fbpx

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V

Uri Caine Bartók Projektje a Müpában

2022. április 19.

Az utolsó üres székek is kezdenek megtelni a Fesztivál Színházban, mindenki várakozásokkal tekint az este elé, ám valószínűleg a mellettem helyet foglalók közül csupán kevesen tudják, hogy a koncert, amelyet vasárnap este velem együtt élveznek majd végig, elsőként tizenhat évvel ezelőtt 2006. október 4-én a Trafóban hangzott volna el. Akkor, Bartók Béla jogörököseinek tiltása nyomán nem Uri Caine Bartók átiratai, hanem a magyar zeneszerző által gyűjtött népzenék, valamint Caine Bartók ihlette művei jelentettek utolsó pillanatban megoldást, hogy ne kelljen lemondani a fellépést. 2016. január 1-jétől szabadon felhasználhatóvá vált Bartók legtöbb műve, így nem volt már akadálya annak, hogy a „Bartók Projekt” megszólaljon Magyarországon.

Uri Caine jazz-zongorista számos alkalommal fordult inspirációért klasszikus zeneszerzőkhöz. Bach, Mozart, Schumann és különösképpen Mahler művei szerepeltek előadásain és lemezein. Caine, az említett szerzők mellett Bartók kompozíciói iránt is nagyfokú érdeklődést mutatott, annyira hogy zenei tanulmányait tizenöt évesen éppen egy Bartók vonósnégyes elemzésével kezdte. Mindemellett a magyar zeneszerző népzene adaptáció is foglalkoztatták, sőt egyértelműen modellként tekint ebből a szempontból nem csupán Bartókra, de Kodályra is.
             Caine komolyabban akkor kezdett egy magyar vonatkozású zenekari repertoáron dolgozni, miután meghallgatta Balogh Kálmán első szóló-cimbalom albumát, amelyről egy kalotaszegi népzene volt az, ami miatt a közös munka mellett döntött. Ennek folyományaként született meg a „Bartók Projekt”, amellyel összesen kétszer lépett fel ezt megelőzően, a már említett Trafó-beli koncert után a New York-i Joe’s Pubban (a Public Theater koncert terme), ám második alkalommal már az a Lukács Miklós ült a cimbalomnál, aki a mostani zenekarban is szerepelt. Ahogy 2006-ban, úgy a Müpa-beli koncerten is egy nemzetközi tagokból álló együttes szólaltatta meg Caine Bartók-átiratait. Az első felállásból – a zongorista, zenekarvezető mellett természetesen – Chris Speed klarinétos és Jim Black dobos is visszatért (két meghatározó zenésze a mai jazzéletnek, akik 1989 óta zenélnek együtt a Human Feel nevű kiváló kvartettben), hozzájuk csatlakozott a Párizsban elő nagybőgős Szandai Mátyás, valamint Várallyay Petra, aki nem csupán hegedűn játszott, de a tizenharmadikként elhangzott darabban énekesként is közreműködött. Sokszor megfogalmazódik a fenntartás az olyan koncertekkel kapcsolatban, ahol amerikai és magyar zenészek csupán néhány alkalomra összeállva lépnek színpadra, miszerint nem tudják ugyan azt a nívót elérni, mint amikor jól összeszokott formációkat hallhatunk nálunk vendégszerepelni. Ezen az estén, érzésem szerint teljesen egyenrangú partnerek voltak a külföldi és a hazai zenészek. Talán csak Várallyay Petra az, aki egyenlőre nem rendelkezik olyan rutinnal az improvizáció területén, mint a zenekar többi tagja, ám Bartók dallamainak megszólaltatásakor klasszikus képzettségű, érett hegedű hangja sokat tett hozzá a zenekari hangzáshoz. Az, hogy mind Lukács Miklós (Lukács Miklós/Larry Grenadier/Eric Harland: Cimbalom Unlimited. BMC, CD 244, 2016.), mind Szandai Mátyás (Szandai Mátyás/Lévy Mathias/Lukács Miklós: Bartók impressions. BMC, CD 254, 2018.) szerzett már komoly tapasztalatokat Bartók műveinek improvizatív közegben való megszólaltatásában, különösen is jó választássá tette, az egyébként is kiemelkedő kvalitású magyar zenészeket.

            Az első bartóki hatásra született jazzdarab alkotásának ideje nem ismert pontosan, valamikor 1949 és 1956 közé tesszük ezt a dátumot, de az bizonyosan tudható, hogy az 1950-es évek elejétől egyre nagyobb számban születtek Bartók vonatkozású jazz kompozíciók. Így magában a tény, hogy egy tematikus műsor épül Bartók műveinek átdolgozására egyre megszokottabbnak mondható, nem úgy az a megközelítés, amit Caine alkalmazott. A koncert több szempontból is rendhagyó volt. A tizennégy előadott darab nagyszámú előre megkomponált részt tartalmazott, amelyekben az átdolgozott művek teljes egészben elhangzottak, így a Mikrokozmosz VI. füzetében található „Hat tánc bolgár ritmusban” táncai közül három, a Concerto „2.2 Giuoco delle coppie” és a lassú „2.4 Intermezzo interrotto” tételei (ez utóbbi ráadásként), valamint a 14 bagatell egyes darabjai. Aki azért érkezett, hogy Bartók műveit hallja „jazzestíve”, minden bizonnyal csodálkozott, hiszen az előadás sokkal inkább volt kortárs-kamara improvizáció, mint szokványos értelembe vett jazzkoncert, azzal együtt is, hogy természetesen megjelent benne a jazz számos stílusjegye. Az a fajta tempóérzet, amit a szvinggel azonosítunk is csupán néhány pillanatra, jelzés értékkel jelent meg. Ezzel szemben szerepet kaptak olyan zenei megoldások, mint a parlando-rubato játékmód és az ostinatok, amelyek egyaránt jellemzik Bartókot és a jazzt. Ugyanakkor nem csak a jazz és klasszikus-, de a Bartók által oly sokra tartott népzene is többször felbukkant mind a témákban, mind az rögtönzések során –  példának okáért az aszimmetrikus ritmusok, valamint a népies hangsorok megjelenése –, amelyek sok esetben kollektívak voltak. Gyakorta nem is lehetett biztosan tudni, hogy egy hangszeres előadó játszik-e szólót, amiben a többi hangszer a kísérő funkción túlmutatva vesz részt vagy épp egy kollektív improvizációt hallunk. Azt, hogy ne legyen nyomasztó az összes hangszer állandó jelenléte, jó érzékkel beillesztett duó és trió részek biztosították. A jazz műfajban gyakorta megjelenő nagyívű hangszeres rögtönzések sem kaptak túl sok teret a zenekarvezető koncepciójában, amely a fellépést megelőző két próba során nyert végleges formát. Caine, a zenészek kitűnő improvizációs képességeinek bemutatására, a jellemzően hosszabb lélegzetvételű, egy-egy hangszernek dedikált bevezetőkben teremtett elsősorban lehetőséget.

            A majd egy és háromnegyed órás koncert anyaga koránt sem nevezhető könnyen befogadhatónak. Amennyiben ennek az egyébként izgalmas előadásnak bármiféle kritikáját kellene megfogalmaznom, akkor leginkább a szünet hiányát említeném. Azt gyanítom, hogy mivel felvétel készült a koncertről, így a repertoár minden darabját előadták, hogy utólag ki lehessen választani a legjobban sikerült darabokat egy esetleges koncertfilmhez vagy más publikációhoz. Ez teljesen érthető döntés részükről, ám hallgatóként, szünet nélkül nem volt könnyű végig koncentráltan követni ezt a sűrű és komplex zenei-szövetet. Összességében mégis fontosabbnak tartom azt kiemelni, hogy sikerült megvalósítaniuk a legnehezebbet; egy olyan szeptettet alkotni, amelynek hetedik tagja, maga Bartók Béla volt.

 

 

Művészetek Palotája, 2022. április 10. 

Fotó: Hirling Bálint/Müpa