fbpx
Print this page

Andrew Cyrille Quartet – The News

2021. november 07.

Az album címe a híres dobos szerzeménye, ki tudja miért viseli ezt a megnevezést. De a tájékozottabb jazzbarátok részére igen csak hírértékű, hogy a veterán ütőssel a mind szélesebb zenei spektrumot felölelő müncheni kiadó egyik legújabb lemezén találkozhatunk. (A felvételek két éve készültek, és a világjárvány miatt késett a megjelentetés.)

Azt már kezdjük megszokni, hogy Manfred Eicher egyre bővíti a „versenyistállójába” tartozó mének körét, bármilyen frivolnak tűnik is ez a hasonlat. Elég, ha a kvartett névsorát elolvassuk: Cyrille mellett Bill Frisell a gitáros, David Virelles játszik a zongorán és a szintetizátoron és Ben Street bőgőzik. Igaz, hogy utóbbi kettőt, sőt a zenekarvezetőt sem kellett kölcsönkérni, mert az ECM-mel vannak szerződésben, míg a nagynevű Frisell még mindig a Blue Note kiadó zenésze, de számos ECM projektben szerepelt már.
Azért Andrew Cyrille neve a fiatalabb generáció számára kevésbé ismert, igazi veterán fekete amerikai jazzman. 1939-ben született Brooklynban, szóval közel a tűzhöz nőhetett fel.  Partnereinek puszta felsorolása is fényesen illusztrálja, hogy a nagy fekete zene oszlopos képviselője volt. Cecil Taylor, Anthony Braxton, David Murray, Muhal Abrams, Carla Bley, Rashied Ali stb. De korábban is a korabeli modern jazz legjavának képviselői foglalkoztatták: Coleman Hawkins, Illinois Jacquet, Roland Kirk, Howard McGhee, Kenny Dorham és Freddie Hubbard, de a sor végtelen egy ilyen hosszú aktív élet során. Szenzációnak számított, amikor 1990-ben Vlagyimir Taraszov orosz ütőssel készített duó-lemezt Galaxies címmel!
Bill Frisell aligha igényel bemutatást. A sokoldalú gitáros már évek óta uralja a „terepet”, mi is sokszor megcsodálhattuk művészetét.
A kubai David Virelles már a fiatalabb generáció kiemelkedő képviselője, mint Ben Street bőgős is.
A lemezen mindössze nyolc szám hangzik el, ebből három a dobos szerzeménye (ebből is egyet Virelles-szel közösen jegyez), Bill Frisell ugyancsak hárommal járul hozzá a repertoárhoz, Virelles és Adegoke Steve Colson további eggyel-eggyel. Utóbbi egy chicagói fekete festőművész és zongorista, aki szoros kapcsolatban volt és van az avantgárd körökkel évtizedek óta, lévén 72 éves maga is. Cyrille-lel már 1981-ben készített lemezt!
A kubai zongorista David Virelles (1983) az új generáció kiemelkedő képviselője számos, saját nevén megjelent Blue Note és ECM albummal, de sidemanként legalább ilyen tekintélyre tett szert. Például Chris Potter Quartetjében a The Dreamer is the Dream c. lemezének bemutató koncertjén 2017. május 18-án a BJC-ben élvezhettük elképesztően „zengzetes” szólóit. Nem csoda hát, hogy az ECM őt is begyűjtötte, annál is inkább, mert legnagyobb sztárjuk, Keith Jarrett véglegesen abbahagyta a játékot.

Meghallgatva a lemezt két dolog tűnik fel. Egyrészt nem a ködös északi (skandináv) zene szól, másfelől pedig az avantgárddal elkötelezettnek hitt dobos az elhangzott számok többségében egy mindenki által élvezhető a mainstream felé hajló zenével örvendezteti meg a „gyanútlan” hallgatót. Őszintén szólva az ilyen meglepetések jól jönnek a nem feltétlenül a nehezen befogadható zenéket igénylő hallgatóknak. A jazztörténetben Archie Shepptől David Murray-ig voltak ilyen „megtérések”. Úgy tűnik, hogy jelen esetben az egész produkciót domináló Bill Frisell képviseli a „jó szellemet”, érdekes, hogy éppen az elméletileg főszereplőnek számító jó öreg dobos az, aki nem sokat érvényesít „rangjából”.
Azért mindenképpen van egy-két meredek track, ami már csak azért is meglepő, mert valahogy nem illik bele a zenefolyamba. A lemez elején kifejezetten azt hiszi a hallgató, hogy szinte egy új Bill Frisell lemezt hall. (A Go Happy Lucky-tól élvezetesebb Frisell interpretációt elképzelni sem lehet.) De a veterán dobos is kell, hogy érvényesítse avantgárd hajlamait, ha már a lemez az ő nevén fut. Így aztán mindjárt a Lucky után jön a címadó, The News (Cyrille szerzeménye) szintetizátoros, majd free zongorajáték háttérrel kísért dob improvizáció. A „leader” másik két szerzeményét a lemezen (a Dance of the Nuances és a záró tétel, a With You in Mind) ugyancsak az avantgárd szellem dominálja, de sokkal emészthetőbb változatban, amelynek kialakításában Virelles szerepe döntő.

Összességében meglehetősen eklektikus produkció, de amelyben minden jazzkedvelő megtalálhatja a számára kedves stílusirányzatot.     

 

Track lista:

  1. Mountain (Bill Frisell)
  2. Leaving East of Java (Adegoke Steve Colson)
  3. Go Happy Lucky (Bill Frisell)
  4. The News (Andrew Cyrille)
  5. Incienso (David Virelles)
  6. Baby (Bill Frisell)
  7. Dance of theNuances (Andrew Cyrille/Davis Virelles)
  8. With You in Mind (Andrew Cyrille)

 

Közreműködnek: 

Andrew Cyrille,  dobok
Bill Frisell,  gitár
David Virelles,  zongora, szintetizátor
Ben Street,  nagybőgő