fbpx

Vezetőségváltás a Magyar Jazz Szövetségben, Winand Gábor két posztumusz kitüntetést kapott

2021. szeptember 06.

Meglepő fordulatokat hozott a vasárnapi közgyűlés a BJC-ben. A tíz órától fél 4-ig tartó fórumon 13 napirendi pontot tárgyaltak át a résztvevők. A jelenlévők pedig zenészek, jazzkedvelők, szervezők, újságírók voltak. Úgy tudom, ilyen nagy számban még soha nem vettek részt közgyűlésen a tagok. Sok fiatalt és élvonalbeli muzsikust lehetett látni a hátsó sorokban is.

Az első hat pontot nem fejteném ki, mivel minden szövetségi eseményről tájékoztattuk olvasóinkat nemcsak ajánlóban, hanem mindegyikről beszámoló is készült. A pénzügyi, költségvetési beszámolókkal pedig nem fárasztanék senkit, elolvashatja, aki belép a Jazz Szövetségbe.

A hetedik ponttól lett érdekes a közgyűlés, amikor a tagdíj emeléséről kellett döntenie az egybegyűlteknek. A tagdíjat 1500 Ft-tal emelték meg, kivéve a tanulóknak, akiknek maradt - egy pár perces vita után - az eredeti összegű befizetés. Tehát jövőre már 5000 Ft-ot kell fizetni minden felnőttnek, aki nem tanul (és nem nyugdíjas).

Egy hosszabb vita következett a nyolcas pontnál, amikor a vezetőség tagjainak díjazásáról vagy nem díjazásáról kellett dönteni. Eddig senki nem kapott fizetést a munkájáért, 30 éve mindenki társadalmi munkában vállalta ezt a nemes szerepet a jazz érdekében. Bágyi Balázs elnök javaslatára azonban jövő évtől ez megváltozik, és a költségtérítésen felül, az elnök 50.000 Ft havi bruttó plusz költségtérítést is kap a munkájáért. A vita akkor alakult ki, mikor ezen felül még a munka mennyiségétől függően szerettek volna kieszközölni kifejezetten az elnöknek plusz pénzt, egész pontosan maximum a minimálbér háromszorosát. Egyedül Gayer Ferenc szólalt fel, hogy ő 2013-ban társadalmi munkában vállalta a vezetőségi tagságot, és ezt fent is tartja.
Ezt a kérdést későbbre elnapolták, ha esetleg olyan nagyságú pénzmennyiség érkezne a Szövetséghez, amikor a többletmunka sok-sok órát lekötne az életükből.

Ezután következett a vezetőségi tagok megválasztása, amire kétévente kerül sor. A sok fiatal résztvevőből lehetett tudni, hogy idén megváltozik egész biztosan a vezetőségi tagok összetétele. Többen javasolták, hogy kerüljön fiatal és nő is a vezetőségbe, és az ajánlások is ezt tükrözték. Összesen 17 ajánlás érkezett (fotó). 13 év óta közel ugyanaz a felállás vezette a Szövetséget.

Majdnem kihagytam az ellenőrző bizottság tagjainak megválasztását, helyesebben újraválasztását, így újabb 2 évig töltik be ezt a funkciót: Szigeti Péter, Bagó István, Szabó Zsolt

Miután idén - számomra furcsa mód-, a választás előtt 6 nappal érkezett egy email a Jazz Szövetségtől, hogy meghatalmazás útján is lehet szavazni, a feltétel, hogy tag legyen a meghatalmazó, és rendesen fizesse a tagdíjat, így még annál is több szavazat került a ládába, ahányan a teremben jelen voltak, volt aki közel 20 meghatalmazást is beletömött a ládába, és a bennfentesek már az előző hétvégén is gyűjtötték az aláírásokat. Erről előzetes egyeztetés nem történt, szerintem szerencsésebb lett volna, ha a jövő évtől történik meg az ilyen módon is érvényes szavazás. Mostantól viszont ez lehetővé vált, így két év múlva már hónapokkal a választás előtt elindulhat a meghatalmazások begyűjtése (itt ismét felmerülhet a bennfentesség kérdése: ki tudhatja a tagok neveit?). Izgalmas lesz…

A szavazatszámlálás közben a szakmai díjakra is leadhatták voksukat a résztvevők.

Végülis az elhúzódó beszámolók és szavazás után már nem volt lehetőség egyéb dolgok megvitatására, mint a fenti szokatlanul gyors határozatban meghozott, nem jelenlévők szavazása is.
Az elnökségi tagok és a díjak kihirdetése után véget ért a közgyűlés. Utána pedig összeült a megválasztott vezetőség és elnököt választottak, valamint megbeszélték a további teendőket.

A 2021. szeptember 5-én a Magyar Jazz Szövetség elnökének és elnökségi tagoknak a következőket választották meg:

Bágyi Balázs – elnök
Gayer Ferenc – alelnök
Zsoldos Béla – alelnök
Kollmann Gábor
Karosi Júlia
Nagy János 
Pozsár Máté

 

Idén a díjak elosztása a következőképpen alakult:

Gonda János-díj: Winand Gábor (Posztumusz)
Pernye András-díj: Kármán Sándor – a Ceglédi Dobmúzeum vezetője
Szabó Gábor-díj: Winand Gábor (Posztumusz)

Jazz Mecénás díjat később, az elnökségi ülésen osztották ki – ahogy megkapjuk az eredményt, közölni fogjuk a nevet/neveket.

 

Gratulálunk az új vezetőségnek és Kármán Sándornak! Sajnáljuk, hogy Winand Gábor fantasztikus jazz-énekes ezt már nem érhette meg.

 

 

 Fotó: Irk Réka, MJSZ

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
24
25
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005