Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Trio Midnight 30 // Frenetikus születésnapi koncert az Opusban

2020. szeptember 20.

Ahogyan mondani szokás „angyal szállt át” a klub felett kedden este, mert a magyar jazz három kiemelkedő muzsikusának koncertjén olyan élményben volt része a vírus-hiszti ellenére megjelent szépszámú közönségnek, amely tényleg nem mindennap adódik bárhol is a világon.  Mint aki gúzsbakötésből szabadult, hihetetlen vehemenciával játszott, és ünnepelte meg születésének 30. évfordulóját minden idők legkiemelkedőbb hazai triója.

Ahogyan Oláh Kálmán kedves, laza, igazán spontán bevezetőjéből megtudhattuk, az idén harmincéves formáció nem tudta nagyszabású fellépésekkel megünnepelni a nevezetes évfordulót, így ez a fellépés még jelentősebbé vált. De az intimebb klub-légkör, a hihetetlen intenzitással játszó muzsikus-hármas és a lelkes közönség igazán felejthetetlenné tették az ünnepi eseményt.

Oláh Kálmán érdemeit, jelentőségét a magyar zene történetében csak egy hosszabb tanulmány keretében lehetne kifejteni. Ráadásul zeneszerzői-hangszerelői tevékenysége legalább olyan fontos, mint zongoraművészi munkássága.  A Liszt Ferenc-díjjal és a Szabó Gábor életműdíjjal is kitüntetett muzsikus több évtizedes pályája során számos formációval is szerepelt, de úgy érzem, hogy azért „szíve csücske” maradt a Trio Midnight.  Mivel mindhárman fényes karriert mondhatnak magukénak külön-külön (is), így nem csoda, hogy a három évtizedes formáció viszonylag ritkán „jön össze”. Már csak ezért is rohantam az Opusba ezen az estén. 

Azért a Trio Midnight előéletének fényes lapjairól elmondanám, hogy korai együttműködésük a műfaj történetének egyik legkiemelkedőbb figurájával, Lee Konitz-cal igazi szenzációnak bizonyult. Nemcsak a trió On Track c. lemezén volt közreműködő a legendás altszaxofonos, de egy komplett közös lemez is készült Belgiumban, amikor is a Dinant-i Jazzfesztiválon éppen 20 éve együtt álltak pódiumra. (De nagy sikerrel léptek fel Debrecenben is.) Bármelyikük egyéni teljesítményéről és lemezeik sokaságáról komplett diszkográfiákat lehetne közzétenni, gondoljunk csak a BEG (Balázs Elemér Group) eredményeire. Oláh Kálmán sokoldalú tevékenységének kiemelkedő állomásai között kell megemlíteni „Always” c. szerzeményét, amellyel megnyerte a Thelonious Monk kompozíciós világverseny fődíját.

Ebből aztán született egy azonos című lemezalbum is Amerikában, amelyben Kálmán triójának tagjai Ron McClure és Jack DeJohnette voltak! Ami pedig a (közel)jövőt illeti október 27-én a Müpában lesz Modern Reneissance c. bemutatója, amelyben John Pattitucci bőgőzik, Balázs Elemér dobol és Tony Lakatos szaxofonozik, az Óbudai Danubia Zenekart Kovács László vezényli!  Nos ehhez sem kell sok kommentárt hozzáfűzni!

De szóljunk most már erről a forró hangulatú estéről. Kálmán rövid, de frappáns konferálása eleve megteremtette a barátságos, igazi klubhangulatot. Mindjárt egy frenetikus Cedar Walton kompozícióval (Bolivia) indítottak, majd Wayne Shorter „Speak No Evil”-je következett. (A Bolivia c. számról érdemes tudni, hogy egy Freddie Hubbard album címadó dala volt, ami azért nagy szó, mert Hubbard első osztályú komponista is volt. Ezen a lemezen ugyan Walton volt a zongorista, de mégiscsak figyelemreméltó, hogy egy Walton számra esett Hubbard választása az album címét illetően.) Mindhárman terjedelmes szólókkal kápráztatták el a hallgatóságot, igazolva, hogy nem pusztán három muzsikus játszik előttünk, de három olyan művész, akik külön-külön is kiemelkedő mestereik hangszerüknek.

Kálmán zongoraművészete szinte szóló számot produkált J.J. Johnson „Lament” c. kompozíciójának több percig tartó bevezetőjével. Mivel igazán bőségesen „fejtették ki” mondanivalójukat minden számban, így a negyedik, azaz Miles Davis „Solar” c. számával a félidő el is telt.

A szünet után Kálmán azzal az ötlettel állt elő, hogy mindegyikük a saját hangszerén hosszabb intróval adja fel a leckét a többieknek arra nézvést, hogy mely számot is adják elő. Elemér indított, dobjátékával utalt Rollins „Oleo”-jára (szinte megformálta a dallamot a dobokon), aztán másodikként Egri Jancsi persze hangszerére utalva Coltrane „Mr. P.C.” c. művét interpretálta, amit a legendás Trane kedvenc bőgősének Paul Chambersnek szentelt. Végül Kálmán, egyik legsikeresebb, szinte jazzslágernek minősíthető művét, a „Polymodal Blues”-t választotta a remek jazz est befejező számának.

Nem is szaporítom a szót, mert zenéről írni nem lehet, számos szellemes hasonlat van erre vonatkozóan. De egy biztos, amit oly’ sokszor elmondok koncertbeszámolóim végén:

Az élő előadást, a szemünk láttára és (főleg) fülünk hallatára megszülető produkciót semmi sem pótolja, vagy helyettesíti.

Ezt higgyék el egy olyan „hivatásos jazzrajongónak”, aki évtizedek óta teszi ezt. A konzervzene kifejezés, ami a lemezekre, valamint mindenféle egyéb felvételre vonatkozik, remekül fejezi ki azt a különbséget, ami a gasztronómiában a frissen elkészített étel és a konzerv között van!!!
Reklám ide vagy oda, ezúton hívom fel az olvasók figyelmét arra, hogy a Trio Midnight október 4-én, vasárnap este 7-kor a MoM Kupolatermében ad koncertet. Az biztos, hogy én ott leszek!

 

  1. Bolivia  (Cedar Walton)
  2. Speak No Evil  (Wayne Shorter)
  3. Lament  (J.J. Johnson)
  4. Solar  (Miles Davis)
  5. Oleo  (Sonny Rollins)
  6. Mr. P.C.  (John Coltrane)
  7. Polymodal Blues  (Oláh Kálmán)

 

Oláh Kálmán - zongora
Egri János - bőgő
Balázs Elemér - dobok

 
Fotó: Stépán Virág, Irk Réka
Opus Jazz Club, 2020. szeptember 15.