fbpx

Magyarország legtöbb magyar jazz-zenészét foglalkoztató jazzklubja, amely nemzetközi szinten is óriási elismerésnek örvend, bajba került.

Szinte tapintható izgalommal gyülekezett a közönség a BJC hangulatos előterében a koncert előtt. A jegypénztár a csütörtöki és pénteki koncertekre elővételben egyaránt teljesen eladott jegyek miatt zárva maradt, a merch standnál viszont sor alakult ki, ahol pólók, valamint a zenekar albumai teljes választékban, CD-n és többnyire vinylen is megvásárolhatóak voltak. Az itt állók később egy másik sorba is beálltak, ahol a Djabe tagjai és Steve Hackett rögtön dedikálták is frissen beszerzett albumokat.

A Jazzfruit versenyre hívják a fiatal jazz-zenészeket, amire július 16-áig lehet jelentkezni.

A John McLaughlin által 1973-ban létrehozott világhírű formáció fellépése egybeesett a zenei világnak a fúziós megoldások mellett a népzenei értékek iránti érdeklődésével is. A hihetetlenül sokoldalú gitáros három indiai zenésszel stilizált rock-elemekkel finoman átszőtt hindu zenével lepte meg rajongóit. Az előzmények között kell megemlíteni McLaughlin intenzív érdeklődését a keleti miszticizmus, az indiai zene, filozófia, sőt életvitel iránt, amelyben szellemi vezetője egy ideig Srin Chimnoy guru volt. Leckéket is vett Ravi Shankar szitárművésztől, és 1971-ben létrehozta saját zenekarát, a Mahavishnu Orchestrát, amely újabb határokat tört át a jazzben. Érdekes, hogy egész pályája során „vacillált” az elektronikus és az akusztikus irányzatok között. Pályája otthon Angliában még akusztikus jazzel kezdődött, Amerikában viszont a 60-as évek végén – Miles Davis és Tony Williams zenekaraiban – az elektronikus hangzásvilág kimagasló művelője lett, de ez az irányzat érvényesült a Mahavishnu Orchestrában is.

Az Ég alatti 5 zenekar már nyolc éve koncertezik, és végre megjelent első lemezük is. A jazz hagyományait követve, fiatalos lendületet, lüktetést vittek a jazz-zenébe, a saját kompozíciókat tartalmazó „Élő zenei tájakon” című albumukat három, rögzített, élő koncertjükből válogatták.

Idén is június utolsó hétvégéjén, június 24-én rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját. Az országos rendezvényen több jazzkoncertre is beülhetnek a múzeumba látogatók, ha jól tervezik meg a programjukat. Ebben segítünk az alábbi listával.

A Müpa tehetségkutatóján különdíjat nyert Nagy Noémit 2021 decemberében ismertem meg az Érdi Jazz Klub egyik koncertjén, ahova Gyárfás István és Szalóky Balázs hozták magukkal, mint a fiatal generáció tehetséges énekesnőjét.

Steve Hackett már több éve a Djabe zenekarral ad közös koncertet nemcsak Budapesten, hanem vidéki és európai helyszíneken is. A rock gitárost Pallai Péter, az egykori történelemtanára kérdezi a legutóbbi BJC koncertje másnapján. (- a szerk.)

Szombathely jazzélete fellendül július 2-től, mert a fesztivál mellett a zenei tábor is elindul az alpokaljai városban.

Jóllehet az elmúlt évtizedek során a jazz stílusok soha nem látott kavalkádja alakult ki és indult virágzásnak, mégis vitathatatlanul a múlt század hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évtizedeinek hard bop irányzata képviseli ennek a műfajnak a legmarkánsabb megjelenési formáját. Sajnos nem igazán ismerik, mi több játsszák ma már ezt a strapabíró zenét, mindenki igyekezett és igyekszik úgymond „trendi” lenni. Azért akadnak olyanok, mint Kalmár Zoltán együttese is, amely igazán élvezetes produkcióval lepte meg a Haló jazzklub évadzáró estjének közönségét...

A székesfehérváriaké lesz a főszerep a hétvégén a Zene Házában. Minden fellépő Székesfehérvárhoz köthető. Többnyire ingyenes koncertek várják a Városligetbe látogatókat. Mi csak a jazzhez köthetőeket listázzuk.

A jazz-nagybőgős Horváth Balázs 1994-ben került be a Liszt Ferenc Zeneakadémiára, ahol előbb basszusgitár, majd bőgő szakra járt, majd külföldi iskolákban folytatta tanulmányait. Talán legtöbbször Borbély Mihály különféle zenekarában halljuk, mint a legbiztosabb ritmusszekció tagja. Attól függetlenül, hogy rengeteg fellépése van, alig tudunk róla valamit.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban június 17-én, SZOMATON 20:30 kezdettel bemutatja:  Luiza Zan, Gyárfás Istán és a Sárik Péter Trió

Arról már többször értekeztünk, hogy a márkás ECM kiadónak a (jazz)világ legkiválóbb gitárosait sikerült „istállójába” begyűjteni. Ezek között találtuk korábban John Abercromie-t és Bill Frisell-t, majd Wolfgang Muthspiel-t is, és két magyar muzsikus is akad a müncheni kiadó szerződésében álló gitárművészek között: a Berlinben nemzetközi karriert felépített Snétberger Ferenc, és (végre egy hölgy) – a Bécsben élő Boros Zsófia! (Ő az, aki hamarább került az ECM művészei közé, mint Feri és áprilisban jelent meg harmadik lemeze a rangos kiadónál, amelyről hamarosan beszámolunk.)

Múlt héten a Bartók Konzi tartotta a Budapest Jazz Clubban az évvégi vizsgáit telt ház előtt.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005