fbpx

A jazz örökségének életben tartása // A Kalmár Zoltán Quartet „Living Legacy” c. debütáló lemezének bemutatója a BJC-ben

2024. március 13.

Mindig nagy öröm, amikor egy jól sikerült hazai jazzalbum kerül figyelmünk középpontjába. Így történt ezúttal is, amikor a hazai jazzdobolás egyik leglelkesebb képviselőjének első saját albumát ismerhettük meg lemezbemutató koncert formájában.

Kalmár Quartet

A felvételek még tavaly nyáron készültek a Tom-Tom Stúdióban, az album megjelenése pedig a karácsony előtti időre esett. A BJC adta meg a lehetőségét a bemutatókoncert megtartásának, igaz, hogy „csak” a lemez szempontjából meghatározó személyek vettek részt: azaz a zenekarvezető, Kalmár Zoltán dobolt, Raboczki Balázs játszott szoprán- és tenorszaxofonon és Cseke Gábor zongorázott. A lemezen szereplő Barcza Horváth Józsefet Hárs Viktor helyettesítette, a vendégszólista Fekete-Kovács Kornél is „igazoltan hiányzott”. Tehát végül Zoltánnak már több más fellépésén megismert négyesét láthattuk-hallhattuk. (De el kell mondanunk, hogy a nyári lemezfelvételt megelőzően a lemezen játszó ötös emlékezetes koncertet adott a Hálóban, amiről mi is beszámoltunk honlapunkon „A jazz aranykorának megidézése” címmel.) Egyébként a tulajdonképpeni lemezbemutató a koncert első félidejében került sorra, amikor is az albumon szereplő nyolc számból ötöt játszottak el, majd a második szettben a zenekarnak a hasonló stílusban játszott repertoárdarabjaiból hallhattunk további négyet.

Kalmár Quartet

Kalmár Zoltán pályafutását csaknem egy évtizede kísérem figyelemmel, 2016-ban két alkalommal is írtam triójának fellépéseiről a VIII. kerületi Gólya presszóban. Tudni kell, hogy nem hivatásos muzsikus, polgári foglalkozása közgazdász, de nem sok olyan személyt ismerek (akár a profik sorában is), akiknek a műfaj iránti vonzalma ilyen mértékű lenne. A debreceni kamasz gimnáziumi tanulmányai mellett zeneiskolai végzettséget is szerzett, majd a miskolci egyetemi évei alatt képes volt hetente a fővárosba utazni, hogy Szendőfi Pétertől, majd Németh Gábortól órákat vegyen. 2002-ben ismerte meg az Amerikából hazaköltözött ugyancsak debreceni „illetőségű” Zakar Zoltánt, akivel helyi klubok mellett Budapesten is többször felléptek, még a szép emlékű Jazz Gardenben is. Kalmár Zoli lelkesedését látva még Balázs Elemér és Németh Ferenc is segítették munkájában. 2008-tól él a fővárosban, ahol lehetősége lett olyan jazz kiválóságokkal játszania, mint Gyárfás István, Pataj György, Szalay Gábor, Fenyvesi Márton, Hárs Viktor és Rieger Attila, de a felsorolás hosszan folytatható lenne. Saját formációjában változtak a zenészek, Zana Zoltántól Horváth Balázsig és Fonay Tiborig, mégis számos klubkoncert (BJC, Opus, iF) és jam session (BJC) köthető nevéhez.

Kalmár Quartet

Az együttes „profilja”, Kalmár Zoli koncepciója a műfaj leginkább művelt és értékálló irányzata: a hard bop. Telitalálat a lemez címe, hiszen jól fejezi ki a zenekarvezető szándékát, aki nagyra értékeli az „Élő örökség”-et. Mint ezt a lemez kísérőfüzetében is írja: „…hitvallásom, hogy a jazz hagyományos megszólalását érdemes életben tartani.”  Ha az írásom végén megnézik az előadott számok listáját, akkor mindkét félidőben (az elsőben a lemezen is megtalálható számok) az említett hard bop irányzat ikonikus hangszeres előadóinak (Shorter, Hancock, Tyner, Henderson stb.) veretes kompozíció képezték a repertoárt. Egyébként ebbe a sorba szervesen illeszkedett Barcza Horváth „Ogre” c. szerzeménye, valamint Raboczki Balázs „Leaving the Playground” c. lendületes száma is.

Kalmár Quartet

Balázs nem először lepett meg érett, letisztult játékával, annál is inkább, mert amíg a lemezen csak altszaxofonon játszott, itt az indító „Afro Blue” és a záró „Contemplation” c. számokban frenetikus szopránszaxofon improvizációkkal remekelt. (És a stúdiólemezen a dolog természetéből adódóan nem kaphatott lehetőséget terjedelmes szólókra, nem is említve, hogy a sztárvendég Fekete-Kovács Kornéllal is osztozkodnia kellett az igen csak kimért játékidőn.) Itt viszont minden számban tudása legjavát adhatta, hosszú és remekül felépített szólóival bizonyítva, hogy legjobb altósaink közé tartozik! Kedvenc pianistám Cseke Gábor most is brillírozott minden számban, tökéletesen ráérzett Balázs szólóira. Hárs Viktor bőgőjátéka a biztos ritmusalap oszlopa volt. Kalmár Zoli szenzitíven, ízlésesen kísért, nem tolakodott az előtérbe, szerénységére jellemzően a lemezen is a hagyományosan megszokott módon a személyi felsorolásban utolsóként szerepel.  

Kalmár Quartet

 

I. félidő  (a Living Legacy c. lemez  bemutatója) 

  • Afro Blue   (Mongo Santamaria)
  • Ogre   (Barcza Horváth József)
  • Yes or No   (Wayne Shorter)
  • Moon Alley   (Tom Harrell)
  • Leaving the Playground   (Raboczki Balázs)

 

II. félidő   (további hard bop klasszikusok) 

  • Witch Hunt (Wayne Shorter)
  • Dolphin Dance (Herbie Hancock)
  • Recorde Me (Joe Henderson)
  • Contemplation (McCoy Tyner)

 

 

 

Budapest Jazz Club,  2024. március 7.

Fotó:  Kalmár Zoltán, FB-IR

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005