fbpx
Irk Réka

Irk Réka

Alapító, webfejlesztő és -dizájner. 15 évig tanult klasszikus zenét. Szervezi tíz éve az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. A Harmónia Jazzműhelyben, a pénteki Budapest Jazz Clubban lévő koncertek internetes, marketinges részét szervezi. Kitalálta 2020 márciusában, hogyan lehet jó minőségű karanténkoncertekkel folytatni a műsort, majd az újabb lezáráskor, 2020 novemberétől az élő közvetítést rendezte. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. 2019-ben elindította a magyarjazz.hu szakmai portált, majd 2022-ben a Jazz.hu portált, ahol a jazz minden ágával szeretnének foglalkozni, beszámolókat, ajánlókat írni, ami nem blogként, hanem jazzről szóló hírportálként működik. 2021-ben elindította az Érdi Jazz Klubot.

A már 17 éve megrendezésre kerülő Müpa Jazz Showcase idén is hat fiatalokból álló zenekart mutat be délután fél 5-től pénteken, szombaton és vasárnap.

95 éves korában elhunyt a zeneszerző, trombitás, oktató, karmester Deák Tamás, aki a legendás Deák Big Band, valamint a Jazztanszak big bandjének vezetője volt 1969-től 1987-ig.

Talán nem időszerűtlen elgondolkodni arról, hogyan befolyásolja vagy fogja befolyásolni a Mesterséges Intelligencia (AI – Artificial Intelligence) a jazz-zenét. A jelen vagy jövő idő nem véletlen, mert már most sem tudják kiszűrni a zenemegosztók - bármennyire is próbálkoznak - az MI-vel kreált, létrehozott zenét, megállíthatatlan a térnyerése.

Köszöntjük születésnapján a 85 éves Deseő Csabát!

Unfortunately, I did not come across Clara Barry's name until the death of Mátyás Szandai, even though their work went back several years. It turned out that she had even learned Hungarian in order to sing Bartók in the original language, out of respect for the late composer.

Clara Barry nevével sajnos egészen Szandai Mátyás haláláig nem találkoztam, pedig a közös munkájuk visszanyúlik több évre. Kiderült, hogy még magyarul is megtanult, hogy eredeti nyelven énekelhessen Bartók  darabokat a szerző iránt érzett tisztelete miatt.

Köszöntjük kerek születésnapján az egyik legjobb magyar jazzbőgőst, basszusgitárost, Barcza Horváth Józsefet.

Új sorozatot indítottunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.

Bánházi István a 80-as években kezdte el gyűjteni és árulni a hazai és külföldi lemezeket, majd CD-ket, majd újra a bakeliteket. A jazz-zenészek szerint, nála minden lemezt meg lehet találni. Az ünnepek előtt szerettük volna elkészíteni az interjút, de a forgalom növekedése miatt, áttettük januárra, így már a következő ünnepre lehet gondolkodni, milyen lemezekkel lepje meg az olvasó a szeretteit.

Hétfőn már háromórás bemutatónak örülhetett a közönség, persze azok, akik a koncertterembe befértek. Vasárnap és hétfőn a Bartók konzervatóriumba járó fiatalok telt ház előtt mutatkozhattak be a Budapest Jazz Club színpadán.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005