Tóth Viktor hangszerének, az altszaxofonnak, mint a legtöbb jazzben alkalmazott hangszernek, megvan a hallgatók által jól ismert, elérhető és közérthető, valamint a sokkal szűrtebb publikumnak szóló, nyersebb, „underground” tradíciója.

A Fábián Juli Emlékalapítvány pályázatot hirdetett a zeneiparban dolgozó és munka nélkül maradt háttérmunkásoknak.

Húsvéthétfőre különleges koncertet ígért Facebook oldalán az iF Cafe Jazz. 
Az Egri a Négyzeten, a bőgős papa zongorista fiával duóban ismertté vált formációja négytagúra bővült, és a „bandleader” szerepét az ifjabbik Egri János, azaz Egri Jr vette át. Az ő ötlete volt ugyanis a világszerte csodált hegedűvirtuóz, Roby Lakatos meghívása, aki örömmel fogadta a felkérését, és a múlt hónap elején debütált trióhoz ezúttal Pecek Lakatos András is csatlakozott.

Földesi Csongor a hazai jazzélet intenzív kibontakozása idején, a 70-es évek legelején tűnt fel. Akkoriban mellékfoglalkozásban, mint tehetséges amatőr zenész játszott a Vox 68 együttesben, amely a progresszív ifjú művészek törzshelyén, a legendás Fiatal Művészek Klubjában volt gyakori vendég. A lelkes amatőrök között volt fogorvos, jogász, technikus, becsüs és lakberendező: utóbbi volt Csongor barátunk… A közönséget elbűvölő swinges modern jazzt játszottak a nagy amerikai elődök nyomdokain.

Azon olvasóim, akik bizonyos rendszerességgel figyelemmel kísérik a Jazz történetének gyöngyszemei folytatásait, már bizonyára megfigyelték, hogy a válogatásom nem mentes a szubjektivitástól. Többségében olyan lemezeket választok a sorozat témájául, amelyeket egyrészt fontosnak tartok, mert szerintem valamilyen formában hozzájárultak a jazz változásához és fejlődéséhez, másrészt azokat, amelyeket olyan muzsikus vagy muzsikusok készítettek, akik élete és munkássága tanulságos, személyisége számomra érdekes és kedves.

Elsősorban a Ceglédi Dobmúzeum alapítójaként ismert Kármán Sándor 2014-ben kiadott első könyve után hat évig gyűjtötte, érlelte a megírásra érdemesnek tartott élményeit. A tavaly karácsony előtt megjelent „Életem ritmusa” a komoly szakmai elismerést hozó, és az olvasók széles körében megkedvelt „Keep Swinging” folytatásának is tekinthető, de önálló műként is megállja a helyét.

Áldott, békés húsvéti ünnepeket kívánunk! Aki ma sem akar jazz nélkül maradni, nekik az alábbiakat ajánljuk húsvét hétfőre.

Ez az a nekrológ, amit sosem akartam megírni. Papa Fleigh (most már elárulhatom a polgári nevét: Forgács László) ma reggel veszített a coviddal szemben. Mindannyian veszítettünk. Joe Murányi (a  Louis Armstrong All Stars egyetlen magyar muzsikusa) azt mondta, amikor lecipeltem magammal egy budapesti klubba, ahol Papa játszott, hogy Satchmo és Roy Eldridge után ő a harmadik trombitás, aki teljesen ösztönösen játszik. „Nem tudja mit csinál, de nagyon jó!”. Papa teljes mértékben ösztönösen muzsikált, úgy érezte a swinget, ahogy kevesen.

Tehetséges fiatalok zenekarait várják három helyszínen versenyre, akiknek még nem jelent meg lemezük és nem kaptak eddig támogatást az államtól. Debrecen, Budapest és Martonvásár ad otthont a megmérettetésnek, akár mindhárom helyszínre lehet jelentkezni nevezési díj befizetése után.

Karosi Júlia gondolkodó művész, ezért rögtön sejthetjük, hogy a dimenziók nélküliség nem valamiféle hiány megfogalmazása, hanem a zene megfoghatatlan mivoltára utal.

Március 30-án, kedden két koncert közé beékelődik egy hazai hangszer bemutatója.

A spanyol ajkú Amerikában izgalmas zene nélkül nem létezhetett karnevál békeidőkben. Besétálni Riótól New Orleansig bárhol egy utcabál közepébe, garantáltan életre szóló élmény. Mert képzett táncosként jött ki onnan bárki, akkor is, ha nem akarta. Chick Corea, aki sajnos már az égi színpadon zenél tovább, megtanított minket arra is, hogy a latin jazz úgy tud visszavinni a jazz táncos aranykorába, hogy az örömzene érdekében a virtuozitásból nem enged egy jottányit sem.

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik? 

Mindig megvan a maga el nem hanyagolható kockázata annak, ha egy jazzgitáros szólólemezt akar készíteni. Óriási ugyanis a csábítás, hogy ez a lemez kellően lírai hangvételű, már-már behízelgően lágy és persze kifejezetten melodikus jellegű legyen. Az a helyzet, hogy ezt a csapdát csak kevesen tudták elkerülni, amiről persze nem tehet senki, hiszen a gitár, mint hangszer - itt most persze nem a rockban használt elektromos gitárokról van szó - történetileg is szorosan kötődött a lírához, kiváltképp az európai kultúrában. Még Joe Pass szólólemezein is érzékelni itt-ott némi ellágyulást, hogy Pat Metheny-ről már ne is beszéljünk, igaz, ő nemcsak szólóban, de trióban, kvartettben, kvintettben is gyakran vált lírába, sőt – leszámítva extrém produkcióit – ő maga is afféle lírai alkat.

Az első évben, 2018-ban Berki Tamás, majd tavaly, 2020-ban Gayer Ferenc vehette át az új elnevezésű díjat. Idén is volt jelölt a jazz-zenészek között, ám nem kapta meg az elismerést. Azonban lássuk, az egy éve indított sorozatot, amelyben jazz-zenészeket faggattam arról az interjúk végén, milyen elnevezést adnának legszívesebben a Máté Péter-díjnak, hogyan neveznék át a számukra fontos, ám nem megfelelő névre átnevezett díjat.