fbpx
Print this page

Bérletakció az Oláh Krisztián Quartet koncertjeire

2023. november 21.

A remek zongorista, zeneszerző Oláh Krisztián, aki a tavalyi közönségszavazáson több kategóriában is dobogós helyen végzett, már a negyedik albumra készül, de előtte még meghirdette bérletakcióját 4x4 Sessions címen a Budapest Jazz Clubba.

A színházi világban már sűrűn használt bérletakció úgy tűnik a jazzklubokba is beszivárog. Az Opus MAO koncertbérlet nagy sikere után, amire már az év elején elfogynak a bérletek, most a BJC is bevezeti a fiatal csapat, az Oláh Krisztián Quartet koncertjei kapcsán ezt a lehetőséget. Ahogy a MAO a Legendás albumokat játssza tematikusan, úgy Krisztián a saját kompozícióit adja elő rendszerbe osztva. Társai a négy koncerten: Oláh Kálmán Jr. (szaxofon), Orbán György (nagybőgő), Serei Dániel (dob) lesznek.

Az első estre a héten csütörtökön kerül sor, aminek az Impulzivitás és improvizáció címet adták. A következő hónapban, karácsonyi ünnepek előtt, december 21-én a Programzene címen, majd már az új évben, január 20-án a Hommage á, és a negyedik előadásuk február 24-én a Számok és a matematika címen kerül bemutatásra.  Akik időben kapcsolnak, azok majdnem egy egész koncertjegynek az árát megtakaríthatják.

Az Oláh Krisztián Quartet eddig három sikeres lemezt jelentetett meg, 2020-ban az At the back of my mind-ot, 2022-ben a Crescendo-t, majd idén tavasszal a Music for 24/7 című albumot. Ezekből fognak válogatni a koncerteken, de ígéretük szerint a hamarosan megjelenő új lemezükről is bemutatnak dalokat.

 

Fotó: Oláh Krisztián Quartet