fbpx

Jazz

Május 18-án 7682 dalszerző kapja meg a jogdíját az Artisjustól. Sajnos a járványhelyzet nemcsak a koncertek elmaradását hozta, hanem ezzel együtt a jogdíjak összege is negyedével csökkent.

Idén is meghirdették a Köszönjük Magyarország! programot. A Magyar Jazz Szövetség várja a III. Csepregi Gyula Szaxofonversenyre fiatalok jelentkezését.

A héten BJC Bar Jazz duó koncertekkel várta a Budapest Jazz Club a közönséget, de szombattól már a nagyterem is nyitva áll a jazz-zenét kedvelők számára.

Idén 21. alkalommal adták át az Artisjus zenei díjat. Borlai Gergő Az év könnyűzeneszerzője lett.

Az NKA-koncertek az A38 Hajón (Raktárplusz) sorozatban 59 magyar zenekar felvételeit láthatja majd a közönség. A közzététel első ütemében egy smooth jazz zenekar látható már mindenki számára.

Péntektől nemcsak a teraszon, hanem már beltérben is várja a jazzkedvelő közönséget az iF kávézó.

A ’Könnyen érthető jazz’ ismeretterjesztő sorozat ötödik, befejező részéhez ért Tóth Viktor.

Az International Jazz Platform a nehézségek ellenére elindítja 9. kreatív jazz workshopját Łódźban.

Élő, élő, élő koncertek, ahol nincs stream, nincs ’megszakadt az adás’, nincs ’nem látom rendesen a zenekart’, nincs ’jaj de rossz a hang’. De van élő muzsika, testet, lelket átjáró zene, taps, ujjongás, bekiabálás, -fütyülés, képernyő nélkül, elérhető közelségben. Vannak finom italok, vannak ínycsiklandó, ellenállhatatlan, falnivaló ételek.

Az alapítvány a magyar-lengyel zenei összefogásban, kooperációban megvalósuló zenei művek, albumok támogatására írt ki pályázatot. Idén 14 pályázat kapott több mint 25 millió forintos támogatást, köztük jazz-zenészek is. Céljuk, hogy minél több együttműködés és barátság alakuljon ki a zene által is a két nép között.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005