fbpx

A nagy elődök - 28. rész

2022. április 21.

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Általában ezek a darabok a Spotify-on is fellelhetők, ha csak nem jelzem az ellenkezőjét.

– TENORSZAXOFONOSOK XI.  (Hard bop - 2)

A hard bop stílus, szerintem legmarkánsabb képviselője a zongorista Horace Silver és a dobos Art Blakey által 1953-ban alakított Jazz Messengers volt, amelyet pár évre rá már csak Art Blakey vezetett. Ez a zenekar egy emberöltőn át bizonyult a fiatal tehetségek melegágyának, természetesen a dob kivételével, minden hangszeren.

1) HORACE SILVER’S JAZZ MESSENGERS: Room 608 (1955)

Ezen, a még Silver neve által fémjelzett Messengers inkarnáción a veterán bebopos Kenny Dorham trombitált, Doug Watkins bőgőzött és az új tenoros csillag az utolsóelőtti szólóban, Art Blakey előtt hallható Hank Mobley volt.

 

2) HANK MOBLEY: Walkin’ the fence (1955)

Érdekes módon, amikor a fiatal Mobley még ugyanabban az évben, ugyanezzel a ritmus szekcióval, de a saját neve alatt felvételezett, lágyabban játszott, de megmaradt abban a blues alapú, a bebopnál könnyebben követhető stílusban.

 

 

 3)  ART BLAKEY'S JAZZ MESSENGERS: Off the wall (1957)

Mobley két évre rá megvált az akkor már Blakey által vezetett Jazz Messengerstől. Utódja tenoron a fiatal, mélynövésű, de roppant agilis Johnny Griffin lett, aki az együttes 1957-es „Night in Tunisia” albumán már saját szerzeménnyel is letette a névjegyét. Itt az ugyancsak újoncnak számító, ugyancsak fiatal Jackie McLean alt-szaxofonja nyitja a szólók sorát, nem is akárhogy, Bill Hardman a trombitás és Griffin a tenoros.

4)  JOHNNY GRIFFIN: The Congregation (1957)

Amikor Griffint magára hagyták, akkor laza, abszolút táncolható, blues és gospel beütésű zenét is produkált. Persze nem lett teljesen magára hagyva, hanem olyan jó csengésű nevek kísérik itt is, mint a zongorista Sonny Clark, a bőgős Paul Chambers és a dobos Kenny Dennis.

 

 

5)  EDDIE „LOCKJAW” DAVIS & TRIO: It’s the talk of the town/Leapin’ on Lenox (1956)

Az ötvenes években, de már talán a harmincas évek vége óta a tenorszaxofon vált a domináns hangszerré a jazzben. Óriási volt a választék jobbnál jobb zenészekben. Az ötvenes években tűnt fel még egy versenyző Eddie „Lockjaw” Davis személyében. A „lockjaw” ragadványnév szájzárt jelent magyarul, ami Eddie Davis viszonyát jellemezte hangszerével.

 

6)  EDDIE "LOCKJAW" DAVIS: Skillet (1958)

Ebben a stádiumban inkább jazzbe oltott rhythm-and-bluesként jellemezném Eddie Davis jónéhány számát. Alapjában ő már a hard bop egyik variánsát, a soul-jazzt játszotta, talán ezért is kedvelte az orgonistákat. Ennek a mai „fejezetnek” a zárószámát Davis játssza a kiváló Hammond-orgonistanő, Shirley Scottal, akinek át is engedi az első szólót.

 

 

 

 

Folyt. köv.

 

Fotó: youtube, Gramofon Archívum

>> További cikk A nagy elődök című sorozatból <<

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
9
Dátum : 2022. ápr. 9.
30
Dátum : 2022. ápr. 30.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005