Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
4
7
10
14
15
22

Interjúk

Pleszkán Frigyes emlékére kiírt verseny kapcsán beszélgetünk Gayer Ferenc bőgőssel, aki a Budapest Ragtime Band vezetője, a Magyar Jazz Szövetség elnökségének tagja, a Heti TV-ben műsorvezető, a K11-ben szervezi a jazz eseményeket, emellett több zenekarban is bőgőzik és 2007-ben a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével tüntették ki.

Tabányi Mihály kilencvennyolc éves korában, 2019. július 3-án meghalt. 1950-ben elnyerte az ország legnépszerűbb jazzmuzsikusa (dzsesszmuzsikusa) címet. 2008-ban készített interjút a híres harmonika művésszel Pallai Péter és Kerekes György.

Palásti Máté életfilozófiája, hogy nagyot kell álmodni. Nem elég a tehetség, még fontosabb a szorgalom, a hit, a célok kitűzése és azok elérése. Higgyünk neki, mert a legendás Benedetto cég hivatalos zenészeinek csapatához most már Máté is csatlakozott, Várady Andreas (2011) és Balogh Roland (2017) után. Épp a Balatonfüredi Gitárfesztiválon voltam, mikor bejelentette Máté a közösségi oldalán a nagyszerű hírt, és mint kiderült, a Balaton északi partján lakik, így az interjú hamar, a két város között létrejöhetett, Csopakon.

Pallai Péter interjú-sorozata a magyar jazzvilág meghatározó zenészeivel.

Pallai Péter interjú-sorozata a magyar jazzvilág meghatározó zenészeivel.

Idén is megrendezésre kerül a Lamantin Impovizációs Tábor Szombathelyen, június 23-29. között. Az idei a 17. alkalom, hogy a fiatal és kevésbé fiatal jazz zenészek számára lehetőség nyílik az ismerkedésre, jó nevű tanároktól és persze egymástól is tanulni. A tábor alatt rendezik meg a Lamantin Jazz Fesztivált, így minden este jobbnál jobb, külföldi és hazai sztárok koncertjei színesítik a programokat.

Pallai Péter interjú-sorozata a magyar jazzvilág meghatározó zenészeivel.

Terjedelmes cikket közölt a legtekintélyesebb angol szaklap, a Jazzwise márciusi száma az amerikai sztár szaxofonos Chris Potterről. A cikk idézi a zenészt, amint nagy elismeréssel adózik Dresch Mihálynak. Alább a cikk vonatkozó részének magyar fordítása.

Jazz nad Odra Lengyelország leghíresebb jazzfesztiválja, épp idén 55 éves. Az 1964 óta működő fesztivál csak kétszer nem került megrendezésre, 1988-ban és 1990-ben. Emiatt a fesztivál miatt indult el több városban is jazzfesztivál Lengyelországban: Poznańban, Gdańskban, Toruńban. Ahogy nálunk, úgy Lengyelországban sem nézték jó szemmel a kommunista vezetők a jazz térhódítását, de a sikernek, a népszerűségnek köszönhetően, utat tört magának.

A hazai jazz zenészek közül sokaknak ismerősen cseng Beke Árpád neve. Nagykanizsán fül-orr-gégészként és a helyi jazzélet meghatározó személyeként ismerik. Az idén 80. életévét betöltő jazz-dokinak elévülhetetlen érdemei vannak a '70-es években megindult nagykanizsai jazz-életben, és annak működtetésében. Gonda Jánossal és Kiss Imrével való együttműködésének köszönhetően sikerült a dél-zalai várost a hazai jazz egyik központjává tenni. Beke Árpád széles kapcsolatrendszerrel rendelkezett hazai és nemzetközi téren. A nagykanizsai jazz klub létrehozásában, a helyi jazz fesztiválok szervezésében, lebonyolításában oroszlánszerepe volt.

6. oldal / 6