fbpx
Irk Réka

Irk Réka

Alapító, webfejlesztő és -dizájner. 15 évig tanult klasszikus zenét. Szervezi tíz éve az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. A Harmónia Jazzműhelyben, a pénteki Budapest Jazz Clubban lévő koncertek internetes, marketinges részét szervezi. Kitalálta 2020 márciusában, hogyan lehet jó minőségű karanténkoncertekkel folytatni a műsort, majd az újabb lezáráskor, 2020 novemberétől az élő közvetítést rendezte. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. 2019-ben elindította a magyarjazz.hu szakmai portált, majd 2022-ben a Jazz.hu portált, ahol a jazz minden ágával szeretnének foglalkozni, beszámolókat, ajánlókat írni, ami nem blogként, hanem jazzről szóló hírportálként működik. 2021-ben elindította az Érdi Jazz Klubot.

Új sorozatot indítunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.

Múlt heti beszámolóm második része következik a Magyar Jazz Szövetsége Udvar rendezvényeiről, ahol számomra meglepő módon az előadáson és a koncerteken is rengeteg fiatal jelent meg érdeklődve.

A tündérek mögött pedig ördögien jó zenekarok adták a ritmust: a Modern Art Orchestra és a Park Stickney - Sam Knight - Michal Selep - Dés András kvartett.

Óriási szerencse kell ahhoz, hogy valakinek az egyik kedvenc jazz-zongoristája éppen akkor repüljön New Yorkból (ez esetben Brazíliából) a nyaraló helyére, amikor épp egy hétig ott tartózkodik. Nem is beszélve arról, mikor a két hónapja a New York-i Village Vanguardban hallott dobos jön velem szembe az egyik festői falu utcáján. Ám az Isztriai-félsziget zenei élete példás, így a helyi zenészek sem maradhatnak ki a beszámolóból, sőt egy jazzfesztiválon is jártam. New York, Milánó, Velence után a hazánkban is oly népszerű üdülőhelyről készült egy kis ismertető.

Az idei Művészetek Völgyében a Harcsa Veronika Udvarral szemben egy új udvarnak is helyet ad az összművészeti fesztivál, ahol ugyancsak jazz-zene fog szólni, mégpedig a Magyar Jazz Szövetség Udvarnak.

Új sorozatot indítunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.

Varga Balázzsal a Müpa tehetségkutatóján készült videóinterjú, akinek a döntőbe jutott zenekara, a Varga Balázs / Expression július 25-én lép fel a Művészetek Völgyének új udvarában, a Magyar Jazz Szövetség Udvarban.

Szeretett fiaival, Szakcsi Jr.-ral, azaz ifj. Szakcsi Lakatos Bélával és Lakatos Róberttel, azaz Szakcsi Lakatos Róberttel emlékezünk a tavaly elhunyt Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművészre. Ma lenne 80 éves a minden idők legnagyobb magyar jazz-zongoraművésze.

Kevés olyan jazz-zenész van hazánkban, aki akkora elismerésnek örvend, mint a zeneszerző, tanító, jazzgitár művész László Attila. Július 10-én tölti be a 70. életévét a Liszt-díjas gitáros.

Új sorozatot indítunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
28
Dátum : 2021. aug. 28.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005