fbpx

Új zene született – Debussy NOW!

2021. február 20.

Az utóbbi idők egyik legérdekesebb CD-je az a kiadvány, amelyet Harcsa Veronika, Anastasia Razvalyaeva és Fenyvesi Márton jegyez. Nem jazz lemezről van szó, ezt előre kell bocsátani. Még akkor sem, ha Harcsa Veronikát jazz énekesként, Fenyvesi Mártont pedig jazz gitárosként ismerjük, és az is igaz, hogy a Debussy NOW! című CD-jük darabjaiban fel-feltűnnek jazzes elemek és fordulatok, pár hangból álló mikro-improvizációk. 

A lemez ezzel együtt sem teljesíti be azt a már jó húsz éve született prognózist, amely szerint a műfajt – mármint a jazzt – a klasszikus, de főként a kortárs zenével való szintézise menti meg majd a halálától, és ez lesz a jazz új, nyilvánvalóan fényes és immár kifejezetten intellektuális alapokon nyugvó korszaka. Mindebből nem lett semmi sem, még akkor sem, ha azért jó néhány darab és lemez született ebben a szellemben, valamint általában is igaz, hogy számos előadót megérintett a kortárs zene. (E tekintetben talán egy fiatal lengyel jazz zongorista, Piotr Orzechowski ment, aki Krzysztof Penderecki darabajit dolgozta fel, a zeneszerző teljes egyetértésével, sőt, közreműködésével is. Orzechowski szereti az extravagáns dolgokat, nem véletlenül adta magának a Pianohooligan művésznevet.) A Debussy NOW! harmadik előadója a hárfás Anastasia Razvalyaeva a klasszikus zene világából érkezett. Míg Harcsa Veronikának és Fenyvesi Mártonnak a klasszikus zene, közelebbről pedig Debussy világában kellett akklimatizálódniuk, addig Razvalyaevának - amint erről vall a CD fülszövegében is – az improvizáció terén kellett tapasztalatokat szereznie. Itt nyilván nem csak magukra a rögtönzésekre gondolt, de arra a logikára és zenei rugalmasságra is, amely a jazzt jellemzi, és ami többek között az éppen zajló zenei folyamathoz való alkalmazkodásban ölt testet. Hozzátéve, hogy ez az alkalmazkodás egyben a közös játék saját ötletekkel való bővítését, spontán módon történő gazdagítását is jelenti.

A lemezt – amint azt a címe is mutatja - Debussy-dalokból állította össze a trió. Ezek a darabok nem átiratok, ezt nagyon fontos hangsúlyozni. És nem is egy olyan, egyébként különös, hibrid játékról van szó, mint például Jacques Loussier esetében, aki szelíd módon, a kompozíció fő vonalait és kereteit megtartva variálgat tovább egy-egy frázist, vagy a mű eredeti szerkezetébe illeszti saját, csupán pár taktusból álló, rögtönzésnek is felfogható futamait. De nem is arról, amikor a jazzmuzsikus darab főtémájaként használ egy részletet valamely klasszikus műből, és aztán ebből kiindulva tulajdonképpen egy új, teljesen saját darabot épít fel, majd a végén újra visszatér a klasszikus idézethez. (Ha már Debussy, akkor erre is adja magát egy lengyel példa. Az orgonista Krzysztof Sadowski feltette 1975-ös, Three Thousand Point című lemezére a francia zeneszerző Syrinx-ét. Ez valódi feldolgozás, vérbeli jazz, benne Sadowski hosszú és tempós Hammond improvizációjával, amiben a muzsikus hol direkt, hol viszont csak nagyon stilizált, jelzésszerű formában, de visszaidézi a Syrinx témáját.)

A Debussy NOW! című CD-n nem erről van szó. Itt egyszerűen új zenei minőség születik. A születés leglátványosabb eleme kétségtelenül az, ahogy Fenyvesi Márton „élő elektronikája” tolja át Debussy dalait egy másik dimenzióba. Fontos az is, ahogy Harcsa Veronika énekel. A hang, amelyen itt e dalokat előadja, nem a klasszikus zenében elvárt hang, annál sokkal közvetlenebb, ha úgy tetszik „hétköznapibb”, megejtő tisztasága inkább a népzene legkiválóbb énekeseinek előadásmódjához közelít. Igaz ez arra az érzelmi töltöttségre is, amit Harcsa Veronika énekében is fellelhet a hallgató. Razvalyaeva hárfajátéka abszolút szervesen simul bele ebbe a zenei szövetbe. Nemcsak Fenyvesi Márton elektronikus effektjei – mert ezek „csupán” a megfelelő helyre illesztett effektek és nem hangos szintetizátor futamok -, de Razvalyaeva hárfája is misztikus atmoszférát kölcsönöz a daloknak. Ez a misztikum megvan már az alapművekben is - lévén szó Debussy-ről -, de a trió lemezén mindez most felerősödik, és a magától értetődő szépség mellett ennek az új vagy újrafogalmazott zenének a védjegyét jelenti.

Szólni kell végül arról is, hogy ez megint egy bensőséges hangú, intim trió lemez. Egyre több az ilyen. És miért van ez így, mi ez? Válasz a világ egyre nyomasztóbb zűrvarára?

 

BMC, 2020

 

Közreműködnek:

Harcsa Veronika – ének
Anastasia Razvalyaeva – hárfa
Fenyvesi Márton – élő elektronika, gitár

 

  1. Beau soir 
  2. Fleur des blés 
  3. La mer est plus belle 
  4. La flûte de Pan 
  5. Le son du cor s’afflige vers les bois 
  6. Nuit d’étoiles
  7. La chevelure 
  8. L’échelonnement des haies 
  9. Le tombeau des Naïades 
  10. Regret 
  11. La fille aux cheveux de lin 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005