Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
11
12
15
16
23
30

A nagy elődök - 12. rész

2020. április 30.

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Általában ezek a darabok a Spotify-on is fellelhetők, ha csak nem jelzem az ellenkezőjét.

– TROMBITÁSOK IV.  (A Szving Korszak trombitásai - 2)

 

1)  BOBBY HACKETT: Body And Soul (1940)

Bobby Hackett egyike a kiváló kornettes/trombitásoknak, akire ma már kevesen emlékeznek. Számos zenekart gazdagított elegáns, egészen gyönyörű tónusú játékával, de vezetett saját együttest és big bandet is. Egyaránt remekelt a Dixieland stílusban és a jazz “mainstream”-ként emlegetett fősodrában.

2) BOBBY HACKETT: Singing The Blues (1940)

Nekem úgy tűnik, Hackett  Bix Beiderbecke örökségének folytatója modernebb hangnemben. Mi sem bizonyítja ezt ékesebben, mint az ő átdolgozása a 13 évvel korábbi szerzeménynek, amelyet Beiderbecke játéka tett emlékezetessé.

 

 

3)  CHARLIE SHAVERS QUINTET: Stardust (1944)

A harmincas-negyvenes évek másik trombitás mestere Charlie Shavers volt, aki -  Hacketthez hasonlóan – minden fősodorba illő stílusban könnyedén helytállt. A bőgős John Kirby szextettjében aratott először babérokat, amely visszafogott, de roppant igényes kamara jazzt játszott. Most saját kisegyüttese élén halljuk ilyen hangulatban és nagyon jó társaságban: a zongorista Earl Hines-szal és az érdemtelenül feledésbe merült alt-szaxofonossal, Tab Smithszel.

 

 

4)  CHARLIE SHAVERS: El Salon de Gutbucket (1943)

Shavers sokoldalúságát a következő felvétellel bizonyítanám, ami négy évvel később készült olyan két jazz óriás részvételével, mint a tenor-szaxofon atyja, Coleman Hawkins és az egyik legmeghatározóbb szving zongorista, Teddy Wilson. Hawkins szólója után Shavers tüzes, szenvedélyes improvizációt produkál. Ez már valójában pre-modern jazznek tekinthető.

 

 

 

5)  REX STEWART AND HIS 52nd STREET STOMPERS: Fat Stuff Serenade (1936-41)

Két részlettel korábban hallhattuk a kornettes Rex Stewartot, aki a húszas évek közepén Louis Armstrongot váltotta Fletcher Henderson zenekarában, majd a következő évtizedben Duke Ellingtonhoz csatlakozott, ahol módfelett kibontakozott. Itt  egy szűkített Ellington zenekarban villantja fel a tudását.

 

  

 

6)  ROY ELDRIDGE: Wabash Stomp (1937)

A trombitások közül a szving korszakban a legnagyobb lépést a modernizmus felé a szintén  Fletcher Henderson zenekarában, pontosan annak 1936-os felállásában  feltűnt Roy Eldridge tette. Saját elmondása szerint, már a húszas években „cool” stílusban játszott, de nem azért mintha meg akarta volna előzni a korát, hanem egyszerűen képtelen volt még vibrátót használni a trombitán. Menetközben tanult, de – kor- és pályatársaitól eltérően kifejezett ambíciója volt, hogy új játékmódot eszeljen ki a trombitán. Később elmondta: „Két kedvencem volt, amióta csak zenélni kezdtem, Benny Carter és Coleman Hawkins. Ők valóban inspiráltak. Hallgattam őket és elképedtem… Ami az én ízlésemet illeti, a trombitások nem játszottak elég harmóniát, míg a szaxofonosok szépen kiaknázták az akkordok hangjait. Így aztán úgy döntöttem, úgy fogok játszani a trombitán, mintha szaxofon lenne.”
Ez hatalmas lépés volt előre, mert megkövetelte ezen a hangszeren is azt a technikát, amely nélkül nem jöhetett volna létre az első modern jazz stílus, a bebop. Ez a felvétele nagyszerű példáját szolgáltatja Eldridge stílusának, aki a szaxofonosokra jellemző legato játékot szordínó nélkül, magas hangfekvésben, szép nyitott hangzással is tudta hozni. A felvételen  bátyja, Joe Eldridge altszaxofonja is hallható. 

 

 

 

7)  GENE KRUPA feat. ANITAY O’DAY & ROY ELDRIDGE: Let Me Off Uptown (1941)

A jazztörténészek, teljesen indokoltan, Eldridgeben látják a közbeeső stádiumot Armstrong és a modernisták stílusa között. Az országos-, majd világhírnevet, mint sajnos oly sok afro-amerikai zenész esetében, nála is az hozta, amikor neves fehér zenekarvezető vette magának a bátorságot, hogy fekete sztár szólistát alkalmazzon. Gene Krupa, egykori kenyéradója, Benny Goodman és Artie Shaw példáját követve 1941-ben nem csak szerződtette Eldridge-t, de koncerten és lemezen is duetteztette az általa felfedezett szenzációs fehér énekesnővel, Anita O’Day-jel. Ez a duett, a „Let me off Uptown” volt mindkettőjük első átütő sikere. Eldridge trombita játéka tisztaságban, hangerőben, magasságban megüti az armstrongi mércét és koncepciójában feltétlenül modernebb.

 

 

 

8)  GENE KRUPA feat. ROY ELDRIDGE: Rockin’ Chair (1941)

Eldridge két évet töltött Krupával, és akkor ment a maga útjára, amikor a zenekar 1943-ban felbomlott azt követően, hogy Krupánál marijuanát talált a rendőrség és bebörtönözték. Pályafutásának legismertebb felvételét, Hoagy Carmichael gyönyörű szerzeményét, a „Rockin’ chair”- t is Krupáékkal vette fel és Benny Carter hangszerelte a zenekart. Ez valóságos flotta demonstrációnak bizonyult a trombitás részéről. Noha a nyitó és záró kadenciákat kritizálta néhány szigorú ítész, mint pl. a zenész-jazztörténész Gunther Schuller is, mert „giccses operába illő fogásnak” minősítette, de maga a szóló roppant erőteljes, átérzett, helyenként mély fájdalmat sugározó és megindító játék volt. Eldridge letette a névjegyét és új fejezetet nyitott a jazz trombita történetében.

Erről az epikus felvételről kering egy igaznak mondott történet is, miszerint Eldridge részegen érkezett a stúdióba, kivette a trombitáját a tokból, leült, első nekifutásra felvette a számot, visszatette a trombitát a tokba és elhagyta a stúdiót. Hónapokkal később egy olyan szórakozó helyen ült, ahol juke box is volt, ami épp ezt a felvételt játszotta. Eldridge bámulattal megjegyezte vele ülő barátjának: „Öregem, ez a fószer tud fújni. Ki ez?” Mire a barát: „Hülye! Ez te vagy.”

 

 

 

(Folyt. köv.)