fbpx
Irk Réka

Irk Réka

Alapító, webfejlesztő és -dizájner. 15 évig tanult klasszikus zenét. Szervezi tíz éve az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. A Harmónia Jazzműhelyben, a pénteki Budapest Jazz Clubban lévő koncertek internetes, marketinges részét szervezi. Kitalálta 2020 márciusában, hogyan lehet jó minőségű karanténkoncertekkel folytatni a műsort, majd az újabb lezáráskor, 2020 novemberétől az élő közvetítést rendezte. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. 2019-ben elindította a magyarjazz.hu szakmai portált, majd 2022-ben a Jazz.hu portált, ahol a jazz minden ágával szeretnének foglalkozni, beszámolókat, ajánlókat írni, ami nem blogként, hanem jazzről szóló hírportálként működik. 2021-ben elindította az Érdi Jazz Klubot.

A Nemzetközi Jazznapon, azaz április 30-án annyi jó koncertre került sor, hogy alig tudott az ember választani közülük. Pont ezért nem is választottam, hanem megpróbáltam annyiféle zenét meghallgatni, amennyi belefért hét órába. Nyolc koncertre sikerült eljutnom, ami kicsit elmarad a négy évvel ezelőtti 10 koncerttől, amit Sztraka Ferenc kollégámmal futottam a Múzeumok Éjszakáján. Rövid összefoglaló jön, hogy ne merüljön feledésbe az ünnepnap.

Idén már a hetedik alkalommal rendezte meg a Magyar Jazz Szövetség az Év fiatal jazz-zenésze versenyt. Somogyvári Péter adott hírt február első napjaiban arról, hogy a közönségdíjat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén, jazzdobolást tanuló Majsai Roland nyerte.

Idén is nyitott kapukkal várták a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak évvégi vizsgái a közönséget május 11-13. között. Minden nap fél kettőkor kezdődött az első koncert és kb. 5 körül fejeződött be. Az utolsó nap kicsit hosszabbra nyúlt, fél 6-kor hajolt meg a kilencedik (9!) zenekar.

Gyárfás István, a hazai swing gitározás királya, mestere ma tölti be a 60. életévét. Népszerűségét nemcsak kiváló jazzgitározásának, hanem közvetlenségének is köszönheti. Nála a koncertélmény nemcsak a csodás játékról, hanem a közönséggel való kommunikációról is szól. Egész biztos, hogy sok jazzkedvelőt hozott a szakmának.

Idén is nyitott kapukkal várják a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak évvégi vizsgái a közönséget május 11-13. között. Minden nap fél kettőkor kezdődik az első koncert és kb. 5 körül fejeződik be.

Idén is nyitott kapukkal várják a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak évvégi vizsgái a közönséget május 11-13. között. Minden nap fél kettőkor kezdődik az első koncert és kb. 5 körül fejeződik be.

Ezt az interjút tavalyi évre terveztük, de a Covid utáni rengeteg koncert más irányba terelte a jazz-zongorista, zeneszerző életét. Idén viszont kerek születésnapja alkalmából köszöntjük Sárik Pétert interjúval, melyben az elmúlt évekről kérdezem.

Két hónapja épp a női jazz-zenészek különleges helyzetével kapcsolatban készült interjú az Artisjus díjas zenekarvezetővel. A héten pedig saját kompozícióját mutatja be a Free Chamber Orchestrával, egész pontosan május 4-én, szerdán.

Kicsi a világ, Makoto Ozone zongoraművész Kanadából érkezett Budapestre hétfőn, ahol előző nap este a magyar Botos Robival vacsorázott, aki az egyik szervezője az épp most zajló Oscar Peterson Jazzfestnek. Hétfőn pedig már a vasárnapi koncertjükre próbáltak Szaniszló Richárddal a Magyar Zene Házában. Rendkívül érdekes és sok mindenre kiterjedő interjú készült velük, barátságos és közvetlen hangulatban, aminek egy része olvasható a programajánlóban.

Április 30-án idén is megünnepeljük a Nemzetközi Jazznapot sok-sok koncerttel, de az egyik kitűnik az összes közül. A Budapest Jazz Clubban Oláh Krisztián különleges estére készül sztárvendégekkel.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005