fbpx

Somogyvári Péter

A DownBeat etalon a jazz világában. Az 1934-ben Chicagóban alapított magazin kezdetben havonta, majd félhavi rendszerességgel megjelenő kiadványai milliókat vezetettek be a jazz világába. Az archív példányokból nyomon követhetjük a swing korszaktól a jazz történetét, meghatározó művészeinek életútját, és az új irányzatok születését. A világ legtekintélyesebb jazzmagazinja csaknem a kezdetektől helyt adott olvasói véleményének is, sőt év vége felé szavazásra hívta őket. Ebből alakult ki az azóta is a decemberi számokban megjelenő „readers poll”. Jóval később, az ötvenes években a havi megjelenéshez visszatért magazin augusztusi számaiban az adott év legjobbnak ítélt muzsikusairól, zenekarairól, és a mikrobarázdás lemezek elterjedésével az „év jazzlemezéről” már a szakújságírók is szavazhattak. A 68 évvel ezelőtt indított „critics poll” hamar népszerű lett mind a zenészek, mind az olvasók között. 

A zártterű rendezvények tilalmának feloldása után, július elsejére meghirdette kapunyitó estjét az Opus Jazz Club, és szerda este, csaknem negyedévnyi kényszerszünet után a Mátyás utcában is beindulhatott az élet. A Borbély Műhely a még érvényben lévő biztonsági intézkedéseknek megfelelő teltház előtt lépett a klub színpadára. A szoprán- és altszaxofonon, tárogatón, basszusklarinéton, valamint különböző méretű furulyák mellett minden fújhatón játszó zenekarvezető mellett Tálas Áron zongorázott, Horváth Balázs bőgőzött és G. Szabó Hunor dobolt.

Ahogy csitult a járvány, a korlátozó intézkedések is egyre engedékenyebbek lettek, csaknem három hónap után a zártterű helyek is kinyithattak. A Budapest Jazz Club vezetősége egyből élt a lehetőséggel, és ahogy a honlapunkon szerdán megjelent interjúban Bóna László ígérte, a továbbra is érvényben lévő biztonsági intézkedéseket betartva, csütörtökön végre beindulhattak a koncertek a főváros legkedveltebb jazzklubjában. A kényszerpihenő utáni első, a nyári időszak hagyományainak megfelelően, este fél kilenckor kezdődött koncerten a Szakcsi Lakatos Róbert Trio lépett fel. A zenekarvezető zongorista mellett Orbán György bőgőzött, és az egyenesen Szlovákiából érkezett Hodek Dávid dobolt.

„Háromféle sör a csapokon, ezerféle dallam a gitáron” szlogennel hívta régi és leendő vendégeit közel 80 napos karantén után a szombaton újra megnyílhatott iF. Az ezerféle dallamot este nyolc órától nem a számítógép monitorján, vagy okostelefonon élvezhettük a világhálón, a 2007 óta működő hely hagyományainak megfelelően végre hús-vér emberek élőben játszottak, illetve játszhattak az érvényben lévő rendeletek betartásával, háttérzeneként. A háttérzene azonban az előtérbe került, köszönhetően a Juhász Gábor Trio játékának, melyben a zenekarvezető-gitáros mellett Kovács Zoltán bőgőzött, Jeszenszky György dobolt.

A hír már hétfő délelőtt futótűzként terjedt a legnagyobb közösségi oldalon, a legendás dobos, Jimmy Cobb vasárnap, május 24-én, 91 éves korában elhunyt. Délutánra már kiderült, hosszas betegség után távozott az égi zenekarba.

Keith Jarrett, a csodagyerekként indult, majd csodafelnőttként a modern jazz történet egyik legnagyobb legendájává vált muzsikusa pénteken 75 éves lett.

92 éves korában meghalt Lee Konitz. A jazz egyik meghatározó, stílusteremtő művésze New York Lenox Hill negyedének kórházában vesztette életét szerdán, fia, Josh Konitz erősítette meg, halálát koronavírus-fertőzés okozta.

A bulinegyed főutcájának tekinthető Kazinczy utcában található Yellow Zebra a kezdetektől egyike volt azon helyeknek, amelyek nem a legénybúcsúra érkezett sörturisták teljes lealjasodását kívánta szolgálni. Élőzenés programjaival igényesebb közönséget célzott meg, elsősorban a blues otthonának számított, de a folk, az ethno, és az alternatív zenei irányzatok fiatal és korosabb képviselői is felléptek itt. Tavaly november óta a kínálatban egyre többször megjelenő jazzkoncertek új színnel gazdagították a zenei palettát. Csütörtök este kilenctől az ezúttal basszusgitározó Egri János fiával, az énekesként feltűnt, de az utóbbi időben a billentyűs hangszereken is komoly elismerést szerzett ifjú Egri Jánossal játszott, és a második részre a meghirdetett programban nem szereplő, meglepetés vendég is érkezett.

Múlt pénteken a hazai jazzpaletta egyik legsokoldalúbb gitárosa, az Artisjus-díjjal kitüntetett Lamm Dávid és 2016-ban a Lakatos Ablakos Dezső ösztöndíjat elnyert, ugyancsak sokoldalú énekesnő, Kanizsa Georgina Pest új jazzbázisán, a Hegedű utcában nyílt Szerpentin Szalonban adott koncertet. Duójukat a két éve Budáról a Terézvárosba költözött egyedi hangulatú kávézó és régiségbolt pincéjében teltház várta.

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005