fbpx

Idén ismét július végén érdemes Kapolcsra kirándulni, ahol ebben az évben két új udvar is várja a jazzt kedvelő közönséget.

Új sorozatot indítunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.

KÖLCSÖNHATÁSOK

2023. máj. 31.

Majd pontosan egy év után egykor a jazz „hétköznapjaiban” is rendszeresen résztvevő Regály György újra életjelt adott. Az LFZE Jazz Tanszékének művésztanára tavaly májusban közelgő 60. születésnapját ünnepelve adott koncertet az alkalomra összeállt akusztikus zenekarával a Mixát Udvarban, múlt szerdán a komoly múltú, még Babos Gyulával alapított, azóta létszámban és összetételben többször változott, viszont kezdettől a jazz és a különböző elektronikus zenei stílusok fúzióját játszó Dig It All formációjával tért vissza a Krúdy utcai komplexumba. Ebben, a már több éve együtt játszó felállásban a konziban 1987-ben vele végzett Mohai Tamás gitároshoz két tehetséges fiatal, a basszusgitáros Bartók Vince és a dobos Hidász Tamás csatlakozott.

A következő koncert a Háló Jazz Klubban május 30-án lesz 19 órakor: Nemzetközi Jazzest a Hálóban: Trio Ladányi Gábor, majd június 2-án, pénteken a Roby Lakatos és a "Még Egy Kört!" Gipsy Jazz Band.

Ralph Alessi is azok közé a „márkás” zenészek közé tartozik, akiket Manfred Eicher, a müncheni ECM kiadó alapítója és vezetője „begyűjtött” a nagynevű label „művész-kollekciójába”. Különösen érdekessé teszi a kritikus számára az új Alessi lemez tárgyalását az a tény, hogy pár nappal ezelőtt „élőben” is megcsodálhattuk a nagy amerikai trombitás játékát a BJC-ben.

A jazz ötven árnyalata animációban elbeszélve. Igazi értőknek való exkluzív különlegesség, aminek ott a helye a jazz és a film érdekes közös történetét reprezentáló sorozatunkban. Ezúttal a szereplője jazz-zenész és a főszereplő a jazz címke is illik rá, mert a jazztörténetet is átíró kubai zenére fókuszál egy ottani zongorista történetét elmesélve. Dobjunk egy jókora követ az állóvízbe, induljunk ki a havannaiak által előszeretettel, de csak néhány Mojito elfogyasztása után hangoztatott nézetéből, hogy mivel a szigeten át zajlott a rabszolgakereskedés - náluk már New Orleans előtt is szólt a jazz. Egy kubaival vitatkozni pedig az álmoskönyvek szerint semmi jóra nem vezet.

A zongorista Oláh Krisztiánnak ismét megjelent egy lemeze, ami olyan rendkívül gazdag érzelmi világgal, gondolattal megáldott album, hogy csak azt kívánhatjuk, jusson el a világ minden pontjára, hogy ilyen a magyar jazz!

Jómagam eléggé „nagyfogyasztónak” minősülök a jazzkoncertek vonatkozásában, de olyan esemény, amit még évek múlva is öröm felidézni, nem igazán sok akad. Diana Krall legutóbbi fellépése az Arénában igazán ezek sorába tartozik.

Hihetetlen kínálat fogadta a jazzkedvelőket az idén tavasszal, ami valóban azt jelenti, hogy a magyar főváros felkerült Európa jazztérképére. Ebben oroszlánrészt vállalt a Jazzfest Budapest 2023 fesztivál, amelynek impozáns adatait éppen az itt tárgyalandó koncert előtt tudhattuk meg Kleb Attilától, a rendezvénysorozat „spiritusz rektorától”.

Fesztiválbúcsú

2023. máj. 24.

Április 26-án az Eiffel Műhelyházban egy egyre fényesebben ragyogó csillag, Lizz Wright koncertjével indult és május 17-én az Erkel Színházban egy fényét több évtizede változatlanul őrző állócsillag, Stacey Kent fellépésével zárult a második alkalommal megrendezett JAZZFEST BUDAPEST. Az álomnyitány után a háromhetes koncertsorozat mindegyik napja a jazz ünnepévé vált, a fesztivál álomzáróján is ennek a sokszínű zenének talán az egyik legnépszerűbb, igen sokakat vonzó populáris válfaját ünnepelhettük. A Grammy-díjra jelölt énekesnő ezúttal a szólistákkal, köztük férjével, Jim Tomlinson szaxofonossal és fuvolással, és Hofecker Mátyással, jelenleg Londonban élő bőgősünkkel kiegészült óbudai Danubia Zenekar kíséretével brazil estet ígért.

Az Erdélyben született Kossuth-díjas magyar zeneszerző, az örök újító, kísérletező, aki egyedi gondolkodásával emigrálni kényszerült 1956-ban, majd Nyugaton óriási karriert futott be különleges látásmódja révén, május 28-án lenne 100 éves. A BMC egy egész hetet szentel munkásságának megismertetésére, melybe a jazzt is bevonja.

Három nap, három stílus. Szentendrén harmadszorra is jazzestekkel köszöntik a nyarat június 2. és 4. között.

Még egy év sem telt el azóta, hogy az élvonalbeli fekete amerikai énekesnő Ghost Song c. lemezéről adhattunk hírt, és íme, itt van a legújabb produkció, amely most is bővelkedik meglepetésekben.

ZENE HATÁROK NÉKÜL

2023. máj. 19.

A JazzFest Budapest múlt csütörtöki programjai között a Fonóban egymásután két koncert is szerepelt. Este héttől Borbély Mihály Balkán Jazz Projectje kezdett, majd a zenekarhoz csatlakozott Dresch Mihály, a szünet után, a második részben az olasz szaxofonos, Enzo Favata The Crossing formációja következett Lukács Miklóssal, és a végén egy nagy pillanatokat hozó, közös örömzenélésre is sor került a ráadások közepette.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban május 26-án, PÉNTEKEN 20 órai kezdettel bemutatja: Urbán Orsi Group

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005