fbpx

ÖRKÉNYKERT 2023

2023. szeptember 14.

Szombaton műfüves borítást kapott a Madách tér közepe, Erzsébetváros Önkormányzata támogatásával tizenkettedik alkalommal ünnepelte a közönséggel változatos programokat kínáló évadnyitóját az Örkény Színház. Az érdeklődők találkozhattak a teátrum művészeivel, kedvezményesen válthattak jegyet az előadásokra, valamint lehetőségük nyílt támogatni az Örkényben őszre szervezett Freeszfe Fesztivál létrejöttét is. A kertté alakított téren felállított két színpadon már koradélutántól óránként váltakozva kezdődtek a klasszikustól az esztrádig, több műfajt érintő koncertek, melyek között akadt jazz is. A nagyszínpadon elsőként délután négykor Kollmann Gábor vezetésével a Budapest Jazz Orchestra lépett fel.

Az amerikai jazzújságírók körében kedvelt fordulat volt az „Old Wine, New Bottles” kifejezés a korábbi felvételek újrakiadása esetében. Ez a gyakorlat mostanában szinte reneszánszát éli, hiszen időközben új generációk nőttek fel, no meg bizonyára üzleti megfontolások is közrejátszanak…

Idén már harmadszorra rendezik meg a Rákóczi téri Vásárcsarnokban a Józsefvárosi Jazzfesztivált, melyen sok fiatal jazz-zenész is fellép.

A „Legendás Jazzalbumok” elnevezésű népszerű sorozat újabb állomásához érkeztünk az őszi idény indulásával az Opusban. A MAO nagyzenekar tagjaiból formált különféle felállású formációk már 2018 óta idézik fel a jazztörténet mérföldköveit jelző lemezalbumokat. Az idén 100 éve született Dexter Gordon emlékére ezúttal a Dexter Blows Hot and Cool c. lemezét „reprodukálta” a Fekete-Kovács Kornél vezette csapat.

A LECSUKOTT FEDELŰ ZONGORA

2023. szeptember 08.

A nap kitartóan süt, a hőmérő még nyári érteket mutat, de szeptember akkor is az őszt hozza. Első napja idén péntekre esett, mely nap, mint jazzkörökben tudni illik, a Harmónia Jazzműhely szervezte koncertek napja csaknem a Budapest Jazz Club fennállása óta. Szeptember 1-én az ősztől tavaszig tartó szezon évadnyitóját együtt ünnepelhette a közönséggel, a fellépő muzsikusokkal a patinás klub, és a nyári szabadság után visszatért, az egyik legnépszerűbb, leglátogatottabb programjait szervező műhely.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban szeptember 8-án, PÉNTEKEN 20:00 kezdettel bemutatja: Polly Gibbons (UK) - Oláh Krisztián Quartet

Szaniszló Richárdnak nyáron, a Szegedi Szabadtéri Játékokon lehetősége adódott, hogy régi nagy példaképével, a világhírű jazzgitárossal, Al Di Meolával egy színpadon játszhasson. Ebben az interjúban az ottani élményeit osztja meg a Jazz.hu olvasóival.

Az évadnyitó koncert a Háló Jazz Klubban szeptember 12-én lesz 19 órakor: Canarro - évadnyitó

Az őszi idényben a BJC-be, az őszi Jazzfest Budapestre és a Müpába is érkeznek világhírű jazz-zenészek.

Napjainkban nem könnyű olyan lemezekre bukkanni, amelyek igazán megdobogtatják a szívünket. El kell fogadni, hogy a műfaj határainak (olykor önkényes) lebontási kísérlete a kommersz irányzatok elhatalmasodását kockáztatja. Ezért (is) üdítő kivételt jelentett egy igazi jazzikon három triólemeze, amelyek mindegyike más felállású formáció.

A kultúra Érdre költözik csütörtöktől. A IX. AVL-Érdi Jazz Fesztivál, immár összművészeti fesztivállá alakul és több helyszínen lesz a jazzkoncertek mellett irodalmi műsor és kiállítás.

Idén sok új és fiatal jelöltet állítottak az elnökségi posztokra, így az elnökségi tagok összetétele megváltozott. A Magyar Jazz Szövetség tisztújítása zajlott tegnap délelőtt a BJC-ben.

A hagyományoknak megfelelően idén is az ősz első vasárnapján kezdődik az immár 25. alkalommal megrendezésre kerülő Zsidó Kulturális Fesztivál. A jubileumi rendezvénysorozaton szeptember 3. és 12. között ebben az évben a Dohány utcai, a Frankel Leó úti, a Hegedűs Gyulai utcai, a sajtótájékoztatónak helyt adó, csodálatosan felújított Rumbach utcai zsinagóga, valamint a Bálint Ház, a Magyar Zene Háza, sőt egy alkalommal az új helyszínként bemutatkozó Papp László Sportaréna is várja változatos programokkal, rangos fellépőkkel és csodálatos helyszínekkel a látogatókat Budapest legnagyobb zsidó művészeti rendezvényén.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban szeptember 1-én, PÉNTEKEN 20:00 kezdettel bemutatja:  évadnyitó: Kőszegi Rhythm & Brass

A hazai jazzfotózás a 60-as évektől kezdve mind a mai napig éppúgy lépést tart a nemzetközi jazzvilággal, mint maga a műfaj muzsikusai – gondoljunk csak Fejes László, Markovics Ferenc, Siklós Péter, Palotai Misi vagy a középgenerációból Kleb Attila és Somogyvári Péter munkásságára. A hazai jazzfotó-művészet méltó folytatója egy – az utóbbi években feltűnt – ifjú hölgy, Stépán Virág, akinek szenzációs jazzfotográfiáiból kapunk ízelítőt az iF jazzklubban augusztus 30-án megnyílt kiállításán.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005