák éjszakája országos programjának egyik helyszínévé vált Budapest Jazz Clubban egy szokatlan felállású trió lépett fel. A Hammond orgona Rhodes pianóval és dobbal társítva nemzetközi téren is ritkaságnak számít, de a furcsa hármasban a hangszereket megszólaltató muzsikusok is garanciát jelentettek a különleges élményre. A klub és a Filharmónia Magyarország közös rendezvényén a REGÁLY – SZAKCSI – BALÁZS TRIO játszott.

Vasárnap nagyszerű hangulatban, a László Attila Fusion Circus fantasztikus koncertjével zárult a Dunakanyar egyik legjelentősebb háromnapos jazz-zenei rendezvénye, az esztergomi Sárkányszelídítő Jazz Napok. A negyedik alkalommal megrendezésre került koncertsorozat osztatlan sikert aratott mind a közönség mind a fellépő művészek körében.

Nem volt könnyű rávenni magamat, hogy a még mindig forró délutánon „alászálljak” a viszonylag hűvös Budáról a pesti katlanba, jóllehet a klub remek légkondicionálása és a csapolt sör bíztató feltételeket ígért a garantáltan remek muzsika mellé… Magam ugyanis tényleg lelkes rajongója vagyok ennek a formációnak és a lehető legtöbbször megjelenek koncertjeiken.

Már majdnem egy hete tartott az összművészeti fesztivál a Balaton északi partjától nem messze, mikor megérkeztem. Nem egészen véletlen, hogy pont aznapra esett a látogatásom, mikor a legtöbb jazz programot kínálta Kapolcs.

Snétberger Ferenc 10 éve hozta létre Felsőörsön azt a helyet, ahol a hátrányos helyzetű gyerekek olyan támogatást kapnak, ami az oktatáson túlmutat. Ahol közösségben élhetik át a kiválasztottak, hogy róluk szól az a 10-12 hét egy évben, amikor elismert tanárok csak rájuk összpontosítanak, akár játékosan, akár komolyan, a tanulás, a tehetséggondozás a cél ebben a kis közösségben, sőt figyelemmel kísérik a mentorok fejlődésüket, előrejutásukat. A gitárművész maga is ismeri a hátrányos helyzet küzdelmeit, ám azt is, hogyan lehet tehetséggel és szorgalommal kitörni.

Mindig lázba hoz, ha Budapest jazztérképére új helyet jelölhetek! Ezúttal a magát bemutatkozásként sejtelmesen „Finom kis kocsma a Ráday utcában...” szlogennel definiáló, a Ráday utca 26. alatt található „Kisesti” keddi programajánlata keltette fel figyelmemet. Májusban, a pandémia harmadik hullámának csillapodása következtében enyhült korlátozó intézkedéseknek köszönhetően, a „Nagy Ajtónyitás Napján” újra kinyithatott helyen ugyanis ekkor került először jazz a zenei kínálatba. Az este hétórakor kezdődött eseményen apa és fia, azaz az Egri & Egri, vagy ha úgy tetszik, az „Egri a négyzeten” formáció játszott.

A frissen diplomázott, erdélyi énekesnőre már sokan felfigyeltek, így a Müpa Jazzshowcase szakmai díját is elvihette zenekarával tavaly év elején (még a lezárások előtt). A légkondicionált Opus Jazz Clubban az eredeti zenekarával adott nagysikerű koncertet Nagy-Babos Rebeka a szerdai forró estén.

Szerencsés voltam, hogy a július 14-én kezdődő négy napos fesztivál első három napján sikerült az esti koncertekre eljutnom. A fesztiváloknak is megvan a maga kémiája, ami újra és újra visszahozza a zenészeket és a közönséget is. A boglári rendezvény vegyésze, szíve, lelke, fő szervezője Szalai Tünde. Jósoltak vihart, tornádót, de ő mosolyogva mindig azt mondta: „Nem lesz gond, Gyula velünk van”. Az idei programot ugyanis a haláláig minden fesztiválon fellépő Babos Gyulának dedikálták.

Kétszeresen is rendhagyó, de annál élvezetesebb koncertnek lehettek tanúi azok, aki a hőség ellenére is a Háló Jazzklub rendezvényére „neveztek be” kedden este. Rendhagyóan nyári szünet nélkül zajlanak a  jazz-rendezvények, hiszen van mit bepótolni. Már réges-régen szerették volna az Elek István Quartet szellemes című „Jazz-Elek” lemezalbumának bemutatóját a nagy múltú klubban is megrendezni, de ezt a pandémia eddig meghiúsította. Másrészt csak néhány napja volt a klub vezetőjének, Schön Györgynek 60. születésnapja, így teljesülhetett az a vágya, hogy egy ilyen kiváló együttessel mutathassa be „jazzvénáját” is.

Pontosan egy évet vártunk erre az estre. Végre eljött a nagy nap, amikor a világhírű zenekar második hazai szereplése megvalósulhatott. Éppen tizenkét éve, hogy 2009. július 26-án a Budapest Kongresszusi Központban legalább ekkora érdeklődés mellett mutatkozott be ez a jazztörténeti jelentőségű big band.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005