fbpx
Irk Réka

Irk Réka

Alapító, webfejlesztő és -dizájner. 15 évig tanult klasszikus zenét. Szervezi tíz éve az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. A Harmónia Jazzműhelyben, a pénteki Budapest Jazz Clubban lévő koncertek internetes, marketinges részét szervezi. Kitalálta 2020 márciusában, hogyan lehet jó minőségű karanténkoncertekkel folytatni a műsort, majd az újabb lezáráskor, 2020 novemberétől az élő közvetítést rendezte. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. 2019-ben elindította a magyarjazz.hu szakmai portált, majd 2022-ben a Jazz.hu portált, ahol a jazz minden ágával szeretnének foglalkozni, beszámolókat, ajánlókat írni, ami nem blogként, hanem jazzről szóló hírportálként működik. 2021-ben elindította az Érdi Jazz Klubot.

A portálunkon megválasztott év fiatal jazz-előadója lép fel először a hónap végén nyíló Magyar Zene Házában. Ez azért nem egészen igaz, mert a március 19-ei koncert előtt még Gyárfás Attila dobos is fog játszani a frissen nyíló helyszínen, mégpedig Hayden Chisholm szaxofonossal és Hock Ernő bőgőssel, de valamiért a crossover kategóriába helyezték ezt a koncertet.

Érden mindig érdemes jazzt hallgatni. A fesztivált követően októbertől Jazz Klub is rendelkezésre áll az élő zene kedvelőinek. Ezúttal a novemberi és decemberi koncertekről olvashatnak a kedves olvasók.

Jónás Géza egy hónapja nyerte meg az első Pege Aladár Jazz Nagybőgő Versenyt.

Ismét koncertre készül a Modern Art Orchestra. A tavaly elindított Art of Virus program #7-es ágát fogják bemutatni december 12-én, vasárnap a BMC Házban.

Sebestyén Patrik két éve nyerte el Az év fiatal jazz-zenésze díjat. Majd a Müpa Jazz Showcase-re meghívták a zenekarát, ezután tavaly a Hangfoglaló Program - mely fiatal előadókat segít - egyik nyertese lett. Ennek köszönhetően idén megjelent a zenekar első lemeze, a Colors of Fortune album.

Idén lett 50 éves a Nagy János Trió alapítója, vezetője, de idén lett ugyancsak 50 éves a trió másik tagja, a hegedűs Frankie Látó.

Balance Wheel Group fúziós jazz-zenét játszik, amelyben a latin, a funky és pop zene is megtalálható. A zenekar tagjai jól ismertek más formációkból is. Az alapítók: a gitáros Szili Róbert és a zongorista dr. Dorogi Ákos. A zenekar további tagjai: a basszusgitáron Mihalovics Dávid, a doboknál Kátai Tamás.

Szerencsénkre van Magyarországon egy elismert latin zongorista, aki magyar. Nem a hagyományos utat járta, konzi után egyetem, majd a neves budapesti jazz klubok. Azonban a kitérők ellenére, jó pár éve mégis oda ért, ahova eltervezte. Odaért, ahova eltervezte?

Ebben a koncertbeszámolóban nemcsak az új jazz klub, hanem a Köszönjük, Magyarország program pozitív és egy kevés negatív oldala is előtérbe kerül, amiről általában nem tudnak a csatlakozók.

Hofecker Dániel jazztrombitás 2008-tól három évig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult, majd a diploma megszerzése után tanulmányait a Kunst Universität Graz-on folytatta. Idén nyár végén megnyerte a Barga Jazz Fesztivál Big Band Zeneszerzőversenyét, majd a múlt héten Prágában harmadik helyezett lett egy másik nemzetközi zeneszerzőversenyen. Augusztus végén a hamburgi NDR Big Band felhívására hangfelvételre kapott meghívást, ahol több mint 200 jelentkező közül választották ki négy zeneszerző társával együtt.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
7
Dátum : 2019. dec. 7.
13
Dátum : 2019. dec. 13.
24
25
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005