Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V

A Müpa Jazz Showcase díjazottjai

2020. február 10.

A háromnapos tehetségbörzén a Müpában bemutatkozási lehetőséget kapott kilenc tehetséges fiatal zenészekből álló zenekar. Emellett két díjat is osztottak, az egyik a közönség által megszavazott legjobb együttesnek járó, a másik pedig a hazai és nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri voksa alapján odaítélt díj. A mostani cikkben csak a győztesek nevei kerülnek ki, de minden zenekar fellépéséről lesznek fotók, interjúk és videók a hét folyamán.

A közönségdíjas zenekarra nemcsak a helyszínen, hanem online is lehetett szavazni. A zsűri pedig nemcsak megszavazta az általuk legjobbnak ítéltet, hanem minden nap értékelte az aznapi fellépők produkcióit, így segítve talán az útjukat.

Ami idén újdonság volt, számomra rendkívül fontos, és nagyra értékelendő a Müpa részéről, hogy nemcsak elmondták, kik a fellépők, hanem egy 10 perces interjút is készített a zenekar vezetőivel a Jazz Showcase házigazdája, Novák Péter. Ezekből a mini interjúkból pont annyit tudhatott meg a közönség, hogy egy kicsit kötődjön az adott zenekarhoz, zenészekhez, a zenén kívül is el tudja helyezni őket a jazztérképen. A Müpa ugyanis nem csak tehetségeket kutat, hanem a tehetség gondozásában is szerepet vállal, így léphettek fel a Fesztivál Színházban pénteken, szombaton és vasárnap este azok az együttesek, akiknek vezetői már előtte is szerepeltek a tehetségbörzén.

A zsűri tagjai:
Zsűri elnöke: Borbély Mihály; Kossuth-díjas klarinét- és szaxofonművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének tanára
Lakatos Ágnes; jazz énekművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének tanára
Martin Breternitz; a jénai Friedrich Schiller Egyetem doktorandusza
Prof. Krin Gabbard; a Columbiai Egyetem Jazztanulmányi Tanszékének docense
Peter Polansky; a Wiener Konzerthaus művészeti titkára
Steve Ruby; zeneművész, a londoni 606 Klub vezetője
Alin Vaida; a kolozsvári Jazz in the Park fesztiváligazgatója

 

A zsűri és a közönségdíj elnyerésével fellépési lehetőséget kapnak a zenekarok a Müpában.

A zsűri díját idén a Nagy-Babos Rebeka Quartet kapta.


 

A közönségdíjas: Perpetuum

 

Káel Csaba vezérigazgató adta át a díjakat.

 

Ezen kívül még voltak különdíjak, amiket egy-egy fesztivál vagy klub ajánlott fel:

Zempléni Fesztivál díját, ami fellépési lehetőség a fesztiválon: Rodek Balázs Trió, Nagy-Babos Rebeka Quartet


Turjányi Miklós fesztiváligazgató adta át.

Magyar Jazz Szövetség meghívása a Nemzetközi Jazz Napon megrendezendő koncertre: shinterz.

Bágyi Balázs elnök adta át a díjat.

A kolozsvári Jazz in the Park meghívása: shinterz.

Alin Vaida fesztiváligazgató adta át a díjat.

Londoni 606 Club meghívása: Szalóky Group vezetője, Szalóky Balázs kapta


Steve Ruby klubvezető adta át a díjat.

 

Gratulálunk a díjazottaknak, és persze mind a kilenc zenekarnak, akik nem csak a mainstream jazzt játszották, hanem jazz-rockot, funkyt, freet, latint, Bebopot, experimentális art popot, elektronikával átszőtt jazzt.

 

A zsűri által választott és a közönségdíjas zenekar tagjai:

Nagy-Babos Rebeka Quartet: Nagy-Babos Rebeka – ének, Cseh Péter – gitár, Miskolczi Márk – bőgő, Klausz Ádám – dob

Perpetuum: Girincsi Fruzsina – ének, Takács Dániel – gitár, Sárosi Áron – basszusgitár, Telek Attila - dob

 

Fotók: Irk Réka

Müpa, 2020. február  9. 

Kapcsolódó cikkek: 

Ismét ifjú tehetségek a Müpában – egész hétvégén Jazz Showcase + Nemzetközi Jazztanulmányi Szimpózium