fbpx

Berkes Balázs kérésünkre írt egy rövid nekrológot a híres jazzbőgősről, George Mrazról, akivel személyesen is találkozott (a szerk.)

Még az idén elérhető lesz Oláh Kálmán és Piotr Wojtasik közös kvintettjének lemeze, Mosaics címen.

Tóth Viktor beszámolóval örvendezteti meg a MagyarJazz olvasóit, így bepillantást nyerhetünk a művész szemszögéből nézve egy fesztivál és egy körút rejtelmeibe. (a szerk.)

Három hónap során, tizennyolc koncertnapon, huszonegy együttes, nyolcvan művész fellépése. Hazai viszonylatban egyedülálló jazz ünnep lesz az idei VI. Get Closer Jazzfesztivál. Az immáron hagyományos tavaszi rendezvény a vírusjárvány miatt sem kényszerült évkihagyásra, mert tavaly még éppen sikerült a zárlat előtt lebonyolítani, most pedig a három őszi hónapra elosztva a korábbiakat messze túlhaladó kínálattal várja a jazzrajongókat. A rendezők a műfaj legjobbjait vonultatják fel, hiszen a három hazai együttes mellett hét élvonalbeli európai és amerikai formációt láthat a „nagyérdemű”.

Idén sem marad el a Budapest Borfesztivál a Budai Várban. Sőt, szeptember 25-én, szombaton délutántól estig jazz fog szólni a Nagyszínpadon és az MVM színpadon.

Tavaly novemberben hozták nyilvánosságra a Jazz Combo Verseny döntőseinek névsorát, de az újbóli lezárások miatt, eltolták a versenyt idén szeptemberre.  Azt, hogy milyen nívós lesz ez a verseny, már akkor látni lehetett, hiszen csupa fiatal, de élvonalbeli, már ismert zenészekből álló zenekarok jelentkeztek. A fellépők közül nincs olyan, akivel még nem foglalkozott volna a MagyarJazz.

Remélhetőleg vannak olvasóink között olyanok, akik személyes részvétellel követik az immáron sok éve tartó szellemidézést, amelynek során a MAO tagjaiból alakult kisebb formációk a jazztörténet legikonikusabb lemezalbumait rekonstruálják, jómagam ezek közé tartozom. Rendkívüli élvezet a „Legendás albumok” sorozat koncertjein részt venni. Legutóbb az annakidején megkülönböztetett figyelmet kiérdemelt – egyszerűen csak Ella & Louis néven kiadott – Verve albumot idézte fel Fekete-Kovács Kornél csapata és a sokoldalú énekesnő, Pocsai Kriszta.

GetCloser Jazz Fest szeptember 27-28-án ismét. A fesztivál második napján, a 2018-ban már óriási sikerrel, telt házas koncertet adó Per Mathisen és Mogyoró Kornél lépnek fel, vagyis a fél Heavy Weather, akik Joe Zawinul, a Weather Report billentyűsének munkássága előtt tisztelegnek. Idén azonban a norvég basszusgitáros és a magyar ütőhangszeres partnerei  a vietnámi gitáros, Nguyên Lê és a világklasszis dobos, Gary Husband lesznek.

Egy év után ismét jazzfesztivál Érden. A tavalyi vírussal terhelt év után minden fesztiválszervező izgult, sikerül-e az újabb hullám és nagyobb lezárások, szigorítások előtt még lebonyolítani a rendezvényeket. Már látható volt, hogy emelkednek a betegszámok, ám nem lehetett tudni, hogy az újabb variáns, a parlagfű vagy a sima iskolakezdéssel járó betegségekről van-e szó.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban szeptember 17-én, PÉNTEKEN 20:00 órai kezdettel bemutatja: East Gipsy Band

A bostoni születésű (1925. október 3.) zongorista, George Wein megszállottja volt a műfajnak. Már kamaszkorában feljárkált New Yorkba, hogy hallhassa a műfaj nagyjait, esetleg játszhasson is velük, noha saját elmondása szerint „...hagytak hogy egy számot játsszak és utána legrugdostak a pódiumról.”

1969 pop- vagy rocktörténeti mérföldköve a legendás woodstocki fesztivál volt, ami az Isten szabad ege alatt több mint 400.000 embert vonzott, javarészt fehéreket, mint ahogy az előadók túlnyomó többsége is az volt, Richie Havens és Jimi Hendrix kivételével. A fesztiválról készült film az év ötödik legnézettebb filmje volt és akkori áron 50 millió dollárt hozott. Viszont ha az  ember bárkit megkérdezett volna Európában, vagy akár New Yorkon kívül Amerikában, hogy hallott-e az ugyanabban az évben megrendezett 3-ik harlemi kulturális fesztiválról, a válasz minden bizonnyal nemleges lett volna.

Igaz, az első már elmúlt, de még három nagyszerű koncert várja a Háló Jazz Klub látogatóit. Urbán Orsi, Oláh Zoltán és Németh Kira várja a közönséget. Októberben pedig érkezik egy meglepetésvendég.

Néhány olvasóm most biztos felkapja a fejét erre a címre! Egyáltalán; jazzfesztivál Tiszakécskén? Ráadásul már a nyolcadik? Pedig ez így van évek óta: már 2014-től egy napra a tiszakécskei Arany János Művelődési Központ előtere, nagyterme – akár külön-külön vagy egyszerre, mint most is! – a jazz-zene otthonává vált (A címhez kapcsolódóan: 1 a 2-ben, azaz egy fesztivál 2 színpadon…). Magam eddig szorgalmasan tudósítottam – a tavalyi, csak hálón, közönség nélkül megtartott kivételével! – ezekről különféle fórumokon (Librarius, Facebook).

Az argentínai San Juan nem is olyan kicsi város a maga 112 ezer lakosával, de nyilvánvalóan kívül esik a nemzetközi jazzélet rádiuszán. Mégis innen indult útjára az énekes és bőgős Candelaria Buasso és a billentyűs Paulo Carrizo alkotta duó. Persze, már rendelkeztek valamilyen komolyabb zenei előélettel.

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005