fbpx

A nagy elődök - 4. rész

2019. máj. 30.

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Általában ezek a darabok a Spotify-on is fellelhetők, ha csak nem jelzem az ellenkezőjét.

– ZONGORISTÁK IV. (Az  érdemtelenül kevésbé ismert bebop zongoristák)

 

1) AL HAIG TRIO Yardbird Suite (1954)

Noha sokan úgy értelmezték a "bebop" néven elhíresült jazz forradalmat, mint az újítani akaró fiatal afrikai-amerikai zenészek sajátos szembefordulását nem csak a szving stílussal, de a fehérekkel is, de ez a nézet még a fekete muzsikusok köreiben sem volt általános. Jóformán a kezdet kezdetén már bőven találunk fehér zenészeket, kiváltképp zongoristákat a bebop mozgalom soraiban. Az egyik legjelentősebb figura közöttük Al Haig volt. Haig már 1945-ben rendszeresen játszott a bebop két legjelentősebb figurájával, az altszaxofonos Charlie Parkerrel és a trombitás Dizzy Gillespievel. Talán kevésbé volt virtuóz, mint Bud Powell, de szóló szerepben ötletes, nagyszerű fordulatokat produkáló zenész volt, kísérőként pedig módfelett empatikus. A korai Parker-Gillespie lemezek 3 perc körüli terjedelme és a két fúvós dominanciája nem engedte igazán kibontakozni előbbi szerepében. Ezért javasolnám ezt az 1954-ben készült trió felvételét.

 

2) DODO MARMAROSA Bopmatism (1947)

A pittsburghi születésű, de Kaliforniában feltűnt Michael "Dodo" Marmarosa is zseniálisan tehetséges zenei újító volt abban a korszakban, amikor az Egyesült Államok nyugati  partja kietlen pusztaságnak számított jazz szempontból. Ez teljesen igazságtalan felfogás volt, de az 1940-es évek nagy részében ahhoz, hogy valaki nevet szerezzen magának, New Yorkban kellett pódiumot találnia. Magyarországon kevesen hallottak ebből a korszakból az egyik legmerészebb, legelőrehaladottabb big bandről, Boyd Raeburn zenekaráról (még lesz róla szó), de a maga korában sem volt annyira ismert Amerikában, mert  Los Angeles-i bázissal rendelkezett, pedig ebben a javarészt fehér zenekarban Dizzy Gillespie is megfordult.  Nos, Marmarosa ebben a zenekarban esett át a tűzkeresztségen és  1946-47-ben a nyugati parton a legtöbb stúdiófelvételt készítő zenészek közé tartozott.  Eredeti, sajátos hangzást produkált és minden bizonnyal azért nem került be a "nagyok" közé, mert a kaliforniai évek után sem New Yorkba ment, hanem visszaköltözött szülővárosába, ami jazz szempontból süllyesztőnek számított. Hallgassuk meg egyik jellegzetes, még Kaliforniában 1947-ben készült trió felvételét, ami illusztrálja, mennyire igazságtalan hozzá az utókor.

 

3) DUKE JORDAN Jor-du (1954)

Kevésbé virtuóz, mint akár Haig vagy Marmarosa, de roppant elegáns és bebopos mércével mérve szokatlanul melodikus zongorista volt Duke Jordan, kinek munkásságát fekete létére és New York-i működése dacára sem jegyzik aranybetűvel a jazz történetében. Ő is Charlie Parker együtteseiben jeleskedett, sőt Parker kedvenc zongoristája volt, amit valószínűleg annak a szakmai alázatnak köszönhetett, amellyel a mestert kísérte. Ennek bizonyítéka szintén javarészt 3 perces, 78-as fordulatszámú lemezeken található. Akár csak Al Haig, ő is túlélte a bebop korszakot és a későbbiekben Sonny Stitt, Gene Ammons és Stan Getz társaságában is élvezhettük a zenéjét, de az 1950-es évekből trió felvételek is maradtak ránk vele. Ez egyébként saját szerzeménye, amelyet a Max Roach-Clifford Brown Quintet tett világhírűvé.  (ez az 1954-es változat nem elérhető a Spotifyon)

 

4) GEORGE SHEARING To Be Or Not To Bop (1948)

Feltétlenül említést érdemel a bebop világába viszonylag későn érkező és csak néhány évig maradó zseniális vak angol zongorista, az igen jellegzetes és sokak által (sikertelenül) utánzott George Shearing. Shearing szédületes sebességgel felfűzött blokk akkordjai számos későbbi zongora titán, így Oscar Peterson játékában is visszaköszöntek. Shearing az Atlanti Óceánt átszelő luxus hajókon kezdett zongorázni, hogy a New Yorkba való megérkezések után személyesen hallhassa az amerikai jazz óriásokat. 1948-ban áttelepült Amerikába, ahol hatalmas szenzációt keltett virtuóz játékával. A beat mozgalom irodalmi prófétája, Jack Kerouac is rajongva taglalta játékát "Az Úton" című könyvében.  A most következő felvétel 1948-ban, még Angliában készült. A kezdettől számított 1 perc 18 másodperc után kezdődik a nevével fémjelzett blokkakkordos játék, ami kb. 30 másodpercig tart.

 

5) HANK JONES TRIO We're All Together (1955)

Shearing azonban egy éven belül átváltott egy populárisabb kamara jazz stílusra, melynek későbbi világhírét köszönhette. Még feltétlen említést érdemel a bebop korszak legidőtálóbb zongoristája, Hank Jones, aki Earl Hines, Fats Waller, Teddy Wilson és Art Tatum hatását szívta magába mielőtt még New Yorkba került, ahol egyaránt játszott szving muzsikusokkal és bebopperekkel és talán ennek a sok behatásnak a keveréke eredményezte, hogy olyan, egymástól teljesen eltérő stílusú zenészek igényelték a közreműködését, mint Charlie Parker, Coleman Hawkins, Lester Young, Ella Fitzgerald, John Lewis, Cannonball Adderley vagy Diana Krall. Hank Jones (kinek két fivére a trombitás Thad és a dobos Elvin egyaránt világhírű zenész volt) 2010-ben hunyt el, és saját triója élén így hangzott 1955-ben.


(első 4'08")

 

 

(folyt. köv.)

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
4
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005